Kedves Barátaim!

A felszólalásom előtt felhívták a figyelmet arra, hogy rövid legyek, másrészt pedig arra, hogy a vesztesek sajtótájékoztatót tartanak, a győztesek ellenben vicceket mesélnek. Nos, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, a kijelentés valószínű igaz, de ha valaki a gazdaságról, munkahelyekről, megélhetésről beszél, akkor ma még havi 200 mellett is nehezen viccel. Azért próbáljuk meg.
Egy ember röplapokat osztogat a Kossuth téren. Percek alatt ott terem a rendőrség, és a röplapokkal együtt begyűjtik az osztogatót. Az őrszobán megnézik a röplapokat, ám ekkor veszik észre, hogy azok üresek. Megkérdezi az ügyeletes rendőr, hogy miért nincs a papíron semmi? Azért - hangzik a válasz -, mert így is világos minden.
Nos, kedves barátaim, mégis, a tisztázás végett hadd osszak meg veletek néhány gondolatot. A Fidesz történetének legnagyobb változása előtt áll. Azért jöttünk össze, hogy új formát találjunk az eddigi értékeink és céljaink megtartására, az újak befogadására. Ez sok erőnket és energiánkat leköti, mégsem tehetjük meg, hogy ilyen alkalomkor ne beszéljünk arról, ami körülöttünk zajlik.
Eltelt lassan egy esztendő, és mérleget vonhatunk, mi történik körülöttünk, mi történik velünk, s hát mi folyik a gazdaságban. Azt kell mondanom, hogy a gazdaságpolitikai célok tekintetében összhang volt ezzel a kormánnyal is. Egyetértettünk abban, hogy egy versenyképes, egyensúlyi növekedési pályát lefutó gazdasággal érhető el a teljes foglalkoztatottság megvalósítása, a területi egyenlőtlenségek felszámolása, az életszínvonal tartós növekedése. Ehhez képest gazdaságpolitikai fordulat történt. Miben is áll ez a fordulat?
Aktív szerepvállalás helyett passzivitásba vonult a kormány, drasztikusan csökkentette a fejlesztési célú támogatásokat, magára hagyta a magán, az önkormányzati és a regionális kezdeményezéseket. Semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. Újra hallhattuk a régi érvet: majd a piaci mechanizmusok megoldják a magyar gazdaság minden baját. Csakhogy a magyar gazdaság teljesítményének csökkenését nem az állam idézte elő, hanem a többi fejlett gazdasághoz hasonlóan a világgazdaságra nyitott magyar gazdaság is követte, pontosabban reagált a recesszióra. Romló kilátások, zsugorodó gazdaság, közben dübörög a kormányzati PR, népiesen, vagy ahogy felénk, a Nagykunságban mondják, a kormány feszít, mint tanyasi kutya a betonjárdán.
Magyar modell helyett megérkezett Smart Hungary. Nemcsak jelképes váltásról van szó. Vegyük csak sorra néhány elemét. Leállították a Széchenyi Tervet, megszűntek azok az alapvető programok, amelyek érdemi segítséget adtak a hazai tőkehiányos vállalkozásoknak, eljutottunk oda, hogy ma már hátrány, ha valaki hazai vállalkozóként indul. Szomorú példa, hogy az autópálya-építésből hosszú mesterkedés után kizárták az egyetlen hazai útépítő konzorciumot.
Elutasították a Fidesz javaslatát, hogy a nagy állami beruházásoknál kötelező legyen 80 %-ban a hazai vállalkozásoknak munkát biztosítani. Pedig ez még pénzbe sem került volna. Ki támogassa a magyar vállalkozókat, ha nem a magyar kormány? Joggal érezhetik úgy a vállalkozók, hogy ez a politika nemcsak a támogatást, hanem a jövőképet is elveszi tőlük. A vállalkozói konjunktúraindex, vagyis a vállalkozók jövőbe vetett bizalmának mutatószáma hónapról-hónapra romlik. Ez olyan öngerjesztő folyamat, ami kihat a gazdasági növekedés egészére, és kihat valamennyiünk közérzetére.
Közben egyre több a figyelmeztető jel. Növekszik a munkanélküliség, csökken a működő tőke beáramlás szerepe és szintje, romlik a folyó fizetési mérleg, növekszik a költségvetési hiány, infláció felett emelkednek a hatósági árak, megszűnt a hazai kis- és középvállalkozások hatékony támogatása. Ma már egyértelműen látszik, hogy a kezdeti lelkesedés után megfeledkeztek a nyugdíjasokról is. Leállították a nyugdíjreformot, holott 2008-ban már több nyugdíjas korú honfitársunk lesz, mint aktív korú. Nem történik semmi.
Sokan azt is megkérdőjelezik, még baloldalról is, hogy van-e egyáltalán a kormánynak gazdaságpolitikája. Szeretném megvédeni a Kormányt a méltatlan vádaktól. Van gazdaságpolitika, van program, van terv. Ez a Pató Pál terv: Ej, ráérünk arra még! És ezt az egy programot következetesen végre is hajtották az elmúlt egy esztendőben.

