Gyurcsány március 15-e előtt befejezheti

Létrehozva: 2008. február 21., 12:33 | Utoljára frissítve: 2008. február 22., 07:11	nyomtat	küld

- Közeledik március 9-e. Ön elmegy szavazni?

- Természetesen. Aznap reggel még visszajövök Budapestre - a mártír sorsú Esterházy Jánosra emlékezünk a Szép utcai emléktábla előtt -, azután utazom haza Lakitelekre, és ebéd után a családommal együtt megyünk el szavazni.

- Orbán Viktor nemrégiben azt mondta, hogy a népszavazással nem a pártok, hanem az emberek nyernek. A referendum milyen lehetőség a magyar emberek számára? Hiszen az már egészen bizonyos: nem csak a vizitdíjról, a kórházi napidíjról, illetve a tandíjról van szó.

- Ha 2006-ban az MSZP-SZDSZ-koalíció azzal kampányol, amit jelenleg művel, akkor nem lett volna szükség erre a népszavazásra. Valószínű, hogy a Fidesz-KDNP megnyeri a választásokat, így elkerülhettük volna azt a csapdát, amiben jelenleg Magyarország vergődik. Ez a népszavazás most azt is fölméri, hogy az elmúlt hat esztendőben az emberekben milyen szintet ért el az egészséges veszélytudat. A veszélyérzet nélküli ember kiszolgáltatott, hamis illúziók fogságában támolyog. Az országnép egy jelentős része az elmúlt években is a televízión át szemlélte a valóságot, a politikai vitákat, és ha nem tetszett neki, ha nem értette, vagy egyszerűen csak unta, akkor a távkapcsolóval csatornát váltott, filmet nézett vagy éppen vetélkedőt. Amikor a gyerek azzal jön haza az iskolából, hogy szeptemberben a nyolcadik osztályt a városi iskolában kell elkezdenie, mert a településen megszűnik a felső tagozat, akkor a szülő rádöbben, hogy nem a tévé képernyőjén, hanem vele történik a hír. Bezárják a postát, ritkítják a buszjáratokat, megszűnik az eddig biztonságot jelentő orvosi ügyelet, a gyógyszerért is utazni kell, és számolgatni kezd a munkahelye jövőjében is bizonytalan szülő, hogy a gyerekek taníttatása évről évre nyomasztó gondot jelent. Döbbenten nézi a gázszámlát, és amikor a negyedik vizitdíj után a kórházban egy korábban gyors vizsgálatra most félesztendős várakozás után kap lehetőséget, akkor józanodni kezd, ébred a hipnotikus álomból: ez az ő élete, valósága, egy kattintással nem lehet átkapcsolni egy kedvező valóságra.

Ha ez a kijózanodás országos veszélytudattá növekedik és a népszavazás együvé rendezi, akkor az valóságot, történelmet formázó erő lehet. A politikai köznyelvben ezt nemzeti összefogásnak nevezzük. Ez legyűrheti a fortélyos kormányzati kommunikációt, a sikeres népszavazás, a többségi "igen" pedig mind a baloldalt, mind a teljes magyar belpolitikai magyar erőteret átrendezheti.

- Ez azt is jelentheti, hogy Gyurcsánynak még ebben az évben kitelik az ideje?

- Még március 15-e előtt is bekövetkezhet ez. Minden megtörténhet. Ez már a Gyurcsány utáni időszak kezdete, a hazai és az európai politikai életben is érezni ezt.

- Ki lehet az utód?

- Nincs nagy tülekedés. Senki nem akar átmeneti főszereplő lenni, de ez is olyan, mint vendégségben az utolsó sütemény a tálcán. Kínálgatják, sokáig senki nem nyúl érte, végül valaki csak elveszi.

- Annak ellenére, hogy a kormányzat elbagatellizálja, mégis ekkora súlya és tétje van ennek a referendumnak?

