fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csábítási kísérlet
2008. február 20., 07:36
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök polgári tulajdonszerzést hirdető programjának megvalósításáról bágyadtan csörgedeznek az információk.

A parlament hétfői ülésén elhangzott - csábítónak tűnő - ajánlata, hogy néhány ezer forinttal százezres részvényvagyont szerezhetnek a magyar állampolgárok, nem keltett nagy izgalmakat az országban.

Egyértelmű, hogy az indítvány több sebből vérzik. Legnagyobb baja az, hogy a bejelentés hiteltelen személytől érkezett. Az őszödi beszéd kiszivárgása óta az emberek jobb esetben kételkedve, de inkább teljes hitetlenséggel fogadják az aktuális miniszterelnök ígéreteit. Amúgy meg gondoljunk bele: Gyurcsány Ferenc eddigi kormányzása alatt volt már 100 lépés program, Új Magyarország program, Új egyensúly program, Zászlóshajó program, 48 pont, hétpontos tisztasági csomag. És mi valósult meg belőlük?

Másodsorban a program nem tekinthető előkészítettnek, hiszen maga a miniszterelnök mondta róla, hogy a kikristályosodásáig több hónapos egyeztetési folyamatra van szükség. Az az érzésünk: hirtelen jött improvizációról van szó.

Harmadsorban a még meglevő állami vagyonról nehezen képzelheti akárki, hogy anyagi gyarapodást eredményez. Kevés kivétellel veszteséges vállalatokról van szó, az új tulajdonosok - ha lesznek egyáltalán - nem kapnak osztalékot, és a részvények tömege végül valószínűleg spekulánsok birtokába jut majd.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a politikai környezetet sem, amelyben Gyurcsány bejelentése elhangzott. Az ország népszavazás előtt áll, és majdnem biztosra vehető az ellenzéki felvetések elfogadása. Egy ilyen eredmény tovább mélyítené a kormányt övező bizalmi válságot. A tulajdonszerzési ígéret tehát egy olyan csábítási kísérletnek a részét képezi, amely elbizonytalaníthatja a koalícióval szemben állókat. Legalábbis ebben reménykedik a miniszterelnök. Hiszen aki időt nyer, életet nyer! Abban is bízik, hogy bejelentésével csapdát állít: ha az ellenzék a megvalósíthatatlan - vagy az állampolgároknak előnytelen - kísérlettel szembehelyezkedik, akkor a hivatalos propaganda elkezdhet mutogatni: "Íme, a kormány pozitív irányú próbálkozásait aláaknázza a jobboldal."

A csőbehúzási szándék azonban elég egyértelmű: nem tartjuk valószínűnek, hogy a kormányfői bejelentés fordulatot hozhat a koalíció megítélésében. És a csábítási kísérlet sikertelensége miatt a Gyurcsány-féle kormányzásról szóló tragikomédia el is érkezhet az utolsó felvonásához.

(Magyar Hírlap)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Éhes még, miniszterelnök úr?