Bár a februári szuperkedd óta McCain jelöltségét tényként lehetett kezelni, azzal, hogy a konzervatív Mike Huckabee tegnap feladta a további küzdelmet, és ellenfele támogatására szólított - amit a népszerűtlen elnök is követett -, a sokak által előre biztos vesztesnek elkönyvelt republikánusok már most célegyenesbe fordulhattak, megkezdhették az egységbe kovácsolási manővert, egymás helyett a demokraták célzott szapulását. Ami azt illeti, jóval azelőtt, hogy a demokratáknál, 2008 "biztos esélyeseinél" eldőlt volna a jelölt személye. A már-már szédítő tempót diktáló Barack Obama, az előválasztási folyamat üstököse sem tudta ugyanis elcsábítani a Clinton család felé hajló ohióiakat és texasiakat magával ragadó retorikájával, és ezzel elmulasztott végső csapást mérni a volt first ladyre, akinek hadjárata január óta a biztos siker ígéretétől a szakadék szélére sodródott.

A New York-i szenátor negatív kampánya a fekete aspiráns ellen minden bizonnyal hozott valamit a konyhára, még ha morálisan megkérdőjelezhető volta vissza is üthet még a végjátékban. Bár emberei máris a "nagy visszatérőként" üdvözlik Hillary Clintont, amit nemrégiben elvesztett - azaz a demokrata elnökjelölti versenyfutás vezető pozícióját -, kedden sem tudta visszaszerezni. Obama számos államot bevett Clintonék hátországából, s bár Ohióban tisztán, Texasban éppenhogy lemaradva nem tudott áttörni, továbbra is az övé a legtöbb küldöttszavazat. Persze az amerikai elnökválasztási folyamat rendszeréből, az egymást követő államok eredményeinek eltérő PR-értékéből fakadóan nem lehet kizárni, hogy a kései helytállás, a bukás elkerülése meghatja a hátralévő államok szavazóit, és Clinton visszaelőz a következő hetekben.

Mégis sokkal valószínűbb, hogy a washingtoni elit köreiben, a lobbik világában otthonosan mozgó, "beágyazott" politikus számára nem ők, hanem pártjának szavazati joggal bíró funkcionáriusai, az úgynevezett szuperdelegáltak jelentik majd az utolsó mentsvárat. Bár sokukról tudni már most is, hogy melyik aspiráns irányába elkötelezettek, tudni kell, hogy semmi nem kötelezi őket szavuk betartására vagy helyi párttársaik véleményének, a szavazók akaratának figyelembevételére. Amennyiben a két aspiráns között júniusig, az előválasztási szezon lezárultáig nem nyílik nagyobbra az olló három-négyszáz küldöttnél, a háttéralkuk nyomán a szuperdelegáltak minden gond nélkül megfordíthatják az eredményt. Márpedig kívülállósága miatt és rohamosan növekvő népszerűsége ellenére Barack Obama az, aki nehezen behatárolható kockázatot jelent az elit számára.

Elég csak egy olyan főparancsnokra gondolni, aki feltételek nélkül leül tárgyalni a "gonosz tengelyének" államfőivel, keresztülgyalogolva évtizedes, nemzeteken és emberek százmilliói felett átívelő lobbiérdekeken. Ám ha az elit "biztosra megy", éppenséggel lehet, hogy a demokrata győzelmet kockáztatja - már ha van egyáltalán számára jelentősége. A megfigyelők minden oldalon hajlanak ugyanis arra, hogy Clinton ellen John McCainnek több esélye lenne, mint a fiatalabb és dinamikus feketével szemben. A volt elnökfeleségnek a tapasztalattal kapcsolatos érvei, amelyek a "kezdő" Obamát magától értetődően folyamatosan fenyegetik, McCainről ártalmatlanul peregnek le.