- Éppen a népszavazás történelmi tétje miatt bagatellizálják, illetve próbálják a közvélemény valóságra élénkülő figyelmét elaltatni. Ezt a hipnotizáló kommunikációs technikát az MSZP-SZDSZ az elmúlt évtizedben szakszerűen működtette. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt ezzel a módszerrel vezették félre az országot, ezzel a csalárd technikával nyertek választást 2006-ban, és a hatalom megtartása érdekében történhetett az MTV provokációs "ostroma". Gátlás nélkül gyalázták meg nemzeti ünnepünket, és röpködtek "élő adásban" a gumilövedékek. "Ha nem mégy ki az utcára, nem lesz semmi bajod" üzenet rendkívül rossz üzenet, hiszen távkapcsoló van a kézben, így velünk történik a hír, nem pedig általunk. Közben növekedik az államadósság, erkölcsi és gazdasági romlásunk miatt milliós tömegek rettegnek vagy zsibbadnak el a létbizonytalanságban. A sikeres népszavazás, a többségi "igen" forrása lehet a megújulásnak.

- Korábban azt mondta, hogy akár 1500 kisiskola is veszélybe kerülhet. Szinte szemmel látható, hogy hatalmas erózió indult meg, végül is mi a baja ennek a kormánynak a kisiskolákkal?

- A kormánynak nem csak a kisiskolákkal van baja. A gátlástalan piacosítás miatt ma Magyarországon miden óvoda, általános iskola, szakiskola és középiskola fenyegetett állapotban van. Különféle pénzügyi trükköket tanulnak, túlélési technikákat gyakorolnak. Amíg olyan neoliberális kormányzati erő van hatalmon, amelyik szolgáltatásnak és költségvetési tételnek tekinti az iskolát, ahol a számok elfödik az értéket teremtő erőteret, az iskola lényegét, addig az iskolacsonkítás és rombolás folyamata a helyi erőfeszítéssel csak lassítható, de meg nem állítható. Az óvoda, az iskola nem árucikk, nem szolgáltatás, hanem a nevelés, a készség- és képességfejlesztés, az ismeretek bővítésének műhelye. Az iskola a jövő befektetése. Ami most történik, az a jövő rombolása. Az óvoda- és iskolabezárások, -összevonások nemcsak a kisebb településeket, de a városokat is megcsonkítják. Az évtizedek vagy éppen évszázad szellemi, fizikai munkájából, nemzedékek iskolamegtartó áldozatából, közös élményéből alkotott iskolát egy tollvonással el lehet törölni ugyan, a profitorinentált költségvetési mámorban lehet ujjongani az összevonás nyereségén, de pénzben fölmérhetetlen az a kár, amit egy értékteremtő és -közvetítő iskola elvesztése a falunak, a városnak, városrésznek okoz. Az összevonást, a bezárást a drámai népességfogyással indokolják, és ez a felületes szemlélőnek még logikusnak is tűnhet, hiszen a kevesebb gyereknek kevesebb tanterem, kevesebb pedagógus kell. De aki érti a nevelő iskola lényegét és szükségét, az előbb-utóbb arra a következtetésre jut, ami az Európai Unió egyre több országában immár nemzeti közmegegyezéssel állami, kormányzati program: radikálisan csökkenteni kell az iskolai osztálylétszámot! Ha természetesnek tartjuk, hogy számítástechnikát vagy idegen nyelvet csak csoportbontásban lehet eredményesen tanítani, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy nevelni, készséget, képességet kibontani, jellemet alakítani csak kis közösségben lehet. Meg kell állítanunk a központosító folyamatot!

A zsúfolt óvodák, a harminc-harmincöt fős osztályokból álló, iskolának nevezett oktatói nagyüzemek helyett az állami költségvetésnek nagyvárosban és falvakban egyaránt vállalni kell a kis létszámú, tizenkét tanulónál nem nagyobb osztályokat. Ha egy-egy osztály létszáma a kisebb településen nem éri el a hat-hét főt, akkor legyen lehetőség az összevonásra, akár a felső tagozatban is. Ha ez a létszámcsökkentés szakmailag is átgondolt és jól ütemezett, előkészített formában megtörténik, akkor az iskolát fenyegető bizonytalan jövőkép helyett végre a hivatására összpontosíthat nevelő és szülő egyaránt. Az emberséges oktatókörnyezet pénzbe kerül, erre áldozni kell. Igaza van Klebelsbergnek: még egyetlen ország sem ment tönkre azért, mert túl sokat költött az oktatásra, az iskolákra.

