fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kultúra nélkül van élet, nincs magyarság
2008. január 22., 06:15
Fekete György az Antall-kormány helyettes államtitkáraként győzte meg a politikai elitet, mennyire fontos egy, a magyar kultúrának szánt nap. Nem egy újabb piros betűs ünnep hiányzott, elég, ha legalább január 22-én, a Himnusz születésének napján eszünkbe véssük: kultúra nélkül nincs sem magyarság, sem nemzet. A Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve Fekete György felesége, Sunyovszky Szilvia Tokajban elmondta a teljes Himnuszt.

- Az első versszakot akár futballszurkolóként is megtanulhatjuk. De vajon az ön feleségén kívül hány magyar ember tudja a teljes Kölcsey-verset?

- Nem tudom, de félek, kevesen. Szilvia közismerten nem deklamáló versmondó, előadásában nagyon beszédes hangú, természetes, emberi tud lenni a Himnusz.

Történelmi időkre emlékezve

- Hogyan alakult ki e nap országossá lett tisztelete?

- 1991 legelején kaptam a megbízást Andrásfalvy Bertalan minisztertől arra, hogy az első alkalmat szervezzem meg. Az a döntés született, hogy ne piros betűs országos ünnep legyen, ami a nagy evészetekben, ivászatokban és egyebekben meríti ki önmagát. A cél az volt, hogy ez a nap elsősorban az iskolák, kulturális intézmények ünnepe legyen, állami direkcióktól mentesen. A szervezés során nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akinek a magyar kultúra napjának kitalálása, bevezetése hosszú távra szinte személyes programjává vált.

- Ekkor 1991 januárja van.

- Igen. A nagy reménykedéseknek, illúzióknak és naivitásnak az ideje. Hála istennek, ebből az ünnepből abszolút civil ünnep lett, minden olyan helyen, ahol a nemzeti gondolkodást fontosnak tartják, megülik. Bár kisiklásokkal is lehet ezzel az üggyel kapcsolatban találkozni.

- Például?

- Általában a kultúrát ünneplik, nem a magyar kultúrát, de ez a bajok között még mindig a kisebbik; sokkal rosszabb, ha egyáltalán nem ünneplik. De a magyar kultúra és a magyar nemzetnek a kultúrája között van egy komoly elméleti különbség.

- Mégpedig?

- A kultúra nem egyéb, mint az emberről és az ember által alkotottakról létező információk összessége. De természetesen a kultúra az az intézményrendszer is, amely a kultúra eredményeit számon tartja, közvetíti, fejleszti, sőt újabb megbízásokat ad: működteti. Nemzeti kultúrának azt a kultúrát nevezzük, amely a saját múltunkkal, saját történelmünkkel és történeteinkkel foglalkozik, ezt rögzíti, a jelenben a saját problémájával foglalkozik, tükrözi a saját életét, és a jövőjét előre vetíti. A nemzet kultúrájának fogalmába bele kell érteni a szomszéd népeknek, a világ kultúrájának minden olyan eredményét, ami megtermékenyítette a kultúrát. Nincs elszigetelt magyar agykutatás, magyar költészet, benne élünk egy hat és fél milliárdos emberiség teljes múltjában és jelenében, ahogy, remélem, a teljes jövőjében is benne fogunk élni.

- Köszönöm. Úgy érzem, mégis, hogy ugyanakkor...

- Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy másutt is, de Magyarországon különösen, a kultúra fogalma visszaszorul a művészetek területére. Tehát itt Magyarországon a kultúrát a színház, az irodalom, a képzőművészet és a művészeti ágak jelentik; de kérdem: és a tudomány? Ha kultúráról beszélünk, rendre elfeledkezünk az óvodáról, az általános iskoláról, a gimnáziumról, az egyetemről és egyebekről. Az a sajátságos helyzet állt elő, hogy a kultúrának magát kellene finanszíroznia, holott a kultúrának alig-alig vannak olyan ágai, amelyek haszonelvűek, vagy ha azzá teszik őket, akkor a sajátságaikat feladják.

Kitermelhetetlen költségek

- Egyik legutóbbi alkalommal Glatz Ferenc azt mondta, hogy a nagy nemzetek nagy piaccal bírnak, de a kis népeknek olyan államra van szükségük, amely a csekély fölvevő erőt képes kompenzálni.

