- Úgy hiszem, évértékelő beszéde a szokásosnál szelídebbre sikeredett. Mintha nem ugyanaz az Orbán Viktor lett volna, mint aki 1989-ben hazaküldte az oroszokat. Öregedett, tapasztaltabb lett, vagy egyszerűen a helyzet ezt kívánta?

- Valóban idősebb és tapasztaltabb lettem, így azt is biztosan tudom, hogy egy politikus beszédét annak kell meghatároznia, hogy az emberek mit várnak el tőle. Ma már nem azt várják tőlünk az emberek, hogy elsoroljuk a kormány hazugságait és hibáit, hiszen azokkal ők mind tisztában vannak. Most már azt várják tőlünk, hogy mutassuk meg az új irányt, amely sikeressé teheti Magyarországot.

- Közben pedig azzal vádolják, hogy éppen ön az, aki vissza akarja hozni a kádári időket.

- Miután a politika a szabadság világa, ezért meglehetősen tág határok között mozog a szereplők mondandója is. Így aztán néha elhangzanak szamárságok is. A szocializmust nemcsak azért nem akarja visszahozni egyetlen józan gondolkodású ember sem, mert nem lehet, hanem azért sem, mert mindenki tudja, hogy az diktatúra volt, nyakig eladósította az országot, és mai bajaink tekintélyes része abból az időszakból ered, de senki sem hajlandó a saját életére úgy nézni, mint amit megvet, elítél és ki akar dobni. Akkor is éltek Magyarországon emberek, születtek gyerekek, voltak családok, volt tavasz, volt szerelem, volt futball, tehát az ilyen ideológiának, amely egy nemzet életében csak politikai rendszereket lát, emberi életeket nem, már végleg ki kellene kopnia a közéletből. Attól még, hogy azt mondom, a Népstadion gyepe egykoron szép volt, ma meg használhatatlan, s ezért Újpestre kellett vinni a norvégok elleni válogatott mérkőzést, nem sírom vissza a szocializmust, bár ettől még tényleg fel kell újítani a Puskás Ferenc Stadiont.

- Ha már a futball szóba került, úgy látszik, Gyurcsány Ferencet is megmérgezte vele, mert a miniszterelnök azt mondta a népszavazással kapcsolatban, hogy nem edzőmeccset kell nyerni, hanem bajnokságot.

- Nem ártana, ha a sportnak a teljesítményre kényszerítő kultúrája és a sportemberi magatartás erőteljesebben lenne jelen a mai magyar közéletben. Akkor jóval előrébb tartanánk: az ország nem vergődne szociális válságban, a kormány pedig nem lenne saját hazugságpolitikájának a foglya. Egyébként meg még olyan világbajnok csapatot se látott senki, amelyik az edzőmeccseken rendszeresen kikap.

- Ha a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, mi változik ettől az országban?

- Először is az emberek világossá tehetik: nem fogadják el, hogy a hatalom szavazógéppé akarja degradálni őket. Nem fogadják el, hogy két választás között csak annyi közük lenne a demokráciához, hogy eltűrjék a kormány hazugságait, sarcait és megszorításait. Ezért is kezdeményeztek olyan népszavazást, amilyenre még nem volt példa Magyarországon.

- Volt már.

- Ilyenre még nem. Korábban a parlament vagy a kormány által kezdeményezett népszavazásokra került sor, de olyan, amelyet kormányzati döntések eltörlése érdekében indítottak volna az emberek, nos, olyan még nem volt. Ez új dolog, ez a demokrácia visszavételének reményét is magában hordozza. Az emberek megmutathatják, hogy mégsem lehet bármit következmények nélkül megtenni velük.

- A kisember - túl azon, hogy esetleg nem kell háromszáz forintot fizetnie az orvosnál - mennyire érzi majd, hogy valami változik az életében? Például a mindenkori képviselőknek az a legelső intézkedésük, hogy a saját fizetésüket felemelik.

- Voltak ilyen parlamentek, illetve vannak ilyen kormányok is - a mostani is éppen ilyen. Valóban jogosnak gondolom azt a választópolgári igényt, hogy egy kormány legyen feddhetetlen, vagyis azokat az erkölcsi és jogi normákat, elvárásokat, amelyeknek betartását kéri az emberektől, magára nézve is kötelezőnek ismerje el. Tehát ha megszorításokkal, sarcokkal nehezíti az emberek életét, és még a megértést is elvárja tőlük, akkor ne költsön milliárdokat a saját luxusára. A jelenlegi kormány az emberekkel fizetteti meg saját hazugságainak árát, közben pedig százharmincmilliárd forintot költ autókra, bútorokra, mobiltelefonokra, reklámra és propagandára.

- A páncélozott gépkocsik ügyében azt mondják, hogy Orbán Viktornak is hét vagy nyolc autója volt.

