fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Éghajlatbarát gazdaság Európa számára
2008. január 31., 14:45
Az elmúlt év fordulópontot jelentett a bolygónk védelméért folytatott küzdelemben - José Manuel Barroso írása.

A tudomány és a közvélemény probléma kezelését a legsürgetőbb politikai tennivalók közé emelte. A kormányok reagálni kezdtek. A bizottság javaslatait követve, 2007 januárjában minden állam és kormányfő elkötelezte magát az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2020-ra megvalósítandó 20 százalékos, illetve nemzetközi egyezmény keretén belül 30 százalékos csökkentése mellett.

Kötelezettséget vállaltak arra is, hogy 2020-ra 20 százalékkal növelik a megújuló energiaforrások részarányát, valamint ugyanilyen arányban emelik az energiahatékonyságot. A Bali szigetén tartott ENSZ konferencián a nemzetközi közösség elindult a kötelező erejű célkitűzések elfogadásának irányába. Erre nem kerülhetett volna sor, ha Európa nem vállal vezető szerepet a folyamatban. Az éghajlatváltozásról szóló, valódi globális megállapodás követelése minden eddiginél nagyobb visszhangra talál.

Most az Európai Bizottságon van a sor, hogy az Európai Unió kötelezettségvállalásait konkrét intézkedésekben nyilvánítsa ki. Az EU készen áll arra, hogy útmutató szerepet vállaljon az éghajlatváltozás ügyében. Javaslataink előnyösek az éghajlat, a polgárok és az ipar szempontjából egyaránt, hogy így fenntartható legyen növekedés és a foglalkoztatás.

Küldetésünk és kötelességünk is egyben, hogy a globális szintű éghajlatbarát gazdaság kiépítésén dolgozzunk az elkövetkező ötven évben és azon túl. A tények magukért beszélnek.

Ha úgy folytatjuk, mint eddig, 2030-ra a világ energiaigénye a jelenleginél 50 százalékkal lesz magasabb, a szén-dioxid-kibocsátás pedig csaknem 60 százalékkal emelkedik. Polgáraink már ma is drámai áremelkedéseknek lehetnek a tanúi. Ha van bátorságunk változtatni, olaj- és földgázbehozatalunkat 2020-ra 50 milliárd euró értékben csökkenthetjük. Mérsékelhetjük
külső olaj- és földgázforrásoknak való kiszolgáltatottságunkat, valamint növelhetjük az energiabiztonságot. A széntől kevésbé függő és a megújuló energiaforrásokra nagyobb arányban támaszkodó Európa egyben az energiaellátás esetleges problémáival szemben is védettebb lehet.

A minap benyújtott javaslataink költségeivel kapcsolatban egyenes választ adunk. Az intézkedéscsomag egy személyre lebontva hozzávetőlegesen évi 150 eurót tesz ki — azaz annyit, mint három teli tank benzin egy átlagos családi autóban. Ez egytizede a cselekvés elmaradása esetén bekövetkező költségeknek. Az új éghajlatbarát gazdaság Európa számára hatalmas lehetőséget rejt. Világszinten az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaszektor 2050-re akár az évi trillió dolláros összértéket is elérheti, és több mint 25 millió ember foglalkoztatásáról gondoskodhat. Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer által szorgalmazott globális szén-dioxid-piac mára már éves szinten önmagában is 20 milliárd eurós értéket képvisel, ami 2030-ra ennek hússzoros emelkedhet.

Így az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság lehetőséget nyújthat arra, hogy több ezer új vállalkozás és több száz ezer új állás jöjjön létre, és egy olyan hatalmas exportpiac alakuljon ki, ahol Európa világelső lehet. Az éghajlat változásában sok generáció működött közre, de a mostani előtt áll az a nagy feladat, hogy a következményeivel megbirkózzon.

(José Manuel Barroso, Magyar Nemzet)