Különösen úgy, hogy a formáció egy csehszlovákiai példára, a kuponos privatizációra hajaz. Aki esetleg nem ismerné a részleteket: a kormányfő egy héttel ezelőtti országértékelő beszédében közölte, hogy az új program keretében kedvezményesen vásárolhatnának állami cégektől tulajdont a magyar állampolgárok. Ha mindez 1988-ban történik, még díjaznám is a felvetést. Akkor ugyanis a gazdasági társaságokról szóló törvénnyel megkezdődött a honi kapitalizmus - leginkább a gazdasági és a politikai elitnek. A kisemberek többsége, a munkavállalók, mint az idő és a történések is bizonyították, nem jutottak állami tulajdonhoz. Az egykor vagyonuktól jogtalanul megfosztott - valódi - polgárok pedig nevetséges kárpótlást kaptak.

A tematizációs kísérlet azonban jól sikerült. Egy hete erről beszél mindenki. Déjà vu: Horn Gyula a Tocsik-botrány kellős közepén azt kezdte emlegetni, hogy a nyugdíjasok ingyen repülhetnek a Malév gépein, ha akarnak. Rögtön ráröppent a sajtó, ízekre szedte az eleve képtelen opciót, de legalább két hétig nem kellett magyarázkodni a nyolcszázmillió forintos sikerdíjról. Akárhogyan is, Gyurcsány Ferenc népi részvényes akciója átjött a kommunikációs csatornákon, olyannyira, hogy a Szonda Ipsos felmérése alapján több mint kétmillióan vennének részt az Új tulajdonosi programban.

Ekkora érdeklődést bizony nehéz elérni gyér népszerűségi mutatók mellett, a március 9-i népszavazás előtt. Nem semmi! Különösen annak fényében, hogy Magyarországon nem is kapósak a vállalati értékpapírok, és a háztartásokra jutó részvénytartási hányad is rendkívül alacsony. Ráadásul a kormányfői ötlet konkrétumait sem ismerjük. Milyen cégeket visznek majd tőzsdére? Mikor kezdődik a program? Lesz-e lefutási ideje? Köti-e az állam a népi részvények megszerzését valamilyen korláthoz? A részvényjegyzés után meddig nem szabad átruházni az értékpapírokat?

Közben egyre több szakértő hangoztatja, nincs oka annak, hogy most osztogassanak állami vagyont. Szerintem pont a csehszlovákiai konstrukció bizonyította be: az ötlet nem jó.

Még ha ez a gondolat két évtizeddel ezelőtt széles körben elterjedt is, a világon sehol sem működött. Ez a megoldás a privatizáció társadalmi elfogadtatását és a vállalatok jobb működtetését sem tudja elérni.

Ha már osztogatni akar a kormány, akkor az Állami Autópálya-kezelő Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Posta Zrt. kisebbségi részvényeit lehetne teríteni a meghirdetett programban. Bár az lenne a helyes, ha a cégeket a tőzsdére vinnék, és egy részüket kedvezményes formában, elsősorban a dolgozók között értékesítenék. Ebben az esetben hatékonyabban működnének a társaságok, mint korábban.

Tartsuk fejben azt is, hogy a kormány ez idáig egyetlen nagyobb vállalkozást sem tudott véghez vinni. Gondoljunk csak a kormányzati negyedre vagy a pécsi Európa kulturális főváros projektre, továbbá a 4-es metró körüli hercehurcára.

Osztom azok véleményét, akik szerint - a kárpótláshoz hasonlóan - valószínűleg itt is lesznek olyanok, akik rafinált módon olcsón felvásárolják az állampolgároknak kedvezményesen juttatott részvényeket, és így jelentős tulajdonhoz juthatnak az értékes állami cégekben. Az ügyes-élelmes befektetői csoportok ilyen szituációban gyorsan aktivizálják magukat. A tőkekoncentráció előtt kinyílik az út.

A legnagyobb gondot azonban nem a kormányfő részvényes akciója okozza, hanem az, hogy évértékelő beszédében valóságos problémákra nehezen értelmezhető válaszokat adott, vagy nem is foglalkozott velük. Nem tudni, hogy mi zajlik a háttérben adóreform címén, nem tudni azt sem, hogy a kormány kívánja-e serkenteni a munkaerőpiacot, a beruházásokat, és van-e álláspontja az Egyesült Államokból kiindult világgazdasági lassulásról.

Félreértés ne essék, nem azzal van gondom, hogy az állam tömegesen vagyonhoz kívánja juttatni a társadalmat, de a válság közelébe jutott magyar gazdaságnak és az egész társdalomnak most nem ez a gondja-baja. Ráadásul a népi részvényes program tőzsdeélénkítő csomagnak is kevés.

Egy fecske - különösen februárban - nem csinál nyarat.