- Régi, jól ismert szocialista trükk ez: ha lebuknak valamilyen kényes ügyben, akkor gyorsan hazug módon megvádolják az ellenfelüket kétszer akkora hibával. A mi időnkben tilos volt a kormányzati luxus, a miniszterelnöknek nem volt saját autója, az őrezred küldte mindig azt a kocsit, amelyet éppen alkalmasnak látott. Van egy-két dolog az életben, amire kényes vagyok, például hogy tisztességes ételt adjanak, ne kelljen lőrét innom, és ne kelljen rossz futballmeccseket néznem. De a gépkocsik nem tartoznak a mániáim közé.

- És a tandíj? A népszavazással kapcsolatban az SZDSZ-es Gusztos Péter a parlamentben felolvasott egy 1993-as Pokorni-nyilatkozatot, amelyben a Fidesz még tandíjban gondolkodott.

- Tényleg gondolkodott, csak nem vezette be. Sőt 1998-ban mi töröltük el. Négy éven át viseltük a kormányzás felelősségét, és a több-biztosítós modellt is megvitattuk a kormányüléseken, de mivel egyértelművé vált, hogy rossz lenne az országnak, ezért azt a döntést hoztuk, hogy nem vezetjük be.

- S közben leépült a magyar egészségügy, de széfekkel feljavítjuk.

- Sorra lehetetlenülnek el az egészségügyi intézmények, kórházi osztályok százai nem tudják megszerezni a működési engedélyt, hónap közepén már nincs pénz a műtétekre, hosszú várólisták alakultak ki, közben pedig az egészségügyi miniszter legnagyobb gondja a széf. Ez is bizonyítja, hogy ha egy politika rossz, szakmailag elhibázott, csapást csapás után mér az országra, akkor egy idő után átfordul önmaga karikatúrájába. A drámából egyszer csak komédia lesz.

- Tragikomikus, ahogy a nyelv is megváltozott.

- Tényleg orwelli, ahogy a hazugságból igazság lesz, hogy a csökkentés bejelentése után biztosak lehetünk az emelkedésben, a bevezetés megszüntetést jelent, a kiigazítás pedig megszorítást, az pedig már-már mulatságos, ahogy azzal próbálják az újabb népszavazást megakadályozni, hogy azt mondják: itt egy biztosító lesz, több pénztárral. Még szerencse, hogy Kóka Jánosnak nem sikerült ledózeroltatnia az Akadémiát, mert így legalább a nyelvészek megőrzik a szavak eredeti jelentését.

- Az ellenfelei próbálnak mindent abból levezetni, hogy összes bajunk és lázadásunk Orbán Viktor féktelen hatalomvágyából fakad. Mennyire lehet megszokni és megszeretni a hatalmat?

- Először is mindig mosolyogtató a hatalomvágy vádját olyanoktól hallani, akik lényegében 1947 óta végig - a rendszerváltoztatás körüli átmeneti idő és a polgári kormányzás időszaka kivételével - a hatalom birtokosai voltak. Ebből a perspektívából nézve a hatalomvágyról szóló vádak inkább abszurdnak tűnnek. A kormányzás többpártrendszerben szolgálat, tehát merőben más, mint az egypártrendszerben. Az ember hol kormányon van, hol ellenzékben. Ez az élet rendje.

- A mi a demokráciánkban szavazógépek működnek. Egyedül a szocialista Karsai József mert pártjával szemben nemet mondani. De mi történne azzal, aki a Fideszben ugyanígy nemet mond?

- Ha innen nézzük a világot, akkor sok minden nem változott, de a magyar alkotmányos rend egyértelmű és világos: a választott tisztség azt jelenti, hogy az ember elsősorban a választóinak tartozik felelősséggel, ezért pártutasítások nem írhatják fölül a választók szolgálatát. Minden olyan szabály, amely kalodába próbálja szorítani a képviselőket, szemben áll az alkotmányossággal, a demokrácia eszményével. Némi fegyelemre és kiszámíthatóságra viszont egy pártalapokon szervezett parlamentben természetesen szükség van. Az egyensúly megtalálása rendkívül kényes és nehéz feladat. Nálunk Navracsics Tibor, úgy látom, nagyobb sikerrel birkózik meg ezzel, mint a velünk szemben ülők.

- Kisebb-nagyobb választási csalásokról hallani visszamenőleg is, és egyre több ember fél attól, hogy esetleg most vagy a következő parlamenti választáskor is stiklik lesznek.

- Választási eljárási rendszerünk rendkívül bonyolult, számos visszaélésre ad lehetőséget. Ezekkel szemben egyetlen dolog segíthet: ha a parlamenti pártok megegyeznek a rendszer egyszerűbbé, átláthatóbbá és biztonságosabbá tételében. Mi erre tettünk is már javaslatot.

- Most mélyre kerültünk, de hát nincs olyan buta kormány, amelyik rosszat akar a népének.

