fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Trafikospánik
2008. január 24., 06:32
Mint a háború után az állam a hadiözvegyeket és -rokkantakat, úgy iparkodnak manapság kistafírozni saját katonáikat a kormánykoalíció pártjai.

De nem a túlélést jelentő szerény kis dohányárudával, hanem jól fizető mellékállással, zsíros felügyelőbizottsági és igazgatósági tagsággal, olykor a törvénynek is ellentmondva. Mentik, ami menthető. Készülnek a vereség utáni helyzetre, kifizetik a zsoldosokat. Tartunk tőle, hogy március 9. után még adakozóbbak lesznek, még több vazallust igyekeznek helyzetbe hozni, a szűkös napokra felkészíteni. Mert más idők jönnek bizonyosan.

Hogy mennyire mások, az a népszavazás eredményétől is függ, de hogy ugyanazt ugyanúgy nem folytathatják, arra mérget lehet venni. Már maga a referendum ténye is felér egy vereséggel, hát még a közvélemény sokszori szondázásának tanúsága: a hazugságra épült, így bűnben fogant érdekszövetség erkölcsi értelemben rég megbukott, hatalma meggyengült.

Március 9. után felgyorsulhat, a koalícióra nézve tragikus fordulatot vehet az erózió - de ha ez nem következne is be, mindenképpen nehezebb lesz erőből politizálni. Vélhető, hogy azután nehezebb lesz környezeti hatástanulmány nélkül gumigyáróriás telepítéséről dönteni és azt nemzeti sikerként tálalni. Lehet, hogy a megroggyant tekintélyű kormányfő nem fog már oly magabiztosan politikai megrendelések "szolgai teljesítőit" látni az ellenőrzési hatóságokban, amint erre most a civilek figyelmeztetik. Március 9. minden bizonnyal arra inti majd a felelősöket, hogy valódi felelősséggel tervezzenek - kormányzati negyedet vagy metrót is például, hogy ne szórják a pénzt, ne veszélyeztethessenek emberéleteket egy szellőzőmű elhagyásával. És egyáltalán, hogy ne kerülhessen ötszázmillióba az a földalatti, amit a spanyolok az ötödéből képesek megépíteni. Egy márciusi földindulás még azt is eredményezheti, hogy az ibériaiak fejezik be majd a 4-es metrót, mindazok legnagyobb bánatára, akik ezzel a gigaprofittól, netán a feketeérben csordogáló pénzektől esnek el.

A több mint egyéves vajúdás, megannyi sanda szándék és keresztbetétel végét jelentő elnöki döntés túlmutat önmagán, sokkal többet jelenthet egy népszavazásnál. Március mindent hozhat: még annak esélyét is, hogy a balliberális politikusok, ha elődeiktől örökölhették is a vakhitet, nem forgatják meg holnapra az egész világot, hisz forgattak rajta eleget, kis világunk, az ország bajára. Nagyon valószínű, hogy a márciusi "fényes szelek" legkevésbé a mai hatalomnak fognak fújdogálni.

(Magyar Hírlap)