Tanulságos feleleveníteni a történteket, ha fájó sebeket tépünk is fel. Annak idején a dolog azzal kezdődött, hogy a Magyarok Világszövetsége a Fidesz-kormány jelöltjével, Boross Péter hajdani kormányfővel szemben Patrubány Miklóst, egy romániai közszereplőt választott elnökéül. A kormány nem rejtette véka alá elégedetlenségét, amire a Patrubány-csapat a kettős állampolgárság ötletével rukkolt elő. Az Orbán-kormány ellenlépése volt a státustörvény, amely hullámokat vetett a Kárpát-medencében.

A megtagadott szolidaritás

Az Orbán-diplomácia erőteljesen védte a státustörvényben foglaltakat, de a hajót megfúrták - idehaza. Aztán jöttek Medgyessyék, és velük a Gyurcsány fejéből kipattant ötlet, a félelemkeltés a "23 millió román munkavállalóval". Az új kormányzat alatt hogyan, hogyan nem, összejött a népszavazás a kettős állampolgárságról. A Fidesz beszorult az ütközők közé, és végül teljes mellszélességgel kiállt a kettős állampolgárság mellett, amelyet kormányon nem ítélt jó ötletnek. A hazafias nekibuzdulás elszívta az energiákat a másik kérdéstől, a kórház-privatizációtól.

Az eredmény ismert, bár sokan elfelejtették. A kettős állampolgárság győzött, csak épp a részvétel nem volt elegendő. Az igenek 51,5:48,5 százalékos többségét a kormánypárti sajtó a Fidesz vereségeként ünnepli bő két éve, ami orbitális csúsztatás, hisz nem egy párt, hanem a magyarság összetartozás-tudata szenvedett csorbát. Igaz, történelmünkben nem először, de most talán a legrosszabb módon, mivel önmagunkat tagadtuk meg, ráadásul minden nemzetközi kényszer nélkül.

A másik kérdés a referendum után is elsikkadt. A miheztartás végett megismételjük: "Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" Az igenek 65:35 arányú, elsöprő győzelmet arattak.

Az eredmény törölve

Mindezt sürgősen el kellett felejtetni a nagyérdeművel, a szociálliberális erőknek ugyanis igen kínos a hatalmas vereség. Arra hivatkoztak, amikor átléptek a népakaraton, hogy nem kötelező erejű az igen, mert csupán a választók 23,89 százaléka mondta ki. "Csupán." No igen. Vajon március 9-én sikerül-e megértetni az egész társadalommal, hogy a referendum eredménye túlzás nélkül életbevágó lehet - sőt lesz! Mert kevés biztosabb van annál, hogy az ember előbb-utóbb megbetegszik. És mindenkire vár egy (több) súlyos betegség is, még a sír előtt. Kivéve, ha a lovakat lelövik, ugye... Aki netán arra készül, hogy otthon marad, annak érdemes észbe vennie, hogy az 1,9 millió ellenszavazat dacára a kórház-privatizáció zajlik. A kormány nem viccel.

Azzal kezdtük, hogy a kétigenes népszavazással mély sebet kapott a magyar nemzeti szolidaritás érzése. 2004. december 5-én mintegy másfél millió magyar nemet mondott nemzettársaira - a trianoni határokon kívül rekedtekre. Most a történelem könyörtelen logikája szerint megismétlődik a helyzet. Csakhogy most nem a határon túli magyarokra, hanem idehaza, a velünk együtt élőkre mondhatunk igent vagy nemet.

Történelmi esély a gyógyulásra

Hajdan minden törzs létezésének alapja volt a tagjai közti összetartozás-tudat, divatosabb szóval szolidaritás. Ha ez nincs, törzs sincs. Nem számíthatsz rám, én sem terád. Game over, ahogy modernül mondják. Mert ma sincs másként. Vagy van szolidaritás, és akkor van (magyar) nemzet, vagy nincs szolidaritás, és akkor csak tízmillió egyed véletlenszerű konglomerátuma él ezen a földdarabon. És nincsen miről beszélni.

Az elnöki döntés tanulságos napot jelölt ki a történelmi csorba kiköszörülésére; 1890-ben e napon mondott le minden idők legtovább kormányzó miniszterelnöke, Tisza Kálmán. Viszont két évvel később, március 9-én született Rákosi Mátyás, hogy 1952-ben e napon szeretett népe fényesre nyalhassa a talpát. És 1498-ban e napon adta bérbe a felső-magyarországi bányajövedelmeket Ulászló király a nürnbergi bankárnak, Jacob Fuggernek, aki a Thurzó családdal karöltve 1546-ig sok tízmillió forintot vitt ki az országból, miközben minékünk Mohács jutott.

Választhatunk: ha igent mondunk, csomagoljon a kormányfő; ha nemet, gazdagodnak a Fuggerek és Thurzók. Netán ünnepeljük a bölcs vezért?