fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Betegek napja
2008. február 11., 08:03
Beteg a magyar társadalom, és beteg benne minden férfi és nő (a gyermek is - a holnap betege). Ma van a betegek világnapja és a lourdes-i jelenések százötvenedik évfordulója. Mondhatjuk-e, hogy jelképszerű? Ezen a napon szavaz a parlament az egészbiztosítási törvényről. Másodszor szavaz, s nincsenek kétségeink, hogyan. Az eredményt illetően sem; már ami a következményeket illeti.

A katolikus egyház számára, a hívő embernek ez az időszak a nagyböjt negyvennapja, amely hamvazószerdával (február 6.) kezdődött, és Krisztus feltámadásával (húsvétvasárnap) ér véget. Böjtölni nem könnyű, és ne gondoljuk, hogy akkor igen, ha nincs mit enni. Sőt nagyon is más az, ha valaki valamiért (valami miatt) nem eszik (annyit, mint általában), s más az, ha valaki azért nem, mert nincs vagy nincs elég, ennivalója. A magyar társadalom nagy böjti időszakát éljük, s - valakik valahol (na kik?) - el szeretnék hitetni velünk, hogy megint azért, mert túl torkosak voltunk. Az önmegtartóztatás amúgy is egészséges, az egészség pénzbe kerül, jobb lesz végre számolni, (több) biztosítás, biztonság s a többi. Mehetünk a pénztárhoz. Főúr, fizetek! Volt egy életem. (Feketén.)

A betegek napján a keresztény ember felveheti a betegek szentségét akkor is, ha pillanatnyilag (még) nem beteg. Bölcs előrelátás ez, hisz tudható: senki sem ússza meg, hogy egyszer (majd) az legyen. Ahogy a hamuval rajzolt kereszt jelzi: emlékezz, ember, porból vagy, s porrá leszel. Nevetséges gőg (volna) mindezt elfelejteni.

Beteg világ, beteg társadalom - új egészségbiztosítási modell. Most majd ránk szavazzák megint, s akkor nincs menekvés.

Mit lehetne most (még) mondani?

Sokan sok mindent elmondtak; vajon elfogytak az érvek is - vagy inkább az a baj, hogy az érvek (mindenfajta érvek) leperegnek azokról, akiknek meg kellett volna fontolniuk ezeket az érveket. A társadalom ellenvetéseit, aggodalmait, félelmeit - van belőlük bőven; kicsit is gondolkodó ember fel nem foghatja, hogy lehet ezek mellett elmenni (mint kés a bajban).

Itt már újat mondani nem lehet, de talán csodálkozni sem (volna) szabad. Ha egy országot úgy akarnak vezetni, hogy mosolyogva szembemennek a nagy többséggel, akkor a baj nagyobb, mint rettegve vizionáljuk. És kontrollálhatatlan erők elszabadulásától tarthatunk. A természetben ilyen az árvíz, a földrengés, a vulkánkitörés. Mi van, ha egy meteorit földünkbe csapódik, s mérete átlépi a kritikus tömeget?

Az egy éve elhunyt lengyel Rychard Kapuscinski azt írja világhírű könyvében (A sahinsah), hogy az iráni fordulat akkor következett be, amikor a tömegből az első megalázott, rendőrök és fegyverek közé szorult ember felemelte a fejét, s belenézett a rendőr szemébe. Visszanézett! Mert az a visszanézés nem volt benne a kiképzési tervben, ez soha nem történt korábban. A világnak az a "rendje", hogy a rendőr néz, s a (tömeg)ember lesüti a szemét. Ha ez megváltozik - minden megváltozik.

Mást most már mi sem tehetünk. Felemeljük a fejünket. És visszanézünk.

Ők szavaznak - mi keressük a szemüket. Aztán majd meglátjuk.

(Kocsis L. Mihály, Magyar Hírlap)