fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Önkormányzati válság után szociális válság?
2008. március 10., 18:11
"Önkormányzati válság után szociális válság?" címmel nyújtott be interpellációt az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez László Tamás, amelyre Bajnai Gordon távollétében Újhelyi István államtitkár válaszolt.

A fideszes politikus felidézte, hogy a kormánypártok 2008. február 1-től, hatalmas "média csinnadrattával" indították újra a Panel Programot, csak azt felejtették elmondani az embereknek, hogy a pénz háromnegyedét már előre elköltötték, vagyis új pályázatokra csak 2,5 milliárd maradt. "Kibővült a Program, csillogó jövőképet fest a lakótelepen élő embereknek, ráadásul nem panellakásban, tehát téglaépítésű házban élők is igényelhetik" - tette hozzá László Tamás. Nőtt az egy lakásra eső állami támogatás lehetősége, de tudjuk, hogy ez is szemfényvesztés, mert a panelban élő családok ennek a felét sem képesek igénybe venni - mutatott rá. Felhívta a figyelmet arra, hogy sántít az az érvelés, miszerint a lakóközösségek könnyebben pályázhatnak, mert az önkormányzatokat terhelő egyharmad részt is fizethetik a lakástulajdonosok, hiszen közben elhallgatják a lakótelepiek előtt, hogy miért "vehetik át" az önkormányzatok hozzájárulási részét. "Azért, mert az önkormányzatok végzetesen eladósodtak, válságba kerültek, ráadásul a kormányzat hozzá nem értése miatt a legelemibb hatósági, ellen őrzési funkcióikat sem gyakorolták" - mondta el.

A fideszes képviselő emlékeztetett, hogy a korábban végrehajtott program rendkívül alacsony energiahatékonysággal, gyakran épületkárokat okozva megy végbe. Most fokozott ellenőrzést építettek be, persze építési engedélyt még mindig nem kell kérni... "Lehet, hogy új fejezetet kezdtek, de az eddig végrehajtott épületfelújításokat már senki sem fogja leellenőrizni?" - tette fel a kérdést.

"A XV. kerületben, ahol élek, az önkormányzat 300 milliós hitelt vett fel az eddigi helyi Panel Programra, most már eladósodása miatt kénytelen kiszállni a további támogatásból" - ismertette. A házak tényleges szigetelése fele a szabványban előírtnak, így a programban résztvevő államot, önkormányzatot, lakókat becsapták, akiknek a mindennapi kiszolgáltatottsága a Távfűtő Művektől alig enyhült, és a felvett hitelek törlesztő részletei jócskán meghaladják a rezsicsökkenést. "Ez aztán a biznisz!" - jegyezte meg, és hozzáfűzte: tény viszont, hogy ebben a kerületben a díjhátralékosok száma drámai módon növekedett, a 2100 önkormányzati bérlakásban élő család közül csaknem 500-at a kilakoltatás réme fenyeget.

Leszögezte: az önkormányzati válságot most követi a szociális válság, a lakótelepek szegregációja, mert eddig is a jobb szociális és anyagi körülmények között élő lakóközösségek pályázhattak a Panel Programra. Az, hogy most a lakóközösségek a terhek kétharmad részét vállalják, nem könnyítést jelentenek, hanem egyre mélyülő szociális válságot mutatnak.

László Tamás a következő kérdéseket tette fel az államtitkárnak:

- A szociális válságba sodródott lakótelepi emberek tényleg képesek kifizetni a felújítási program kétharmad részét?
- Nem félnek attól, hogy egy még súlyosabb szociális válságba taszítják a Panel Programba kényszerített lakótelepi embereket?

Újhelyi István kissé felindultan kérte ki magának a képviselő interpellációjában állítottakat. Szerinte ha László Tamás körülnézne a panelek környékén, akkor látná, hogy félrevezeti a lakosságot.

A fideszes politikus viszontválaszában rámutatott: az államtitkár arrogáns és cinikus válaszát remélhetőleg sokan hallották, mert amiről beszélt, az nem felelt meg a valóságnak. A választ nem fogadta el, a T. Ház kormánypárti többsége azonban 141 igen szavazattal 120 nem ellenében elfogadta azt.

(fidesz.hu)