- A jelenlegi kormány mégis a szakadék felé viszi az országot. Nem tudni, hogy egy-egy káros döntés mögött éppen alkalmatlanság, szociális érzéketlenség vagy hazug szándék húzódik-e meg.

- Mit gondol, például a több-biztosítós egészségügyi modellt hány ember lobbizta ki?

- Nem túl sok - tízmillió akaratával szemben. Ma egyedül a kormány akarja valamilyen okok miatt azt, hogy az üzleti érdekek határozzák meg az egészségügy működését. Az emberek akarata ezzel szemben világos: nem akarnak olyan egészségügyi rendszert, amely a járulékok növekedését, újabb kórházak bezárását és még hosszabb várólistákat hoz magával. Az egészségbiztosítás privatizációját ellenzik a szakszervezetek, a civilszervezetek, a szakmai szövetségek, az orvosi kamara és a betegek szervezetei is, de a kormány az ő véleményüket is semmibe vette. A legnagyobb probléma az, hogy a privatizáció után a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás nem mindenkinek a joga, hanem néhányaknak a kiváltsága lesz, az orvosoknak pedig nem a betegek gyógyulását, hanem a biztosítók profitérdekét kell majd szem előtt tartaniuk.

- A társadalombiztosítás mindenképpen reformra szorul.

- Így van. Mindenekelőtt csökkenteni kell a járulék mértékét. Európai összevetésben a magyar emberekre nehezedik a második legnagyobb adó- és járulékteher. Ez tarthatatlan. Általában egyetértünk azokkal, akik azt mondják, a járulékokat be kell fizetni, hiszen anélkül nem vagyunk képesek fönntartani az orvosi ellátást. Tehát a lépések, amelyek megpróbálják a társadalombiztosítási járulékot begyűjteni, irányukat tekintve helyesek. A Fidesz ehhez még hozzáteszi, hogy ha nem csökkentjük a tb-járulék mértékét, akkor beszedni sem tudjuk majd, mert nagyon sok vállalkozásnak és magánembernek a mai tb-járulék kigazdálkodhatatlan. Ezért, bár becsületes állampolgár szeretne lenni, ha nem akar elsüllyedni, inkább nem fizeti be. Ezt a helyzetet csak úgy lehet föloldani, hogy reális, a mainál jóval alacsonyabb szintre szállítjuk le a járulék mértékét.

- Azt mondta valahol, hogy van pénz, csak jó helyre kell tenni.

- Persze, és nem kell ellopni. Mondok egy példát: 2005 decemberében a kormány úgy döntött, hogy eladja az egyik aranytojást tojó tyúkot, a Ferihegyi repülőteret. Ekkor kezdeményeztük, hogy a befolyó mintegy ötszázmilliárd forintot helyezzük el egy egészségügyi reformalapban, hogy javítani tudjuk az egészségügyi ellátás színvonalát, hogy meg tudjuk tartani és becsülni orvosainkat, és hogy rendbe tudjuk tenni az egészségügyi szolgáltatásokat. A javaslatot úgy söpörték le az asztalról, mintha ott sem lett volna. Az ötszázmilliárd forint pedig szőrén-szálán eltűnt, és most itt állunk a lét-nemlét szélén egyensúlyozó egészségüggyel. Hát erre gondolok: van itt pénz, csak megfelelő helyre kell tenni.

- Mostanában járja az országot. Mit tapasztalt?

- Első tapasztalatom, hogy sok-sok százezer családot rántott a mélybe a szociális válság. Napi gyakorlat a ki nem fizetett rezsi, a túlélés érdekében fölvett hitel, a betegségtől rettegő idős ember, aki úgy látja, nem tudja majd kifizetni a gyógyszerét, a gyerek továbbtanulását hirtelen bizonytalannak értékelő család, szóval kifejezetten lehangoló jeleket tapasztalok. Az emberek küszködnek, erejüket megfeszítve próbálnak felszínen maradni, a siker esélye azonban egyre csökken. A kilencvenezer forintnál alacsonyabb jövedelműek húsz százaléka - bár beteg volt - már legalább egyszer arra kényszerült, hogy anyagi okok miatt ne menjen orvoshoz. A tandíj bevezetésének hírére meg egy év alatt huszonnégyezerrel kevesebb diák jelentkezett a felsőoktatásba, ennyi potenciális tehetséget vesztegetett el az ország. Az emberek határoztak, új, más irányú politikát akarnak, és azt várják az ellenzéktől, hogy most már ennek elemeiről beszéljen, és adjon reményt a következő parlamenti választásig. És az emberek dühéből, mérgéből, frusztrációjából összeálló negatív erőkből, negatív energiákból országépítő, cselekvő energiákat kialakítani - ez a politikusi mesterség legnehezebb feladatai közé tartozik.