fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A védőzóna védelme
2008. január 25., 06:29
"Amit sem a háborúnak, sem a nácizmusnak, sem a sztálinizmusnak nem sikerült lerombolnia, az most a szemünk láttára tűnik el" - írta a Le Monde-ban Jean-Pierre Frommer, a Mardis hongrois de Paris nevű kulturális egyesület elnöke a Belső-Erzsébetvárosról.

Nincs illúziónk, hogy ez a botrány különösebben megrázná a befektetőket, csupán azt szeretnénk jelezni, hogy az egykori zsidó negyed ügye immár nem belpolitikai, hanem nemzetközi kérdés.

Mert jó tudni, hogy nemcsak a Le Monde foglalkozik azzal, hogy miért bontották le - az Óvás! Egyesület adatai szerint - az Andrássy úti világörökség védőzónájának számító városrész épületállományának negyven százalékát az elmúlt években, hanem már az ICOMOS, a kulturális örökségi helyszínek megőrzésére és védelmére létrehozott szervezet is vizsgálóbiztost küldött Pestre.

Mert az azért mégsem megszokott Európában, hogy a világörökségi terület mellett, a kerületi önkormányzatok jogi trükkjeinek köszönhetően, porig rombolnak egy történelmi negyedet, majd a befektetők igénytelen épületeket emelnek a helyükön. A jogi trükkök száma végtelen. Például életveszélyre hivatkoznak ép épületeknél, vagy az Örökségvédelmi Hivatal jóváhagyása nélkül adják ki a bontási engedélyt, és mire az tiltakozna, nincs meg a ház: ez utóbbi megtörtént a Király utca 40.-nel, a bontás mellett kardoskodó Verók Istvánt azóta újraválasztották a VI. kerületi polgármesternek.

Az ICOMOS képviselőjének látogatása mindenesetre megtorpanásra késztette az érintetteket: február 1-jétől a VII. Kerületi Önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal kötött megállapodás értelmében változtatási tilalmat rendelt el a régi pesti zsidó negyedre. A tilalom májusban lejár. Közben - az Óvás! szerint - tömegesen folyik az üzletbérlők és a lakók eltávolítása a városrészből, a kerület pedig továbbra is a magántőkére akarja alapozni a "rehabilitációt". Nem árt tovább aggódni.

A párizsi kulturális egyesület elnöke az ügyben nyílt levelet juttatott el Sólyom László köztársasági elnökhöz, Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz és Demszky Gábor főpolgármesterhez, amelyhez egy több mint háromszáz francia közéleti személyiség által aláírt petíciót is csatolt.

Meglehet, itt az ideje, hogy azt, ami a negyedből még megmaradt, azonnal műemléknek nyilvánítsák, és a pokol fenekéről is előszedjék azt az állami pénzt, ami a felújítására kell. Ha ugyanis az ICOMOS eljut oda, hogy kiküld egy vizsgálóbiztost, ott helyzet van. És az általános gyakorlat az, hogy ha a biztos ajánlását nem követik, ugrik a világörökségi státus - jelen esetben az Andrássy út státusa.

(Magyar Hírlap)