Kedves Barátaim!

A választások után két nappal Karcag főterén találkoztam egy régi ismerősömmel. Azt mondta, két dolog következik. Először azt halljuk majd, nincs rá pénz. Majd amikor ezt már senki sem hiszi el, hitelt vesznek fel. Egy év után mondhatom, az ismerősömnek még nem lett igaza. Amire nagyon akarták, arra lett pénz.
Harminc milliárd forint utántöltős Gripenekre, egy ilyen országban, ahol egy vadászgép határsértés nélkül nem tud megfordulni.
Hét milliárd forint mobil telefonokra.
Nyolc milliárd forint új gépkocsik beszerzésére.
Tizenegy milliárd forint a Miniszterelnöki Hivatal informatikai fejlesztésére és kiadásaira.
Tizennyolc milliárd forint plusz kiadás az autópálya árkartell miatt.
Két és fél milliárd forint egy balul sikerült uniós kampányra.
Három és fél milliárd forint többlet pénz a Miniszterelnöki Hivatal működési költségeire.
Nyolc milliárd forint irodabútorra - hogy csak néhány tételt említsek.
Nyolcvannyolc milliárd forint megtalált és elköltött pénz az elmúlt esztendőben. Csak összehasonlításként említem: a Széchenyi Tervre ötven milliárd forint fordítódott egy esztendőben.
Nos, ennyit az üres kasszáról, ennyit a kormányról. Helybenjárás, sodródás, bizonytalanság. Miért veszélyes ez ránk, a Fidesz-re? Mert a kormányzati restség ragadós is lehet. Nem elég, ha pusztán az elmúlt tizenhárom év ellenzéki stílusgyakorlatait hajtjuk végre. Most már nem elég. Olyan következetes, világos erkölcsi-politikai zsinórmérték kell, amely a bennünk bízókat eligazítja az aktuálpolitikai gazdasági döntésekben. Tartós egyensúlyőrző növekedés, csökkenő infláció, kisebb, de aktívabb állam. Vagyonfelélés, kiárusítás helyett vagyongazdálkodás, takarékos állami háztartás, a hazai tőke, a kis- és közép- vagy nagyvállalkozások támogatása.
Nem engedhetjük meg azt a színvonaltalanságot, igénytelenséget, ami az elmúlt négy esztendőben a szocialista ellenzéket jellemezte. Ha komolyan gondoltuk, hogy nincs szükség még egy bankkonszolidációra a Postabankban, ha tényleg úgy gondoltuk, hogy a Földhitel és Jelzálog Bank betöltötte szerepét, akkor vállaljuk ma is ezt az álláspontunkat. A következetesség hosszú távon mindig megtérül.
Mint református presbiter talán hozzátehetem az írás szavait: Mert aki állhatatos marad, az üdvözül.

Köszönöm a figyelmeteket!