- Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette csütörtökön, hogy pártja törvényt megerősítő népszavazást kezdeményez a parlamentben. Mi állhat ennek a hátterében? Tudjuk, hogy a civilek minden pártot megkerestek azzal kapcsolatban, hogy vállalják fel ezt az ügyet.

- A minapi nyílt levelet aláíró hatvankettek - közöttük jómagam is -, a köztársaság elnökét, Sólyom Lászlót, az Országgyűlés elnökét, Szili Katalint, illetve a négy parlamenti párt parlamenti frakcióját is megkeresték azzal a kéréssel, hogy kezdeményezzenek megerősítő népszavazást az egészségbiztosítási törvényről. Ez azt jelenti: a törvény csak akkor emelkedhet jogerőre, illetve akkor kerülhet újra az államfő elé, ha ez a népszavazás megtörtént, vagyis a nép kinyilvánítja a véleményét. Igaz, hogy a parlamenti többség leszavazhatja ezt a kezdeményezést, ám az legalább kiderül majd: a törvény előterjesztői kíváncsiak-e a nép véleményére, és szembe mernek-e nézni azzal, hogy a közvélemény miként vélekedik erről a tervezetről, vagy újra elzárkóznak a vita és az eltérő vélemények elől.

- Sokaknak úgy tűnhet, felesleges ez a kezdeményezés, hiszen az utóbbi hónapok demonstrációi, tiltakozása, a közvélemény-kutatási eredmények jelzik a kormány és a törvény kiagyalói számára is, hogy a magyar társadalom az egészségügyi rendszernek a jelenleg erőltetett átalakítási formáját szinte totálisan elutasítja.

- A kormány meg elutasítja a magyar társadalmat. Kóka János megmondta: ha lecsapolják a mocsarat, arról nem kérdezik meg a békákat. Azt, hogy kötelező legyen figyelembe venni a békák véleményét - és hogy ez már a törvény jogerőre emelkedésének feltétele legyen -, csak akkor lehet elérni, ha egy megerősítő referendumot elfogadnak. Félő, ezt elutasítják, ám akkor mi még mindig kérhetünk - hiszen zajlik az aláírások gyűjtése -, népszavazást, így mindenképpen sor kerül arra, hogy a békák kinyilváníthassák, mit gondolnak. Igaz, ebben az esetben csak ez év végén történhet ez meg. Ha azonban a parlament maga kér megerősítő népszavazást, akkor ennek nagyon rövid időn belül meg kell történnie.

- Az ország jelenlegi irányítóinak milyen a viszonya az egyébként egyre aktívabb civil társadalommal? Emlékezzünk, Gyurcsány Ferenc korábban arról beszélt, hogy lehet tüntetni, majd hazamennek. Ez vajon azt jelezi, hogy a nyugat-európai értelemben vett, a párbeszédre törekvő demokratikus attitűdnek híján van a kormányzat?

- A jogállam egy kicsit mindig védtelen a diktatórikus törekvésekkel szemben, míg a diktatúrák remekül tudnak védekezni a demokratikus kísérletek ellen. A kormány úgy gondolja, hogy a demokrácia a többség uralma, holott ez egy súlyos tévedés. A demokrácia: a nép részvétele a döntésekben, törekvés az egyetértésre. A kormány akaratának erőszakos érvényesítése pedig elnyomás, törvényes formák között.

A népszuverenitás elvéből az következik, hogy a nyilvános vitában túlsúlyra jutó álláspontot figyelembe veszik, és a társadalmi és szakmai szervezeteket egyenrangú partnernek tekintik. Tehát nem arról van szó, hogy meghallgatjuk őket, aztán mehetnek, amerre látnak. Ez kötelezettséget jelent a kormány számára, főleg akkor, ha a kormány olyan dologra készül, ami a megválasztott kormányzópárt választási programjában nem szerepelt. Vagy ha olyasmit tervez véghez vinni, aminek a hatása hosszabb távra - sok kormányzati cikluson keresztül -, erősen kihat az emberek mindennapi életére. Amikor alapvető intézmények rendjét változtatom meg, ehhez nem venném a bátorságot semmilyen parlamenti többség birtokában sem, hogy ne kérjek például egy megerősítő népszavazást, vagy bármilyen más társadalmi jóváhagyást az adott ügyben.