- Egy nagy létszámú, harmincöt-harmincnyolc fős osztályteremben minden személytelenné és mechanikussá válhat.

- Nevelőmunka nélkül az iskola csonka iskola. Ebben a zaklató világban a gyermeket fizikailag és szellemileg - korábban el nem képzelhető - torzító hatások rongálják, s bizony kevés az ellenhatásra képes családi és egyházi közösség. A nagy létszámú iskolai osztályokban - a ritka kivételektől eltekintve - valóban személytelenné válik a pedagógus. A kezdeti erőfeszítések, nevelői kudarcélmények után egy zsúfolt osztályterem még a legedzettebb, erős hivatástudattal megáldott pedagógust is tönkreteszi. Sikerélmény nélkül nem lehet tanítani, nevelni, sikerélmény nélkül nem lehet tanulni. Ahol kilenc gyermek maradt egy iskolai osztályban, ott bezárják az iskolát, a kilenc gyerek bekerül a városi iskola egyik összezsúfolt osztályába. A kilenc közül egy-kettő korábban "szerepelt", verset mondott az iskolai, a falusi ünnepségen, a másik kettőnek-háromnak talán rendezői feladata volt, az ötödik kitűnt a sportversenyen, de a többi is "szem előtt" volt, és a nevelő ismerte a családot, s tudta, mikor kell egy elismerő vagy éppen korholó mondattal készséget erősíteni, jellemet formálni. Az iskola bezárása után ez a kilenc gyerek elszakad a fölnevelő környezettől, valószínű, hogy egyikőjük sem fog szerepelni az iskolai ünnepségen, észre sem veszik, s jönnek a veszélyes pótcselekvések, a "meghúzom magam", a személyes tanár-diák kapcsolat helyett a tesztlapok, a kudarcélmények, összegezve: ez a piacosító, iskolát romboló, központosító neoliberális szemlélet sok-sok ezer, tízezer gyermek lehetséges és kedvező életesélyét rontja, a településeket elsorvasztja.

- Igen, hiszen a gyerekeknek ez az időszak az egyik legfontosabb a szocializáció szempontjából.

- Ha majd az országban, városban és faluban egyaránt általánossá válik a kisközösségi, kiscsoportos, kis osztálylétszámú nevelő-oktató iskola, akkor valóban lesz esély az erkölcsi-gazdasági megújulásra. A mostani neoliberális iskolapolitika tömeges áldozatai néhány év múlva a szociális ellátórendszerben zsibbadnak majd jövőtlenül. Mindez nem a pénzen múlik, hiszen digitális táblákra, kormányzati negyedre tízmilliárdokat költenének.

- Több mint 30 milliárdot szándékozik a kabinet elkölteni úgynevezett digitális táblákra. Mi állhat a már hosszú ideje erőltetett digitalizáció mögött? Benne lehet ebben esetleg, hogy pályázatokon jól járhat a klientúra is?

- A pályázat kiírása körül is erős a zavar, határidők csúsznak, ahogyan a kakaóbiztos számítógéppel történt, úgy ezt a kormányzati programot is kikezdte már a gyanakvás. Hogy ennek mi az oka? Dilettantizmus? Üzleti nyereségvágyból elkövetett, erőltetett fejlesztés? Nem vitatom, a digitális tábla korszerű technikai eszköz, de a legfontosabb emberi "eszköz" mégiscsak a pedagógus, először az ő életkörülményeit kell javítani. Ha ez megtörténik, akkor elvárható, hogy a nevelő-oktató munkára, a gyerekre összpontosítson. A mai helyzetet egy több mint félezer esztendővel ezelőtt írt vers jól jellemzi. Mátyás király kortársa, a költő Janus Pannonius írja: "ábécére tanítod a gyerekeket Galeotto? Oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar!"

