fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyöngyösön épülhet fel a környezetkárosító gumigyár
2008. január 22., 14:44
Olyan mértékű szennyezés került volna a levegőbe, ami miatt a lakosság komolyan bírált volna minket - indokolja a szlovákiai Kenyhec község polgármestere, miért utasították el az indiai gumigyár jelenleg már Gyöngyösre tervezett beruházását. A Gyurcsány Ferenc által ide csábított cég által kért ár északi szomszédaink szerint vállalhatatlanul nagy volt.

A Kassa és a magyar határ között fekvő Kenyhec község, amely mellett Szlovákia egyik legrégibb ipari parkja működik, január első hetében udvariasan, de egyértelműen nemet mondott az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyár vezetőinek. Konkoly József, a település polgármestere elmondta: a csaknem tizenkét százalékos munkanélküliséggel sújtott Kassa megyének szüksége van a külföldi beruházásokra, de nem minden áron.

Az Apollo Tyres vezetői szerint a cég 150 millió eurós beruházással épített volna a térségben gumiabroncsgyárat, amely mintegy 1500 embernek adott volna munkát. A beruházáshoz a szlovák államtól tizenöt százalékos közvetlen támogatást vártak el, de szimbolikus összegért, négyzetméterenként egy koronáért, azaz 7,50 forintért szerették volna tulajdonba venni az ipari park kiépített és közművesített területét.

A kenyheci polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy az indiai gyár telepítése komoly környezetvédelmi gondokat okozott volna, az előterjesztett dokumentumok és vizsgálatok alapján "olyan mértékű szennyezés került volna a levegőbe, ami miatt lakosaink joggal bírálhattak volna bennünket".

(hirtv.hu)