A demokrácia addig tart, amíg a nyilvános vita, és véget ér, amikor a többség elveszíti a türelmét, és szavazásra bocsátja a kérdést, azaz él az erőfölényével. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal a kormány nyilvánvalóan a társadalom többségével került szembe. Annak dacára, hogy mindent megtettek az emberek félretájékoztatása érdekében. Éppen ezért most a hatvankét aláíró nevében azzal a kéréssel fordulunk a közszolgálati médiához, hogy adjanak lehetőséget a törvényt ellenző és védelmező szakemberek nyilvános vitájának. Az egészségbiztosítás ugyanis meglehetősen bonyolult kérdés, és a kormány által erőszakolt intézkedések értelme, várható következményei a többség számára roppant homályosak. Ezért volna fontos a közönség tisztességes tájékoztatása, a többszempontú megközelítés.

- Az Élőlánc Magyarországért Mozgalom kezdeményezője volt annak az akciósorozatnak, amelynek célja, hogy a kormányzati oktatáspolitika által elhalásra ítélt vidéki kisiskolákat megmentse a pusztulástól a magyar társadalomban még meglévő szolidaritást felhasználva. Milyen fázisban van a kezdeményezés, és főleg: miért van erre szükség? Ennek a kormányzati törekvésnek milyen hatása lehet a vidéki Magyarországra?

- Az a vidékfejlesztési politika, amelyet a magyar kormány követ, valóban nem képes megélhetést nyújtani a falusi Magyarország jelentős részének. Logikusan jár el a kormány, amikor is először az alapvető infrastruktúrát szünteti meg a falvak egy részében. Vagyis bezárja az iskolát, nem áll meg többé a vonat, megszűnik a buszközlekedés. Úgy gondolják, majd csak észreveszik az emberek: nincs szükség rájuk. Hogy hova menjenek, arra persze nincs válasz. A szocialista tervgazdaságban legalább ott volt az erőszakos iparosítás, ami munkát adott a faluról elüldözött embereknek. De most? Hajléktannak, munkanélkülinek özönlenének a városokba? Magyarországon az agrárium még mindig kínálna kitörési lehetőséget, persze a jelenlegitől gyökeresen eltérő vidékfejlesztési politika keretében.

Európában egyébként az urbanizáció nem azt jelenti, hogy a falusiak a városokba özönlenek, hanem hogy az urbanizáció áldásaiban a kisebb települések is részesülnek, gyakran annak hátrányai nélkül ráadásul. Világszerte zajlik a falvak újra felfedezése, sokan menekülnek a városokból. Ebben a helyzetben botorság újra elkövetni a szocialista oktatáspolitika hibáit, új iskolabezárási, központosítási kampányba kezdeni. A rendszerváltás utáni első néhány évben legalább 300 falu döntött úgy, hogy újra megnyitja a helyi iskolát, ehhez kormányzati támogatást kaptak, de maguk is hoztak érte áldozatot. Most ezeknek az intézményeknek az ajtajára kerül lakat.

Az esetek többségében a kényszerű társulás is csak haladékot jelent: a megszűnés előszobája. Pedig a társulás valóban lehetne a hatékonyabb együttműködés, jobb oktatásszervezés eszköze. Sajnos, a csökkenő normatív finanszírozás arra ösztönzi a fenntartókat, hogy a tagintézményeket fokozatosan felszámolják, és a gyerekeket a központi iskolába utaztassák. Minél nagyobb az iskola, minél nagyobb a csoportlétszám, minél kevesebb a pedagógus, annál kisebb a tanuló "előállításának" fajlagos költsége. És mivel évről évre csökken a normatív támogatás - miközben húz az infláció -, a kistelepülések képtelenek az iskoláik költségeit kigazdálkodni. Ha a gyerekek utaznak, a normatív támogatást már a központi iskola kapja, ha viszont ragaszkodnak az önállósághoz, és nincs meg a kötelező csoportlétszám, akkor különféle támogatási és pályázati lehetőségektől esik el a falu. Iskolabuszra könnyű támogatást kapni, gondolom, az elbocsátott tanárok fizetéséből telik erre...

