fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sikerdíj
2008. február 23., 11:22
Meglehet, ismét egy vaskos sikerdíjbotrány kapujában állunk, amelynek szálai messzire vezetnek. Még nem tudni, kormányrengető ügyről van-e szó, vagy ez a történet is abba a lomtárba kerül majd, ahol a következmények nélkül maradt skandalumok aktáit borítja a feledés homálya. A Format című osztrák gazdasági hetilap birtokába került dokumentum szerint egy mindössze harmincezer forintból alapított, budapesti nevenincs betéti társaság lobbizásért a Rail Cargo Austriától, a magyar vasúti teherszállítás, a MÁV Cargo egyik új tulajdonosától sikerdíjat kapott.

A Format azt állítja, nem kevésről: közel kétmilliárd forintról van szó, s ezt az osztrák vasúttársaság szóvivője meg is erősítette. Sőt, szerinte ez teljesen szokványos összeg ilyen esetekben. Arról aztán már nem ejtett szót, hogy a hetilap ráadásként hozzáteszi: az osztrák vasutaknál az a hír járja, hogy a pénzből olyan magyar politikai szervezeteknek és magánszemélyeknek is jutott, akiknek közük lehetett a MÁV Cargo eladásához. Mindez már önmagában is elég rejtélyes, de a történet még szövevényesebb lesz, ha a sikerdíj címzettje, a Geuronet Bt. beltagját vizsgáljuk. Gulya Viktóriának látszólag semmi köze a magyar politikához: a göttingeni egyetemen tanít, és jelenleg nem áll szóba az újságírókkal. Fia azonban, Gulya András a történet szempontjából jóval izgalmasabb személyiség.

A hírek szerint hirtelen érkezett, és annál gyorsabban távozott az Orbán-kabinet színre lépése után a Pénzügyminisztériumból és a Postabank vezérigazgató-helyettesi posztjáról. Majd 2004-ben feltűnt a 2002-ig Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozó Perfekt Zrt. felügyelőbizottságában, ahol nagyjából addig maradt, amíg a miniszterelnök holdudvarához tartozó üzletember, Erdős Ákos - illetve a tulajdonában lévő Láng Holding - ki nem szállt a boltból. Az ügy szereplői most egymást túllicitálva cáfolnak. A MÁV részletesen igyekszik bizonyítani, hogy a január elején a vártnál jóval nagyobb összegért - ugyanakkor szakértők szerint értékénél jóval olcsóbban - elkelt MÁV Cargo tenderébe sehol nem nyúlhattak bele illetéktelen kezek. Ugyanakkor van egy-két olyan zavaró részlet, amely azt mondatja az emberrel, nem hiába zörög az a bizonyos haraszt.

Miért nem áll ki a nyilvánosság elé Gulya Viktória, hogy eloszlassa a cégét és a politika magaslatain is megforduló fiát ért gyanút? Ha annyira alaptalan és bagatell az ügy, mi készteti a kormányszóvivőt arra, hogy máris bejelentse a rendőrségi vizsgálat elindítását? Mi ez, talán valamiféle megelőző csapás? Nem tudjuk. Mint ahogy más sem állítható az ügyben teljes bizonyossággal. Mozaikkockák hevernek előttünk, egyelőre nem áll össze belőlük a kép. Pedig jó lenne tudni, hogy az év privatizációs üzletéhez, a MÁV Cargo amúgy is botrányos eladásához tapad-e kenőpénz, s kik kapták azt. Vajon a MÁV nyereséget termelő üzletágát csakugyan úgy magánosították-e, tényleg úgy vágták-e el az adófizetőknek aranytojást tojó tyúk nyakát, hogy közben néhány jól csengő fémdarab arra illetéktelenek zsebébe került? S mindehhez van-e köze Gyurcsány Ferencnek, akinek a neve, ha áttételesen, de ismét felbukkan? Gyanítom, csak akkor tudjuk meg minderről a teljes igazságot, ha a most kiszivárgott információk mögött - a kormánypárton belül vagy azon kívül - az ügy szereplőivel ellenérdekelt csoportok állnak. Csak az ő kezükben lehetnek az igazi bizonyítékok.

(Nánási Tamás, Magyar Nemzet)