- Nyomás alatt végzik az orvosok a munkájukat, s a pedagógusok is hatalmas csatát vívnak...

- Igen, amilyen most az iskola, olyan lesz Magyarország is húsz év múlva. Minden tiszteletet és megbecsülést megérdemelnek az óvónők, tanítók, tanárok, akik az ezeresztendős magyar iskola hagyományaival a nevelőiskola mai feltételeit próbálják az együttműködő önkormányzatokkal, szülőkkel megteremteni. Ez rendkívüli erőfeszítést igényel. Nem mennek el "hajfestést oktatni", ezért a pénz sem veti fel őket, de az iskola jövője miatti aggodalom, a bizonytalanság sok erőt emészt el fölöslegesen.

- Milyen szervezettségi szinten áll országosan a Nemzeti Fórum? Tervezik, hogy egy jobboldali választási győzelem esetén hasonlóan szerveznék meg magukat - a Fideszhez való viszonyban is -, ahogy jelenleg a KDNP? Gondolok a külön frakcióra, ám a közös értékek mentén történő politizálásra is.

- A Dávid-féle MDF-ből törvénytelenül kizárt képviselőkkel együtt alakítottuk meg a Nemzeti Fórumot. A szerveződés célja az volt, hogy ne hagyjuk szétesni azt a húszesztendős mozgalmi kapcsolatrendszert, amely akár a helyi, megyei vagy országos közéletben erősítheti a jobboldalt. Megyei és városi szervezeteink mellett szakmai kollégiumokat, munkacsoportokat szerveztünk, és ezeket erősítjük folyamatosan. Műhelyviták, szakmai fórumok, országos rendezvények, konferenciák hívnak elő gondolatokat, javaslatokat, tehetséges szakembereket, fiatalokat. Február elején több mint félezren vettek részt a parlament főrendi házában az Élőlánc a kisiskolákért címmel, a Nemzeti Fórum által is szervezett konferencián. Gazdafórumokkal, önkormányzati tanácskozásokkal, fiatal kutatók bevonásával készülünk a novemberi tanyakonferenciára, Csengey Dénes emlékezetével havonta országjáró vándoregyetemet működtetünk, a fiatalok részére szociográfiai műhelyet, külügyi kollégiumot, közéleti képzést biztosítunk. Egy népművelői munkacsoporttal járjuk az országot, közösségfejlesztő lehetőségeket egyeztetünk, a hungarikumok témakörében rendszeres konzultációt szervezünk. Rendkívül erős az egészségpolitikai, a pedagógus-, a gazdasági és az 1956-os munkacsoportunk, és a kulturális élet területén, valamint a diaszpórában élők számára is van programunk. Szeptemberben lesz a harmadik országos gyűlésünk.

A pártalapítást nem tartom sem időszerűnek, sem célszerűnek. A Fidesz szövetségesei vagyunk, a frakcióban együtt dolgozunk. A nem pártpolitizáló szakmai, társadalmi erőket kell most a nemzeti összefogás érdekében mozgósítani. Ezt szolgálja a Keresztény élet című hetilapban megjelenő kétoldalas mellékletünk, a honlapunk és a budapesti Szentkirály utcai Szövetségek Házában szervezett programjaink. Ésszerű az együttműködés a Fidesz és a Nemzeti Fórum között, a Fidesz vezetőivel, személyesen Orbán Viktorral is, akivel ma is érvényes megállapodásban rögzítettük a gyakorlati feladatokat. Most a népszavazásra összpontosítunk, és március 9-én újra bebizonyosodhat, hogy a húszesztendős kapcsolati tőke nemcsak a városokban, de a kicsi falvakban is bőséges "igeneket" kamatozik.