- Milyen lehetőségeik vannak arra, hogy ezt a folyamatot megállítsák?

- Az adományokból befolyó pénz önmagában nem sokat érne, inkább erkölcsi segítséget jelent majd a pályázat nyerteseinek. A pályázatot a február 9-i parlamenti nyílt napon hirdetjük meg. Azok a települések pályázhatnak, amelyek maguk is képesek kiegészítő forrásokat felfedezni, vagy saját túlélési stratégiájuk kidolgozásához, megvalósításához várnak segítséget, és természetesen azok is, ahol az oktató-nevelő munka elismert színvonala, elért eredményei igazolják, hogy bűn volna megfosztani a települést iskolájától.

- Miről szól a nyílt nap a parlamentben?

- Február 9-én a parlament épületében megrendezzük a kisiskolák napját, és ide várjuk az érintett pedagógusokat, polgármestereket, szakembereket is. Ez egy országos tanácskozássorozat csúcspontja lesz, hiszen a következő napokban Zalaegerszegen, Szombathelyen, Miskolcon, Szegeden, Cserhátsurányban is tartunk fórumokat egy-egy megye érintett települései számára. Az itt begyűjtött tapasztalatokat összegezzük majd a nyílt napon, ahol a viták és az elhangzott előadások alapján megalakul egy munkacsoport, amely szakmailag kellőképpen alátámasztott ajánlásokkal fordul majd a kormányzathoz. Bizonyítani szeretnénk, hogy a központosítás oktatáspolitikai alapjai tévesek, mert nem jobb a nagyobb iskola, nem jobb a gyereknek utazni naponta. Az így elérhető megtakarítások mértéke pedig nevetséges, nem áll arányban azzal a kárral, mint amit ezek az intézkedések a vidéki Magyarországnak okoznak.

- Ha megkezdi munkáját a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, ha feláll az intézmény, milyen feladatai lesznek? Mire számíthat az, aki ezt a hivatalt az elkövetkező években viseli majd?

- A jövő nemzedékének képviseletére azért van szükség, mert a ma született döntések a modern technológia révén sok nemzedékre előre meghatározzák az utánunk jövők életlehetőségeit. Ezért pedig úgy illik: a ma születő döntéseknél képviselje őket valaki, akinek beleszólási joga van a visszafordíthatatlan folyamatokról történő döntésekbe. És mint a törvényből, illetve annak indoklásából kiderül, elsősorban a meg nem újuló természeti forrásoknak a védelme lesz a feladata a jövőnemzedékek országgyűlési biztosának. Ám vannak olyan visszafordítatlan kulturális változások is, amelyek szintén a biztos illetékességi körébe kerülhetnek. Ilyen lehet a kulturális örökség megőrzése, illetve védelme is. Így könnyen ide tartozhat a kistelepüléseket érintő, visszafordíthatatlan döntések véleményezése is. Hiszen ha egy falun bezárják az iskolát, a következő évtizedben a szülőkorú lakosság fele elköltözik, egy emberöltő alatt a falu kihal, vagy csak nyugdíjasok lakják majd. És mivel ez egy visszafordíthatatlan folyamat, könnyen az ombudsman látókörébe kerülhet.

- Az intézmény megszületése értékelhető a civil társadalom egyfajta győzelmeként a politika felett?

- Igen. Ez az első maradandó győzelem, amelyet hosszú harc és tanulási folyamat előzött meg. A jövő nemzedékek iránti felelősség gondolata először a 90-es évek elején merült fel. 2000-ben még mint a Védegylet alapítói kértük fel az akkori elnökség tagját, Sólyom Lászlót a törvény megfogalmazására. 2007 végén pedig az Országgyűlés megszavazta a törvényt. Olyan jogintézmény jön létre, amely ebben a formájában sehol a világon nem létezik. Az a feladata, hogy kiszélesítse a társadalmi vitát, hogy hozzáférhetővé tegye az érintettek számára az információkat, és biztosítsa a részvétel jogát azokban a döntési folyamatokban, amelyekben a jövő nemzedékek sorsa eldől.