- Igaza van Glatznak. A kultúra tekintetében nemhogy a közepesen erős, hanem az erős állam pártján vagyok éppen az elmondott dolgok miatt. Talán ezért is született meg annak idején, 1993-ban a Nemzeti Kulturális Alap, amely olyan kezdeményezéseket kíván felkarolni, finanszírozni vagy a finanszírozását megsegíteni, amely e nélkül nem jönne létre. Mert a sikerkönyvek kiadásán kívül nincs nyereséges könyvkiadás. Sztárokat válogatnak ki a műkereskedők, és nem biztos, hogy a legjobbakat, és hogy a legjobb művek kerülnek porondra. Ez valószínűleg érvényes a filmre és a színházra is, nem biztos, hogy a legtartalmasabb tevékenységek tudják a saját pénzüket megteremteni. Soha nem lesznek olyan körülmények, hogy például a kis példányszámú kultúraközvetítő lapok saját előállítási költségüket meg tudják termelni.

- A magyar napilapok többsége is hasonló helyzetben van.

- Igen, ez így van. Egyetemi tanárságom folytán kapcsolatban is vagyok azokkal a kollégákkal, akik máris érzik ennek a helyzetnek a negatívumait.

- Nagyon nehéz önnel beszélgetni, mert hol államtitkári múltját említi, hol pedig a jelenbeli nevelői, oktatói pályáról szól a közönséghez, miközben ír, rajzol, lapot szerkeszt. Őszintén csodálom, hogy ez mind egy emberben létezik és működik, s képes hatást kifejteni. Hogyan van ez?
- Kerestem a magyarázatot, de csak egyetlen igazit találtam. Eredeti szakmám a belsőépítészet, amely nem enged meg bizonyos gondolatokat kifejteni, hiszen egy belsőépítész minden munkát megrendelésre csinál. Most képzeljen el egy költőt vagy egy színpadi szerzőt, aki mindig megrendelésre ír.

- Én el tudok képzelni.
- Nem azokra gondolok, akik kiszolgálják a hatalmat. Valószínűleg az én szellemi igényeim, gondolataim túllépnek a saját diszciplinámon, és akkor éjszaka felkelek, és verset írok... És nagyon-nagyon érdekel mások sorsa, kiadtam három beszélgetőkönyvet, amelyekben negyvennyolc olyan jeles értelmiségivel beszélgetek, aki varázslatos titkokat árult el, és ettől én gazdagodtam. Hiszek az Isten által megteremtett tervezett véletlenekben. Egyszer apám, aki református lelkész volt, azt mondta a halála előtt: ha az életed úgy fog alakulni, ahogy eltervezted, akkor nagyon silány életed lesz. Úgy kellene meghalni, hogy az ember azt érezze, most már nincs több kötelessége, visszaadta, amit tudott, immár elmehet az enyészetbe.

- Ezt mondja a tanító, és ezt mondja az egyház szolgálója is. De a művész nem ezt mondja. A művész önző.

- A művészek egoizmusát nem nagyon szoktam tisztelni. Nem szeretem a nagyképű embereket.

- A játékot beleérti ön a kultúra fogalmába?

- Készülő könyvemnek külön fejezete lesz a játék, a játékszer, hiszen tárgykultúrával foglalkozom, de a játékszerek a szellemet működtetik. A játék gondolatokra ösztönöz. Félek a játszani nem tudó, a viccet nem értő, a szellemességet nem méltányoló emberektől.

Az elvágyódás reflexe

- A játéknak egyféle verziója a szerkesztés is. A lapszerkesztés.

- Véresen komoly játék, hiszen az ember főszerkesztőként keményen beleavatkozik mások létébe. A Magyar Iparművészet alapító főszerkesztője vagyok, s a folyóiratnak mintegy háromezer magyar diplomás iparművész sorsába kellene beleavatkoznia pozitív módon. Megkísérlünk ebből az óriási mezőnyből pozitív példákat kiemelni. Kiállítás készül az Iparművészeti Múzeumban, amelynek az lesz a címe: Dizájn és kraft. Azt próbálja megvizsgálni, hogy a tömegtermelés és az egyediség egymásra utaltsága hogyan van jelen. Elméleti alapja egy pszichológiai tétel, az elvágyódás reflexe. Az ember az életének bizonyos periódusában a tömegszerűségből az egyedibe, a hangosból a csendesbe, a zsúfoltból a szűkösségbe vágyik.

(Magyar Hírlap)