Barack Obama, a változtatás ígéretének hitelesebb képviselője több államban győzött ugyan, de a népességszámok különbsége és a pártdelegáltak arányos képviselete miatt tegnapelőtt Hillary Clinton, a washingtoni elit oszlopos tagja biztosított magának több küldöttszavazatot az augusztusi demokrata konvencióra. Ebből a helyzetből még bármelyikük győztesen kerülhet ki, mire júniusig lezajlik a hátralévő előválasztások és jelölőgyűlések hosszú sora. Ha a választott delegáltak terén minimális marad a különbség, augusztusban az úgynevezett szuperdelegáltakra nagyobb felelősség hárul. Ők azok a párttisztségviselők, akiket gyakorlatilag nem köt a szavazók mandátuma. Talán mondani sem kell, hogy ők a volt elnök feleségének esélyeit növelik.

Míg a demokratáknál nem lehet döntésről beszélni, a republikánusoknál lényegében igen, ha matematikailag még náluk is megfordítható a jelöltállítás kimenetele. John McCain világos népszerűségi fölénnyel indult csatába kedden, s ezt érvényesítette is. Előnyét növelte az a tény, hogy ebben a pártban és egyes államokban nem szavazatarányos a küldöttek elosztása, hanem a "győztes mindent visz" elvre alapszik. Az egykori hadifogoly legfőbb riválisa, a dúsgazdag Mitt Romney azzal sem tudta elcsábítani a szavazókat, hogy megkérdőjelezte McCain konzervatív értékeit, ráadásul pénzt nem kímélő kampánya sem bizonyult eléggé hatásosnak. Bár más pályázók ezen a ponton talán feladnák a helyében, Romney folytatja. Elszántságát osztja Mike Huckabee volt baptista tiszteletes, ő azonban nem az anyagiakban, hanem a vallásos konzervatív bázisban hisz, amely - és ez a szuperkedd nagy meglepetése - öt államban győzelemmel honorálta, hiába esélytelen országosan. Nem véletlen, hogy Romney azzal gyanúsítja Huckabee-t: titokban McCainnek dolgozik.

Az elhúzódó demokrata küzdelem, szemben a szimbolikusan még folytatódó, ám lényegében eldőlt republikánus megméretéssel, érdekes gondolatokat vet fel. Például azt, hogy lélekben, retorikában a jelenleg is hatalmon lévő párt és hívei korábban besorolhatnak egy személyiség mögé, több idejük lehet a novemberi általános választás kampányának előkészítésére. Mindez csökkentheti a demokraták helyzeti előnyét, amelyről terhes örökségével maga George W. Bush és kormánya gondoskodott. Mi van, ha a végsőkig húzódó Obama-Clinton-versenyfutás megosztja és frusztrálja a pártot és azokat az ingadozó szavazókat, akik csalódtak ugyan a republikánusokban, de a civódás elveszi a kedvüket az átszavazástól? Sokan legyintenek erre az eshetőségre, pedig komolyan kellene venni. Különös tekintettel McCain liberalizmusára és arra a tényre, hogy súlyos ellentét feszül közte és Bush között a 2000-es előválasztási szezon óta, amikor a jelenlegi elnök kampánygurujai csúnyán elbántak vele.

Ha mindez nem lenne elég, az Obama-pártiak már régóta azzal érvelnek támogatottjuk mellett, hogy a republikánusok Clintonra fenik a fogukat, és a fekete szenátor lenne az, akivel nem tudnának mit kezdeni. Elképzelhető azonban, hogy azok a demokrata bennfentesek - akik kiváltságaikkal élve idén a mérleg nyelvének szerepét tölthetik be - nem így látják, és Clintont részesítik előnyben az idealista és kívülálló Obamával szemben.