FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
A híd alatt, a híd alatt
Ez egyszer nem az országhódító modern kori műfaj, a lakodalmas rock egyik feledhetetlen darabjáról, valódi gyöngyszeméről szólunk, amely - mint a műfaj ezernyi hasonló műve - valósággal végigzúgott már a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán, és zúg azóta is, megállíthatatlanul.
Létrehozva: 2008. február 4., 07:39

Megsaccolni is lehetetlen, hogy az évtizedek alatt hány milliárd forintot termeltek a minimalizmus minden ismérvét kimerítő nóták, de az bizonyos, hogy a profitbánya-tulajdonosok maximalizmusának megfeleltek. Valódi közönségigénynek feleltek meg, és közben a közösségi terápia eszközei is lettek: búfelejtőként szolgáltak. Fogyasztói pedig - a legszerényebben, mondhatni legszegényebben élők - a legkegyetlenebb adót fizették. Az árral együtt még a giccsadót is. És a búfelejtő hatás általában rövid távú, még az alkoholénál is rövidebb.

Az ezen a zenén szocializálódott tömegek ma a legkiszolgáltatottabbak. Közülük nem kevesen a leszakadó - mit leszakadó, a végérvényesen, reménytelenül leszakadt - réteget gyarapítják, na meg a legalul lévők, a talán végképp utcára kényszerültek sokasodó táborát. Az ő valós lélekszámukat kísérelték meg fölmérni a hét végén elszánt önkéntesek. Persze, nem az állam - amelynek dolga lenne -, de igaz, miért is tenné, bolond lenne önként rámutatni a maga felelősségére. A napjaink valóságát jól illusztráló népszámlálásban persze részt vettek a szociális intézmények - amelyek éppen úgy szenvednek a költségvetési megszorításoktól, mint a gondozottjaik. A részvétlenség és az érzéketlenség őket is ugyanúgy sújtja. A számos más területen oly bőkezű koalíció a leszakadók segítésére hivatott intézményeken is spórolni igyekszik, miközben lázálmokra bőven jut - a kormányzati negyedtől a digitális iskolatáblákig.

Az utcai létre kárhoztatottakról pontos statisztikát készíteni egyszerűen lehetetlen. Csak egy biztos: sokan vannak, egy együttérző társadalomnak ugyanis akár a nagyon kevés is sok. Egy szociálisan érzéketlen kormányzatnak viszont a sok sem elegendő ahhoz, hogy valódi megelőző tervet készítsen, a teljes életbe visszavezető programot valósítson meg.

A látszatok kormánya a látszatreformok hevében képtelen az esélyegyenlőség megteremtésére, alkalmatlan arra, hogy egyosztatú társadalmat építsen: az azonos értékű polgárok társadalmát. Ehelyett tovább nyitja az ollót - az egészségbiztosítás brutális átalakításával például. Ha az ellenállásban mind egységesebb ország ezt a tragikus lépést nem tudja megakadályozni, akkor az élet oldja meg a "problémát". A biztosítók számára "értéktelen" emberek elvesztésével.