A választmány komoly, elmélyült és eredményes munkát végzett, hiszen megfosztotta a társadalompolitikai tagozatot az országos minősítésétől, ezzel megvonták a tagozat képviselőjének szavazati jogát, ezentúl csak tanácskozási joggal vehet részt a választmány ülésein, persze csak akkor, ha meghívják. A tagozat a jövőben csak korlátozottan használhatja a párt infrastruktúráját, viszont egyáltalán nem tiltották le, s némaságra sem kötelezték, úgyhogy a párton belüli demokrácia egyáltalán nem csorbult. (Mármint azok szerint, akik a döntést hozták.)

Igazság szerint a külvilágnak kevés köze van ahhoz, hogy egy párt mit művel saját tagozataival, platformjaival, frakcióival, szellemi műhelyeivel, boszorkánykonyháival s egyéb politikaformáló alakzataival. A társadalompolitikai tagozat is csak annyiban érdekes, hogy ez a társulat gyakran ütött meg kritikus hangot a párt és a kormány ténykedése ellen, s képes volt tárgyilagosan értékelni az ország helyzetét.

Gazsó Ferenc, a tagozat tiszteletbeli elnöke így kommentálta az ellenük hozott döntést: "Ez az elhallgattatás azonban a párttagok felé szóló üzenet lehet, amely azt jelenti, van egy pont, amit nem engednek átlépni." Persze könnyen lehet, hogy Gazsó téved, hiszen, miként Simon Gábor, a választmány elnöke oly egyértelműen kifejtette, szó sem volt retorzióról. Egyszerűen a szakmapolitikai testületek témafelvetésében átfedések vannak, ezért kellett a társadalompolitikai tagozatot racionalizálni. Megvonták más tagozatok országos minősítését is, hogy mást ne említsünk, csak a karitatív tagozatot, amelyik nyilván a pártvagyonból akart jótékonykodni.

A választmányi üléssel szinte egy időben Szili Katalinnál is rendeztek egy zártkörű tanácskozást, ahonnan szintén hiányzott Gyurcsány Ferenc. Bár valószínűleg senki sem hiányolta, mert az összejövetelen elsősorban Szili Katalin pozicionálásáról, szerepértékeléséről volt szó, márpedig jól tudjuk, hogy Gyurcsány hova pozicionálná legszívesebben a házelnök asszonyt.

Két évvel ezelőtt - ki nem emlékszik rá? - még a gazdaság dübörgött. (Állítólag. Mert mi nem hallottuk.) Mostanában a kormány dübörög, letarolva az országot, a társadalmat, sőt még magát a nagyobbik kormánypártot is. A kormány sorozatban indítja a zavaros, megfejthetetlen, manipulált adatoktól hemzsegő propagandakampányait, hogy a mi pénzünkön próbáljon meggyőzni minket arról, hogy kifosztásunk örömteli esemény. (A karitatív tagozatnak nincs többé esélye.) A kormány folyamatosan vonta el a parlament ellenőrzési jogosítványait, ma már a pártján lévő képviselőket is átveri. Úgy szavaztat meg törvényeket, hogy a frakció módosító indítványait titokban kihagyja, visszamódosítja, számítván arra, a képviselőknek nem lesz idejük a gombnyomás előtt tüzetesen átvizsgálni a szöveget.

Közben egymás sarkát taposva lépnek le a színről, eddig nélkülözhetetlennek hirdetett, megingathatatlan állású, a miniszterelnök töretlen bizalmát élvező kormányzati szereplők, már szépeket sem mondanak róluk búcsúzóul. Menjenek Isten hírével, kívánjuk, hogy egyszer megszülessék bennük a szégyenérzet!
Az MSZP kullog a dübörgő kormány után, mindent eltűr, mindent lenyel, mindenbe beletörődni látszik, ami felülről jön. S elhallgattatja a kritikus hangokat, mert szeretne megfelelni. Pozicionálnak meg racionalizálnak az MSZP háza táján.

A Selmeczinek kellene mondania az évértékelő beszédet.