Prodi miniszterelnöksége első pillanatától úgy tett, mintha magabiztos parlamenti többség és társadalmi támogatás állna mögötte. Büszkén hirdette meg az Olaszország java című, 281 oldalas program végrehajtását. Ígéretei között szerepelt az adócsalás elleni harc, a bevándorlás rendezése, a pedagógusok fizetésének emelése, háromezer bölcsőde megépítése, ingatlanadó-csökkentés, az infrastruktúra fejlesztése. A Profeszszor merész terveihez mindössze kétfős többség állt rendelkezésre a római szenátusban, így minden egyes döntés magában hordozta a kormánybukás veszélyét. Növelte az instabilitást, hogy a folyamatosan Berlusconival riogató Prodi a győzelem érdekében kis kereszténydemokrata pártokat terelt egy táborba a kommunistákkal. Nem volt meglepő, hogy egy ilyen természetellenes politikai konglomerátum képtelen egységesen lépni a fontos társadalmi, gazdasági kérdésekben.

A Professzorból ráadásul hiányzik az a képesség, ami nagy jobboldali riválisában kétségtelenül megvan: az erőt sugárzó magabiztosság. Az Európai Bizottság elnökeként is ez volt sikertelenségének legfőbb oka. Nem sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie a tanáccsal és így a tagállamok politikai vezetőivel. Ennek ellenére bizalmat kapott az olasz és az európai baloldal részéről, a Berlusconi felett aratott minimális győzelme után pedig sokan tőle várták Olaszország megreformálását. Az álmok azonban hamar szertefoszlottak, Prodi hatalomra kerülése óta több mint harmincszor kért bizalmi szavazást maga ellen, a kormányzás gyakorlatilag a miniszterelnöki szék megtartásában merült ki. A baloldalhoz hagyományosan közel álló, többmilliós tagsággal rendelkező szakszervezetek sztrájkokkal jelezték elégedetlenségüket, a magas adóterhek miatt elmaradtak a külföldi befektetések, az államadósság szédítő magasságba emelkedett. A helyzet az utóbbi hónapokban odáig fajult, hogy még a kommunista Giorgio Napolitano államfő is inkább a lemondást tanácsolta Prodinak az újabb bizalmi szavazás kezdeményezése helyett. Az elnök a kormányfő önkéntes távozása esetén valószínűleg egy szakértői kabinet megalakítását szorgalmazta volna, bízva a gazdasági kérdések hatékonyabb kezelésében, s a régóta tervezett - a kis pártok által támogatott - választási reformnak megágyazó stabilitás biztosításában. Prodi nem hallgatott a tanácsokra, vállalta a szenátusi megméretést, így aztán bukása meglehetősen látványosra sikeredett.

A baloldali miniszterelnök kudarcos kormányzása ismét kiábrándította az olaszokat a politikából. A római átlagpolgár érdeklődését ma sokkal inkább leköti a szépséges olasz Carla Bruni és a francia elnök szerelmi viszonya, mint a politikai közeljövő. Ez persze még nem jelenti azt, hogy bizonytalan lenne az előre hozott parlamenti választás kimenetele. Felmérések szerint Berlusconi magabiztosan győzne az új megméretésen, a jobboldali koalíciós kormány pedig összehasonlíthatatlanul stabilabb lábakon állna, mint a Professzor másfél éven át bukdácsoló kabinetje.