Több SZDSZ, több halál! - legközelebb talán ezzel a kissé morbid szlogennel kellene a nagyon kisebbik kormánypártnak kampányolnia, ezt talán még el is hinnénk nekik. Többen ugyanis úgy gondolják, az elmúlt évben megnövekedett halálozási arányok mögött a kormány SZDSZ által vezérelt "reformjai" is állhatnak.

Azt persze senki sem állíthatja biztosan, hogy a 2007-es halálozási mutató romlása mögött egyértelműen a kormány egészségpolitikája állna, viszont ennek az ellenkezőjéről sem nagyon akart meggyőzni bennünket senki. Egy biztos: tavaly 1200 emberrel több halt meg, mint az azt megelőző évben. Nyáron pedig egészen különlegesen megugrott a halálozási mutató, mintegy hét százalék volt a növekedés.

A kormány közben csillogó szemekkel jelenti: a vizitdíj miatt majd egynegyedével kevesebb orvos-beteg találkozó zajlott 2007-ben, s ez milyen nagyszerű. Merthogy ezek a fránya magyarok nagyon szeretnek ám a doktorhoz járni csak úgy, szórakozásból, közben meg semmi bajuk. Feltartják a szakszemélyzetet, elveszik az időt a valódi betegektől, no meg, persze pénzbe is kerülnek az egészségbiztosításnak. Éppen így csökkent a kórházban töltött napok száma is - a kórházi napidíj miatt -, s ez szintén örömmel tölti el lánglelkű betegségpolitikusainkat: ne fetrengjenek a kórházakban az emberek, nem ingyenszálloda az!

Ilyen halálozási mutatókkal s persze betegségstatisztikákkal diadalmenetként felfogni az említett "reformlépéseket", már-már mirtuszkoszorút álmodni fejükre emiatt, éppoly morbid, mint az általam kicsavart SZDSZ-szlogen. Sokak szerint nem egyéb ez, mint "tudatos népirtás".

Nehéz velük szemben ellenérvet találni. Persze, sokszor mondjuk, írjuk, hogy mennyire tehetségtelen, hozzá nem értő ez az egész bagázs, amelyik önmagát kormánynak nevezi, de azért ennyire talán mégsem. Nehéz elhinni, hogy nem képesek felmérni tetteik, intézkedéseik, törvényeik következményeit. Jó, ne varrjunk a "reformok" nyakába minden többlethalált, de egyetlen halál is sokkal több, mint ami elviselhető. Szakemberek azt mondják, nagyjából 20 százalék körül lehet azoknak az aránya a növekedésen belül, akik amiatt haltak meg, mert nem mentek orvoshoz, vagy mert túl hamar otthagyták a kórházat. Mert nem tudtak fizetni. Mert Gyurcsánnyal ellentétben sokaknak számít a háromszáz forint. Ma is vannak, akiknek nem telik karácsonyfára sem, mint egykor egy Gyurcsány Ferike nevű gyerek családjának, aki mamájával a kis konyhájukban krumplilevest kanalazott, mert másra nem jutott.

Húsz százalék, két-háromszáz fölösleges halál. Akik talán megmenthetők lettek volna, ha időben, vagy egyáltalán orvoshoz mennek, befekszenek a kórházba, s megkapják a megfelelő kezelést... Mégis mennyi halált ér meg a vizitdíj, amely nemhogy a hálapénzt nem csökkentette, de immár lassan nyugodtan hullapénznek nevezhető?

Persze, ha jó belegondolunk, jól jön minden halál az "államnak". Nem feltétlenül azért, hogy hulljon a férgese, inkább mert sokat spórolhat ezzel például a nyugdíjkassza, az egészségbiztosítás, a szociális ellátórendszer, stb. A konvergenciaprogam mutatóit kiválóan javítja. Ha fiatal hal meg, annál kevesebbet kell oktatásra költeni. Kész haszon, ahogy az URH énekelte: "a halál az állam szolgálatában áll". Hosszú távon ez persze nem feltétlenül kifizetődő, de ez az állam, amelyet ez a kormány működtet, nem feltétlenül gondolkodik évtizedekben. Csak még a következő választásig húzzuk ki - ez járhat leginkább a fejükben.

Tudatos népirtás? A fene se tudja. Mindenesetre ha egy népet el akar valaki pusztítani, a szívét és a szellemét kell megtámadni. Ezeknek mindkettőt sikerült. Az egészségügyi "deform" a szívet, a testünket pusztítja, az oktatásban okozott káosz pedig a szellemet. Az eredmény szempontjából mindegy is, hogy így akarták-e, vagy csak éppen ennyire futotta nekik. Lehet, eljön majd az idő, amikor minden kiderül. S meglesz az ára, a következménye a tudatlanságnak is akár.

Abban biztosak lehetünk, hogy háromszáz forinttal nem lehet majd megváltani a bűnöket.