Elvégre, ugyebár, a demokrácia mégsem egyenlő annak tiszteletben tartásával, hogy mit akar a nép. Sokkal inkább azt jelenti, hogy mi, okosak, akiket a kormánypártok a miniszteri székekbe ültettek, eldöntjük helyettetek, egyszerű választópolgárok helyett, mi lenne nektek jó. Ti pedig majd bólogattok hozzá derekasan, és ha most nem is örültök a döntésünknek felhőtlenül, előbb-utóbb úgyis belátjátok, milyen nagyon igazunk volt nekünk.

Ha meg nem, akkor is ott a lehetőség számotokra, utólag még leszavazhattok bennünket. Persze csak akkor, ha akartok megint magyar gárdás, orbános, rasszista-kommunista diktatúrát magatoknak.

Ja, és még nagyon liberális is a miniszter. Hiszen az egyéni kezdeményezéssel nincs semmi baja, legfeljebb az, hogy miért nem vonja vissza azt a tisztelt címzett. Hogy miért nem látja, milyen alkalmatlan a beadványa. Hogy miért nem veszi észre, mennyire rosszul jön épp most az államnak. Hisz az állam mi vagyunk, ugyebár, és nem ti, kedves választópolgárok. Nem arról szól a liberális szerzők évszázados krédója, hogy az állam ne akarjon okosabb lenni a polgárainál. Inkább csak arról, hogy ha egyéni kezdeményezést látunk, azt rögtön próbáljuk meg letörni, értelmetlennek beállítani, de legalábbis fölösleges szócséplésnek és pénzköltésnek minősíteni.

Horváth Ágnes levele ráadásul nem is emlékeztet a jó kádári időkre. Amikor nyugodtan írhatott, folyamodhatott a nép egyszerű fia is az első titkárhoz, s ha mást nem, a titkársága bizonyosan felvette vele a kapcsolatot. Meghallgatták, figyelemre méltatták, válaszoltak neki. Legfeljebb az volt a válasz, hogy ha egy mód van rá, sürgősen felejtse el, amit szeretne, ha jót akar magának.

Most maga a miniszter írt, vette a fáradságot, hogy saját kezűleg győzze meg a beadványozót vállalkozása kilátástalanságáról. Igazán tiszteletre méltó eljárás, méltó pártunk és kormányunk demokratikus hagyományaihoz.

Mi több, egy pillanatra sem merül fel az emberben annak a gyanúja, hogy valamifajta zsarolásról lenne szó. Hogy a miniszter levele jelzés: azt üzeni, kisember, vigyázz magadra, ha sokat ugrálsz, meglásd, még a végén pórul járhatsz. Jön az APEH, és körülnéz a háztájidban, van-e a padlásodon még mit besöpörni.

Csak az a baj, hogy ez a fránya címzett nem érti a jó szót, nem figyelmez a bölcs tanácsra, rá se hederít az okosabbra. És majd csodálkozik, ha meggyűlik velünk a baja...

Itt tart az ügy most, 2008. februárban. S a helyzet a demokrácia szempontjából csak "fokozódik". Szegény jó miniszter asszonynak még legalább 359 000 levelet kell megírnia, ha szeretné megúszni a megmérettetést.

Mennyi sok hiábavaló jóakarat, értetlenség, áskálódó hamiskodás? Nem lenne sokkal egyszerűbb a szegény politikus élete, ha nem csapnának bele a levesébe értetlen körülállók? Akiknek, ugyebár, nem az okvetetlenkedés a dolguk, hanem a törvények engedelmes végrehajtása. Esetleg a csodálattal - vagy anélkül való - adózás.

Akár hogy is, nyájas olvasó, ismerd el, minden elismerésed az övé. A mi Ágnes asszonyunké. Aki marad tisztelettel... a mi miniszterünk.