fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Fidesz állásfoglalás kérése az OVB-től
2008. február 4., 14:44

Tárgy: Állásfoglalás kérés

Országos Választási Bizottság részére
Budapest

Tisztelt Országos Választási Bizottság!


A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) 124/A. § (3) bekezdés a) pontjában rögzített jogkörére hivatkozva azzal a kéréssel fordulok a Tisztelt Országos Választási Bizottsághoz, hogy szíveskedjen állásfoglalást kiadni az alábbi kérdésben.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezése alapján a köztársasági elnök 2008. március 9-ére három kérdésben tűzött ki ügydöntő országos népszavazást, melyekben már a választási kampány is megkezdődött. Emellett az Alkotmánybíróság által a 105/2007. (XII. 13.) AB határozatban elbírált állampolgári kezdeményezés alapján egy további kérdésben is aláírásgyűjtés van folyamatban.

Közismert, hogy a Kormány illetve a végrehajtó hatalom különböző szervei, mindkét népszavazási folyamatban - pl. különböző kiadványok megjelentetésével és terjesztésével -aktívan vesznek részt, befolyásolják azt. Ezzel a magatartással azonban nem csak a választási eljárásnak az esélyegyenlőségre illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvei [Ve. 3. § c) illetve d) pontja] sérülnek, de - figyelemmel az Alkotmánybíróság 52/1997. (X. 14.) AB határozatára - a jogállamiság alkotmányos elve is.

Az Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatban egyértelműen rögzítette, hogy "a népszavazás Alkotmányban meghatározott "hatáskörén" [28/C. § (5) bekezdés] belül az Országgyűlésnek nincs lehetősége sem a kezdeményezés, sem a kikényszeríthetőség befolyásolására. Ellenkezőleg: köteles minden "kiszolgáló", megvalósító cselekményt teljesíteni a szavazás megtartására, majd pedig annak eredménye szerint eljárni. E kötelessége nemcsak a szükséges eljárási tennivalókra terjed ki, hanem magában foglalja a tartózkodást is minden olyan döntéstől vagy mulasztástól, amely befolyásolná vagy meghiúsítaná a független és közvetlen hatalomgyakorlás megvalósítását, s köteles más szerveket is távol tartani ettől."

Szintén hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy "a kötelező népszavazás garanciarendszere két elv uralma alatt áll: az egyik a sui generis garanciális intézményrendszer kialakítása (lásd preventív intézmények, pl. a kérdések, aláírásgyűjtő ívek vizsgálata); továbbá a kötelező népszavazás természetétől idegen, azt megzavaró beavatkozások kifejezett tilalma - ide tartozik a képviseleti szervek közbeavatkozása saját népszavazási kezdeményezéssel - a közvetlen hatalomgyakorlás eljárási folyamata alatt. Az eljárás minden pontján, ahol - elsősorban a képviseleti szervek részéről - olyan döntés születik, amely a folyamatot megzavarhatja, sőt célba érését meghiúsíthatja, a bírói, illetőleg alkotmánybírósági jogorvoslat alkotmányos követelmény.
A másik elv az alkotmányos szervek együttműködési kötelezettsége. Ezen követelmények közé tartozik az is, hogy a népszavazásban érintett szervek a Kormánytól kezdve az Országgyűlésig és a köztársasági elnökig - eme alkotmányos kötelességgel összhangban járjanak el. A már megkezdett kötelező népszavazási eljárási folyamat megzavarásától és meghiúsításától való tartózkodás kötelessége ebből az alkotmányos elvből, amely a jogállamiság elvére [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] vezethető vissza, szintén következik."

A Kormány népszavazási folyamatban való jelenlegi részvétele - pl. legutóbb a Kormány által kiírt közbeszerzési pályázaton nyertes Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. által készített 28 oldalas, és a Magyar Posta által 3.3 millió példányban kézbesített, egyértelműen politikai tartalmat hordozó kiadvány megjelentetése - szöges ellentétben áll a fenti alkotmányos követelményekkel, vagyis súlyosan sérül az alkotmányosság.

Fentiek alapján kérem, hogy a Tisztelt Országos Választási Bizottság az alábbi kérdésben szíveskedjen állást foglalni:

A már megkezdett népszavazási eljárási folyamat megzavarásától és meghiúsításától való tartózkodás kötelessége vonatkozik-e a Kormányra?


Budapest, 2008. február 4.

Dr. Répássy Róbert

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség