— Az Egyesült Államokban főtisztviselőként dolgozott a kormánynál, még Bíll Clinton elnök idejében. Mivel foglalkozott?

— Összesen 15 évig dolgoztam az amerikai kormány alkalmazásában Washingtonban, először mint diplomáciai protokollos, majd tíz évig az USA kormányának egyik hivatalánál mint nemzetközi kereskedelmi szakértő. Ez az intézmény vizsgálta azokat a kereskedelmi kihágásokat, amelyek elő fordulhatnak az amerikai piacon. Így például a japánok mikrobuszokat, egy magyar cég pedig golyóscsapágyat dömpingelt, emiatt több száz millió dolláros büntetéseket róttunk ki az elkövetőkre. Az USA-ban komolyan veszik a hazai ipar védelmét. Magyarországon nincs hasonló intézmény, ami ezzel foglalkozik. Egyébként én konkrétan az amerikai autóalkatrész-iparért voltam felelős, amely éves szinten százmilliárd dolláros iparág.

— Mit vizsgáltak?

— A Ciinton házaspár kezdeményezése volt 1993-ban, hogy vizsgáljuk meg az amerikai egészségügyi rendszer versenyképességét és hatását az amerikai iparra. Ők akkor bátran központosítani akarták az amerikai egészségügyet, és az volt a gondolatuk, hogyha nem is lehet teljesen egybiztosítóssá visszacsinálni, de legalább kötelező érvényű legyen, megvalósuljon a kockázatközösség, ami most felbomlóban van nálunk. Mert ne legyenek kétségeink afelől, hogy ez itthon is idáig fog vezetni.

— Mik voltak a tapasztalatok?

— Gyakorlatilag tönkretette az autógyártást az amerikai egészségügyi rendszer horribilisan magas járulékköltsége. Számokban is kifejezve: míg a kilencvenes évek közepén egyetlen dolgozó tb-járulékának költsége mintegy 5000 dollárba került évente egy autógyártó cégnek, ugyanez az összege nemzetközi összehasonlításban lényegesen alacsonyabb volt. A Ford angol lerakatánál például mindössze ezer dollár volt. Mexikóban pedig gyakorlatilag nulla, ahová emiatt sok amerikai autó- és alkatrészgyártó cég átköltözött.

— A járulékfizetés volt az egyetlen oka, hogy a cégek kedvezőbb vidék után néztek?

— Más tényezők is voltak, de ez volta fő ok. Délen ugyanis nincs kötelező szakszervezeti törvény, tehát ezek úgynevezett szabad államok, ahol lehet úgy alkalmazni embereket, hogy nem kell őket szakszervezeten keresztül dolgoztatni. Ennek örülne most nálunk a MÁV, ha lenne ilyen lehetősége — gondolom.

- Milyen következménye volt ennek a "befogadó" államokban?

— Beindult a fejlődés. Alacsony munkabérért alkalmazták az embereket az úgynevezett machiladora üzemekben, ahol a víz például nem iható, csakúgy, mint Egyiptomban, ezért a cégek azt csinálták, hogy ingyenkólát adtak a dolgozóknak, két üveggel egész napra, hogy ne betegedjenek meg a víztől, mert akkor kiesésük lesz. Magyarul kólát itattak velük, és nem vizet, hogy többet dolgozhassanak. Az autógyártók délre menekülése munkanélküliséget eredményezetett északon. A multinacionális céget azonban végképp nem érdekli, hogy mi jó vagy mi nem jó Amerikának.

- Nálunk ilyen vonatkozásban legfeljebb azt lehet elérni, hogy kivonulnak az országból a befektetők.

— Igen, de persze a multik azért itt vannak addig, amíg kedvezményeket kapnak, meg amíg aránylag alacsony a munkabér és kielégítő az infrastruktúra. Tehát ez egy többtényezős dolog. Versenyképesség szempontjából ezért is próbálja a jelenleg regnáló kormány alacsonyan tartani a munkabéreket; nem akarja megemelni a minimálbéreket, mert az emelés kihathat arra, hogy bármely külföldi kézben lévő ipar hirtelen úgy dönt, neki már nem éri meg Magyarországon termelni, és kivonul. Ez előfordult már az IBM és a Ford esetében is Székesfehérvárott. Bármilyen témának, amit megpendítünk, van egy versenyképességi oldala. Ez fontos, mégis ritkán beszélünk róla.

— Az egészségügyben a kormány szerint a verseny biztosítása végett van szükség reformra.

— Valótlanul kommunikálnak erről, mert például az amerikai több-biztosítós rendszer gyakorlatilag már bizonyítottan tönkretette a versenyképességet az USA-ban. Az SZDSZ kettős kommunikációt folytat: az egyik oldalon azt hajtogatják, hogy kell a liberalizmus, a másikon viszont éppen a hagyományos liberális elveket tiporják meg.

— Mégis a mai napig több-biztosítós rendszer van az Egyesült Államokban.

— Az úgynevezett "redneck" republikánusok, akik általában félművelt állampolgárok és extrém jobboldaliak, kezdtek el kiabálni, hogy a clintoni kezdeményezés "szocializmussal ér fel" — tehát a kommunikáció szinte ugyanaz volt, mint most az SZDSZ részéről. Az amerikai-nép ennek akkor valamelyest bedőlt, megijedt. Itt most nálunk hasonló riogatás folyik, azzal ijesztgetik a lakosságot, hogy visszatérünk a Kádár-rendszerhez, pedig ez nyilvánvaló hazugság. Arról van szó, hogy az ellátórendszereket úgy kell megcsinálni, hogy az egy kapitalista társadalomban is szolidáris legyen, és nem utolsósorban versenyképes, tehát ne túl drága.

— Önnek van a lobbizás területén szak mai tapasztalata, de mi a helyzet egy egyszerű civil szervezetnél?

— A lobbitevékenység olykor félreértett dolog, mert a korrupcióval teszik egyen értékűvé. Valójában egy nagyon fontos demokratikus jogról van szó. Arról, hogy bárki szabadon képviselheti érdekeit a törvényhozás és a végrehajtó hatalom felé. Nagyon fontos a civil társadalom létjogosultsága.

- Van még mit tanulni ezen a téren.

- Körülbelül hatszáz bejegyzett szervezet van a parlamentnél, civil szervezetekről van szó. Köztük szerepel az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) is. Van már egy lobbitörvényünk is, de az a civil szférára nem vonatkozik, tehát az AmCham, amelyik a legnagyobb profi lobbierő Magyarországon, gyakorlatilag korlátozás nélkül lobbizhat továbbra is. Pedig ismeretes, hogy nem civil szervezet, ha nem a legnagyobb magyarországi multinacionális cégek deponálóhelye. És mindenbe beleszólnak, helyesen vagy helytelenül: adózás, tb vagy bármilyen témakörben. Nekik vélhetően tetszik a több-biztosítós rendszer, nem álltak a társadalom és az állampolgárok mellé.

— Mögöttük van tőke, a hazai civilekkel ellentétben.

— Ez így igaz. Az egész magyar társadalom sikere azon múlik, hogy a civilekkel mi lesz. És itt fontos lehet a lobbizás mint tevékenység. A hangjukat hallatni kell, s mindig meg kell hallgatni őket. Ezt mindenkor lehetővé kellene tenni a számukra, a parlament kapuit meg kéne nyitni előttük. A tisztelt képviselőknek pedig meg kellene tanulniuk demokratikusan viselkedni: ha egy állampolgár ír egy levelet nekik, vagy küld egy e-mailt, akkor azonnal kötelező módon válaszolniuk kell. És ha ezt nem teszik meg, akkor nem az állampolgárokat képviselik, hanem saját magukat, tehát meneszteni kell őket a pozíciójukból.

— Ez az elmélet, de a gyakorlat mást mutat.

— Mert van egy gyenge alkotmányunk, amelyet újra kellene írni. Ez ugyanis a régi rendszer képviselői és az akkori lelkes ellenzék között l990-ben egy kompromisszumos alkotmány volt. És ebben rengeteg olyan beépített dolog van, ami gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a múlt folytatódjon. Például magas beosztású miniszterek, köztisztviselők vígan visszakerülhetnek az államhatalomba, ami képtelenség egy tiszta lappal induló demokráciában.

— Mi a teendő?

- Jobban össze kell fogni, kialakítani egy olyan társadalmat, ahol mindig mindenhol beleszólhatunk a kormányzás ügyeibe. Mindig döngetni kell a falakat, hátha leomlanak, ugyanakkor valahol úgy látom, hogy a magyar értelmiségnek van egy komoly feladata, amit mindeddig még nem teljesített. Tartozik az állampolgároknak azzal, hogy válságos helyzetekben nem a hatalom, hanem a szavazók és a közvélemény oldalára álljon.