fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh Zsolt: A kormány cserbenhagyta a státustörvényt
2003. május 26., 15:23
A Fidesz nem támogatja a magyarigazolvány leselejtezését - hangsúlyozta Németh Zsolt fideszes frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés hétfői ülésén.

Kovács László külügyminiszterrel szemben, aki úgy látja, a státustörvényt illetően az elmúlt egy esztendőben a kabinet intenzív munkát végzett Németh Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a kedvezménytörvényt cserben hagyta. Hozzátette: ennek köszönhető az is, hogy a törvény nemzetközi megítélése romlott az elmúlt egy évben.
A képviselő kritizálta, hogy a jogszabály végrehajtása akadozik. Ezzel kapcsolatban példaként felhozta, hogy a 20 ezer forintos iskolalátogatási támogatást 2002-ben nem jutott el a határon túli családokhoz, ugyanezt 2003-ban pedig már meg sem pályáztatták. - Öt-hat milliárd forinttal tartozik a magyar költségvetés a határon túli magyaroknak - szögezte le.
Német Zsolt visszautasítva a kormány státustörvénnyel kapcsolatos álláspontját kijelentette: a Fidesz számára a jogszabály nem segélyezésről, hanem a határon túliak önszerveződésének elősegítéséről szól. - A Fidesz nem támogatja a magyar igazolvány leselejtezését - mondta.
Jelezte: amennyiben a törvényt illetően nem jön létre kompromisszum, a módosítást a Fidesz a parlamentben sem fogja megszavazni. - Ez részünkről a határon túli magyarok cserben hagyása lenne - hangsúlyozta Németh Zsolt.

fidesz.hu