Őszintén szólva nem hisszük, hogy e közlésnek az érintettek örülni fognak, mert a csökkentett kiadásemelkedés is évi 368 ezer forintot jelent. Vagyis az átlagosnál valamivel jobban kereső négygyermekes famíliában, ahol az apa és az anya munkával tartja el négy gyermekét, a havi szükségletek fedezésére bő harmincezer forinttal több kell, mint az elmúlt évben. Hangsúlyozzuk újra: tavaly még ennél is brutálisabb teher szakadt a családok nyakába, akkor több mint félmillióval növekedtek az éves költségek. Summa summarum: az idén egy-egy ilyen létszámú családnak már csaknem kilencszázezer forinttal kerül többe a megélhetés, mint 2006-ban.

Nem célunk most elemezni, hogy milyen természetű kiadások növekedtek leginkább az elmúlt esztendőben, és mi okoz most nagyobb terheket. Elég megjegyezni, hogy az átlagos, rendkívül sovány jövedelemnövekedés csak a töredékét fedezi a többletterheknek.

Egyértelmű, hogy a családok nagy része csapdába kerül: képtelen lesz a minimális létfeltételek biztosítására. Kénytelenek lesznek kegyetlen takarékossági programokat bevezetni, és csak az a kérdés, min spórolhatnak. Nem fizetik ki a gáz- vagy a villanyszámlát? A végletekig csökkentik az élelmiszerre fordítható összegeket? Így vagy úgy: a gyerekek fázni fognak, éhesek lesznek, és ilyen körülmények között gyaníthatóan visszaesik a tanulmányi eredményük is.

Közben a kormányzat kétségkívül eldicsekedhet azzal, hogy következetesen végrehajtotta a konvergenciaprogramot. Minek törődne olyan "mellékes körülményekkel", hogy a megszorítások miatt épp a jövő nemzedéken csattan az ostor, és a csökkenő államháztartási hiány "függvényeként" egészségtelen körülmények között élő, rosszul képzett fiatalokból áll a felnövekvő korosztályokban a többség.

A családokra nehezedő pénzügyi terhek, a gyermeknevelés egyre rosszabb feltételei hosszú távon az ország másik nagy gondját súlyosbítják tovább. A születésszám folyamatos csökkenése már eddig is demográfiai válsághelyzetet teremtett. Vajon milyen példát látnak maguk előtt azok a fiatal párok, akik gyermekvállalási hajlandóságuk növelésével gátat vethetnének a lakosság további, végzetes elöregedésének? Azt kell tapasztalniuk, hogy az utódtervezés egyre inkább a magas jövedelmű famíliák kiváltsága lesz, mert az átlagkereset nem elegendő az "átlagon felüli" gyermekvállaláshoz. Ha ez a trend folytatódik, a gyermekáldás további visszaesésére számíthat az ország.

Úgy érezzük: ezek a vészjelek éppen elegendők ahhoz, hogy a döntéshozók újrafogalmazzák családtámogatási elgondolásaikat és gyakorlatukat. Semmiképp sem elfogadható, hogy egyre csak a megszorítások elkerülhetetlenségét hangsúlyozzák. Konkrét mentőakciókra van szükség, hogy az ország jövőjét megóvják. Amíg még nem késő.