fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elvileg nincs betiltva
2008. február 8., 07:20
Áll a bál a Kultiplex épülete körül. Egyesek az évek óta ott működő alternatív kultúrközpontot, mások a Bauhaus épületet óvnák a dózerektől. Helyén egyes források szerint parkot alakítanának ki, más források szerint pedig egészen mást, például szállodát.

Az utóbbi verziót erősíti, hogy az illetékeseknek eddig is feltűnhetett volna: kevés a zöldfelület a Kinizsi utcában, és ha tenni akarnak ez ellen, arra nem az a megoldás, ha az amúgy nem túl nagy alapterületű kultúrközpont helyét sóval hintik be (mert még a fű sem nő ki többet).

Bár a jogi útvesztőknek köszönhetően valószínűleg minden törvényesen történt, amíg sikerült kiadni a bontási határozatot, de a döntés valódi oka vélhetően ezúttal is az, hogy valamely befektetőnek szüksége van a telekre, ahol aztán építhet majd valami eszméletlent (eszementet?), mint társai a Belső-Erzsébetvárosban.

Ebből a szempontból közömbös, hogy az épületben alternatív művészek vagy lakók tanyáznak (legfeljebb a lakók kevésbé hangosan tiltakoznának), de azt meg kell jegyezni, hogy 2008-ban az "alter" kultúra figyelemre méltó teljesítményeket termel ki. Hadd említsük meg a Balaton frontemberét, Víg Mihályt, aki legújabb filmzenéjéért most vehetett át rangos európai elismerést. Mégis, ez a kultúra bizonyos szempontból rosszabb helyzetben van, mint a nyolcvanas években: helyei vagy megszűnnek, vagy teljes létbizonytalanságba kerültek, és ami a legszomorúbb: ez ma senkit sem érdekel.

Legendák keringenek arról, hogy Demszky Gábor szamizdatgyáros egykor saját Trabantján szállította az Európa Kiadót koncertezni, és rendszeresen megfordult az akkori underground helyeken; a rendszerváltás után viszont ugyanez a Demszky Gábor a legendás botrányhősről, Dixiről forgatott filmben szinte letagadja, hogy ismerte ezt a figurát, mint ahogy szemmel láthatóan hidegen hagyja mind az Almássy tér, mind a Kultiplex sorsa. És arról még nem is beszéltünk, hogy a mai napig nem tudni, mi lesz a fővárosi tulajdonban lévő telken működő Gödör klubbal. (Az nem érv, hogy nem a fővároshoz tartozik - az pedig különösen lehangoló, hogy a főpolgármester szavának nincs súlya, ha kiáll egy kultúrintézmény mellett. Persze, ha kiállna...)

Bakács Tibor Settenkedő így hát hiába címezi átkait Demszkynek (egyenesen a Kultiplexből), a főpolgármestert nem érdekli már az underground, csakis az "overground": a beépíthető telkek.

Egy öndefiníciójából adódóan szabad, se nem jobb, se nem bal, politikai értelemben véve egyre kevésbé liberális kultúra léte vagy nemléte politikusék szemében nyilván teljesen indifferens - ebben az a legszomorúbb, hogy mintha még az egypárttal és Erdős elvtárssal is könnyebb lett volna a küzdelem, mint a lóvéra éhes jelenkori politikai elittel -, holott most nincs betiltva semmi. Elvileg.

(Magyar Hírlap)