Kínos-keserves erőlködés volt a hazugságok cáfolatára, de vajmi kevés eredménnyel. A következmény pedig ismert, a szocialisták népszerűsége a "történelmi" minimumon, a szabad demokratáké pedig a láthatatlansági tartományban.

A "reformkormány" telve öngerjesztő dinamizmussal, na és önigazoló kényszerlépésekkel. Így aztán éktelenül reformkampányol, és ha valami, ez most tényleg dübörög, rendkívül irritálón. (Nem mellesleg a kampány igen sokba, súlyos százmilliókba kerül.) Mától a kormányzati kommunikáció nyilvánvalóan új lendületet kap: számára utánpótlást jelent ugyanis a Fidesz elnökének beszéde. Elég kiemelni abból egy-egy sarkos véleményt, és a nemre, a tagadásra, az elutasításra épülő stratégia muníciót kap. És hatékony is lehet - persze szigorúan csak egy körülhatárolt kis területen, az elfogult-elvakult hívek egyre fogyó körében. Akikben az Orbán név azonnal ellenségképző ösztönöket generál - mert így szocializálta őket a modernnek se, (szociál)demokratának se nevezhető párt.

Próbálna persze a kormányzati kommunikációs agytröszt a konkrétumokkal vitatkozni, még a saját táborban is csak vesztésre játszhatna; mert mivel lehet hatástalanítani a cáfolhatatlan tényeket, amelyeket az ellenzék vezetője nevén nevez - például hogy a dobozdíj kiterjesztése a betegek egy újabb, kegyetlen megsarcolása, amely már azokat sújtja, akik a leginkább veszélyeztetettek, akiknek az élete függhet ettől. Vagy miként lehet vitatkozni azzal, hogy felelőtlenség százmilliókat, milliárdokat költeni kormánypropagandára akkor, mikor ez a pénz a legsürgetőbb válságterápiára kellene. Mily módon lehet megmagyarázni azt, hogy előbb születik egy törvény, és csak utána annak társadalmi beágyazása, elfogadtatása, azzal a hazug szólammal, hogy a kormány "párbeszédet" folytat polgáraival. Eső után köpönyeg. Az meg végképp arcátlanság - mondja Orbán Viktor -, hogy az adófizetők pénzét bevallottan arra költik: meggyőzzék őket, ne menjenek el március 9-én szavazni, vagy ha elmennek, voksoljanak a józan eszük, az elemi érdekük ellenében.

Egy a teljes hiteltelenségbe sodródó koalíció kétségbeesett erőfeszítéséből már csak erre telik: a tagadásra. Régi axióma: az igazság tagadása nem teremt új igazságot (na persze, ez a kormány és az igazság...), de ami ennél nagyobb baj: nem teremt új minőséget, értéket se. A mai hatalomtól persze a társadalmi többség rég nem vár értéket, minőséget. Igaz szót meg aztán végképp nem.