Főhet e fejük azoknak a szegény kampányguruknak, akik a szabad demokraták népszavazási hadjáratáért felelősek. Olyan médiaeseményt kerekített ugyanis a párt, amit egy ideig nehéz lesz túlharsogniuk. Most, hogy valószínűnek tűnik a hír, miszerint a párt elnökét hamis aláírásokkal választották a pozíciójára, igencsak nehéz a párt mellett kampányolni.

Menti a menthetőt, hogy a kampányguruknak eszükbe sem jutott az SZDSZ mellett érvelni, s a liberálisok népszavazási stratégiája a Fidesz lejáratására épült. Csakhogy a kommunistázás és kádározás most az ellenkező irányban sült el. Hiszen a választási csalások szép hagyományát épp a szocializmus hagyta ránk az emlékezetes kékcédulás technikával. A jelek szerint ennek modernizált változatát alkalmazta a kommunistázó liberális párt, amikor az elnökválasztás során jelen nem lévő képviselők helyett strómanokkal szavaztatott.

Ha egy pártelnök hajszálnyi különbséggel került a pozíciójába, s megválasztására a gyanú árnyéka vetül, az elnök viszont tagad, mindaddig, míg a tények lehetetlenítik el a falazást, az bizony nemcsak oktalan cselekedet, de aláássa saját és pártja legitimitását is. Hiszen világos, hogy épp neki lenne érdeke, hogy tisztázódjon a helyzet, s azzal együtt a párt besározódott neve is. Ehelyett Kóka a gyurcsányista baloldal jó szokása szerint nemcsak tagadott, de agresszíven visszatámadott. Majd' egy hétig próbálkozott azzal, hogy a szőnyeg alá söpörje a Hír TV által nyilvánosságra hozott esetet.

Valószínűleg a holdudvar kényszeríthette rá aztán, hogy legalábbis a párton belüli vizsgálatnak szabad utat engedjen. Az a volt szamizdatos értelmiségi holdudvar, amely a szabad demokraták mikrovilágában szent és sérthetetlen, s amely annak idején maga támogatta Kóka elnökké választását. Mintha Konrádék is kezdenének ráébrednie arra, hogy a Kóka-ügy nemcsak pillanatnyi vészhelyzetet jelent, hanem végzetesen befolyásolhatja a szabad demokraták amúgy is megcsappant népszerűségét.

Persze igazságtalanok lennénk a nagymellényű pártvezérrel, ha minden liberális nyavalyát az ő nyakába kívánnánk varrni. Jól tudjuk: mióta az SZDSZ 1994-ben lepaktált a létező szocializmus utódpártjával, a szövetség vészesen és folyamatosan erodálódott a mai napig. Nemcsak a közvélemény-kutatási adatok támasztják alá ezt, hanem a meghatározó szabad demokrata vezetők távozása is - elég itt Kis Jánosra, Tölgyessy Péterre, Hack Péterre és Tamás Gáspár Miklósra utalnunk.

Távozásukkal e meghatározó politikusok világossá tették: a magyar liberalizmus számára kényelmetlenné vált a szabad demokraták pártja. És ugyanezt a helyzetet tükrözi a tény, hogy újból és újból felröppennek hírek egy új liberális párt megalakításáról. A helyzet liberális szempontból tehát több mint aggasztó. Egyre többen teszik fel - párton belül és párton kívül - a talán kissé patetikus, de nagyon is valóságos kérdést: Mi lesz veled, magyar liberalizmus?