fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hát így lett Gyurcsány Ferenc fideszes
2008. február 25., 14:39
El sem tudjátok képzelni, mennyit szenvedek amiatt, hogy évek óta azt kell hazudnom, hogy a Fidesz egy ilyen-olyan céda-cemende párt. Pedig ők mutatták a jó utat régen, de most már mi is megtaláltuk! Még szerencse, hogy ők közben letértek róla!

El sem tudjátok képzelni, mennyit szenvedek amiatt, hogy évek óta azt kell hazudnom, hogy a Fidesz egy ilyen-olyan céda-cemende párt. Pedig ők mutatták a jó utat régen, de most már mi is megtaláltuk! Még szerencse, hogy ők közben letértek róla!

Az nem számít, hogy én 1998-ban is sötét pártnak tartottam a Fideszt, amikor Pintért miniszternek, Simicskát meg APEH-elnöknek nevezte ki, ráadásul nekem is keletkezett veszteségem egy-két állami szerződésem változása miatt. Beleköptek a levesembe, na! De ezt nem hagytam annyiban, meg is bukott Orbán!

Szóval én azt ajánlom a baloldalnak, hogy valósítsuk meg a polgárosodást! Évszázados álma ez a magyaroknak, de történelmi okokból eddig nem sikerült, csak egyeseknek, például nekem meg barátaimnak és üzletfeleimnek. Például Veres Janinak, Kóka Janinak, Bajnai Gordonnak. Mi tudjuk, hogy igenis lehet ezt.

Van még ezermilliárdos állami vagyon! Ez, ha hiszitek, ha nem, a magyar kisemberek jussa! És mi most szétosztjuk köztük! Lesz itt olyan muri, mint János pap országában, ha olvastátok Aranynál. Hogy egyesek csak ezermilliárdos adósságokat látnak? Ugyan! Ott vannak még a hidak, a tiszai kompok, az úthálózat, aztán bevezethetnénk új vám- és révjogokat, ahogy a középkorban csinálták. Elvégre a fejlődés töretlen, elvtársak!

Fordítsuk komolyra a szót, tegyük le a gyurcsányi gúnyát. Amúgy sem kényelmes viselet.

Bármikor bárkitől bármit el lehet lopni - ez a gyurcsányizmus lényegi foglalata.

Ez olyan nagyvonalú pofátlanság, amelyhez a kicsiny polgári Magyarország nem volt hozzászokva 2004 előtt. Addig - államosítás ide, privatizáció oda - úgy képzeltük, hogy a tolvajlás megáll a küszöbön.

Nagyon tévedtünk.

Az első veszélyes pillanat az volt, amikor Gyurcsány Ferenc frissen kinevezett, utcáról jött miniszterelnök (ilyen például Nagy-Britanniában lehetetlenség) valami olyasmit mondott az Országgyűlésben, hogy "jelszavunk munka, otthon, család, és akinek nem tetszik, hogy mi ezeket a szavakat használjuk, az ne használja őket". Emlékezetes, hogy három hónappal korábban a Fidesz a Nemzeti petícióval, a "munka, otthon, család" hívószavakkal verte tönkre az MSZP-t az EP-választáson.

Akkor még kevesen fogták föl ezen közjáték mély üzenetét. Különösen az értelmiség részéről volt megdöbbentő a felületesség, mivel alkotó értelmiségi szemében nincsen nagyobb bűn a plágiumnál.

Gyurcsány és brigádja nem ismer lehetetlent. A miniszterelnök és azok, akik az ő lendületéből kívánnak élni, éppen ezen tulajdonságát tartják a legtöbbre.

Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvéből tudhatjuk, hogy Gyurcsány előtt nincsenek korlátok. Stumpf Istvántól kölcsönzött szóval abszorpciós képességnek nevezi a könyv, hogy Gyurcsány bármit képes "fölszívni", beépíteni a gondolatvilágába.

Most, hogy egyfelől a Fidesz elsöprő fölényben van a közvélemény-kutatások szerint, másfelől az új egészségbiztosítással az MSZP tulajdonképpen történelmi búcsút vett a szegényektől és betegektől (kitessékeli őket az ellátásból, gyakorlatilag az életből), Gyurcsány ébredt föl először.

Körülnézett, és rájött: amíg a változások a Fideszt a baloldali értékek felé sodorják, addig őnéki paradox módon a középosztálynál lenne mit keresnie. Az adófizetők, akik utálják, képesek lehetnek 2010-ben ismét a szocik javára billenteni a mérleget. Ehhez meg kell fogni cirka 200 ezer Fidesz-szavazót.

Ha ennyi embernek jót tudunk tenni a népi részvényekkel, akkor a dolog nem reménytelen; továbbá ugyanez a népesség lehet a "tb-reform" haszonélvezője, mert hajlandó lesz némi pénzt áldozni a jobb orvosi ellátásért, és azt meg is fogja kapni az új rendszerben. Kis pénzért megszabadulhat a közkórházi kosztól, tömegtől, ráadásul a várólistát is meg fogja tudni kerülni a pénzével - szóval benne van a pakliban a győzelem esélye.

Annál is inkább, mert a hatalmas üzlethez juttatott biztosítók igencsak bőkezűek lehetnek a 2010-es választási kampányban... Gondoljunk bele, a biztosítási szféra az új tb-törvénynek köszönhetően két év alatt majdnem megháromszorozza a bevételét! Elképesztő üzlet, ehhez képest a kaliforniai aranyláz ártatlan majális volt csupán.

Szóval a szegények voksait megvesszük, a középosztálynak kicsi, de jópofa üzletet ígérünk, hozzá némi újabb szegregálódás lehetőségét az aljanéptől - sakknyelven szólva fonalas győzelem van az állásban.

Hát így lett Gyurcsány Ferenc fideszes.

(Nyiri János, gondola.hu)