fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb szennyezés Románia felől?
2008. február 18., 14:56
Magyarországot is érintő nemzetközi környezetszennyezési veszélyre hívta fel a figyelmet Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter.

A romániai sajtó hétfői tudósításai szerint a tárcavezető meglátogatta két Maros megyei vegyipari vállalat meddőhányóit. Korodi elmondta: a dicsőszentmártoni (Tarnaven) vállalatok részvényeinek több mint kilencven százaléka a felszámolás pillanatában az állam tulajdonában volt, ezért most az állam vállára nehezedik a környezetszennyezési veszélyek felszámolásának feladata. Korodi nem ért egyet azzal, hogy a szennyező anyagok hatástalanítását a helyi hatóságokra bízzák.

Jelezte: az általa vezetett szaktárca jegyzéket terjeszt a bukaresti kormány elé, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a szükséges környezetvédelmi beruházások finanszírozását a bukaresti hatóságoknak kell megoldaniuk. A tárcavezető hozzátette: látogatásával is azt akarta jelezni, hogy nem elszigetelt veszélyforrásról van szó, ugyanis nagyobb esőzések után az ipari szennyező anyagok a Kis-Küküllőn keresztül a Maros folyóba kerülhetnek, majd a Tiszába és a Dunába is eljuthatnak.

(MTI)