A politika zárt világ, ahová nem engednek be földi halandót. Ezért legtöbbször a nyilvánosságot tájékoztató újságírók, elemzők sem rendelkeznek több információval annál, amit a pártok vagy a kormány kommunikátorai számukra elérhetővé tesznek.

Nyilvánvaló e helyzet racionalitása: a kormányzati hatalom birtokosa szeretné minél kevésbé átláthatóvá tenni tényleges szándékait és vélekedéseit. A modern képviseleti demokrácia sem arról híres, hogy a politikus szívesen veszi azt, ha a szélesebb közvélemény beleavatkozik az ügyeibe. Annál szomorúbb mindennek a következménye: meglepő hír általában legfeljebb abból lehet, amit a belső ellenzék valamilyen okból kiszivárogtat, vagy amit egy-egy újságírónak sikerül kiénekelnie egy-egy politikusból.

Ezért kivételes pillanat az, amikor egy percre fellibben a politika sűrűn szőtt fátyla, s lehetővé válik betekintenünk a paravánok mögé. Úgy tűnik, most egy ilyen helyzetet rögzítettek a Hír tévé kamerái. Ha a felvett jelenet hiteles, valószínűleg még sokáig tanítani fogják a kommunikáció szakos egyetemistáknak. Okuljunk belőle mi is.

Adva van két kormánypárt. A nagy testvér, a kádárizmus terhei alatt nyögő szocialista párt, s a kis testvér, a koalíciós partner segítségével immár harmadik ciklusát kormányon töltő szabad demokraták. Adva van egy bukott népszavazás. Mindenki látta, hogy a kormány megpróbálta ellehetetleníteni az ellenzéki kezdeményezést, de az Alkotmánybíróság döntése megakadályozta ebben. A népszavazáson a szavazati joggal rendelkezők több mint fele részt vett, s a résztvevők elsöprő többsége, több mint 80 százaléka mindhárom kérdésben egyértelműen a kormány intézkedései ellen szavazott.

Ezután a kormányfő beveti magát. Felsorakoztatja csapatát, és megpróbálja kimagyarázni a magyarázhatatlant. A jelenetet a kisebbik kormánypárt főhadiszállásán nézzük végig, a nagyobbik párt a képernyőn látszik, miközben mi a házigazdák két meghatározó politikusához, a vélhető választási visszaélések miatt borzasztó kínos helyzetbe került pártelnökhöz és a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkárhoz, a párt erős emberéhez csapódtunk. A pártelnök többször belenéz a kamerába, tudja tehát, hogy veszik, szerepel. Nem is szól egy szót se. A másik politikusról nem tudjuk, észlelte-e, hogy felvétel zajlik. Egy biztos, elég szókimondó kedvében van.

A miniszterelnök épp ott tart, hogy a népszavazáson részt nem vett szavazópolgárokat, úgy négymillió főt elkönyvelné a saját táborához. Erre jön az első megjegyzés az egyeztetési államtitkártól: " Ez egy kicsit sántít innentől!" A felvételen ez után azt halljuk, hogy két megjegyzést tesz Horn Gábor, többek közt a miniszter csapatáról, nemcsak lesajnáló és gúnyolódó stílusban, de bizonyos fokig már megalázóan is, a tudósítás szerint a következő szavakkal:"Ez kemény, ez a csapat kemény."

Álljuk meg mindezt kommentár nélkül. Hisz a slusszpoén még csak most következik. A sajtótörténeti pillanat. A kormányfő épp azt magyarázza, hogy az emberek kapva kaptak a lehetőségen, hogy könnyítsenek terheiken. Horn Gábor azonban ennél kijózanítóbb magyarázattal szolgál, az alábbiak szerint: "Nem azt mondták Feri, azt mondták, hogy menj a p...ába. Valljuk be!"

Na, az ilyen pillanatok az érdekesek. Amikor a politikusokat smink nélkül, tényleges valójukban láthatjuk, alulnézetből. A kérdés ezek után már csak az, vajon hogy lehet így tovább kormányozni? Vagy lehet, hogy mégiscsak szükség lesz változásra?