Ezt a feladatot kísérelték meg abszolválni tegnap az Országgyűlésben. Az már előzetesen nyilvánvaló volt, hogy mind a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj eltörlését kezdeményező Fidesz és KDNP, mind a megszüntetésük ellen mindent bevetve sikertelenül hadakozott kormánypártok törvénymódosítással kívánnak eleget tenni a nép akaratának, méltányolván a napirend előtti felszólalásokban is oly sokszor emlegetett voks populit.

Napirend előtt a fő szólamot Gyurcsány Ferenc igyekezett megadni. És az eredmények nyomán keletkezett első sokkot - amelynek hatására dacos vasárnapi megnyilatkozásaiban a nem szavazókat a szocialisták támogatójaként próbálta meg vizionálni, illetve a 3,3 millió igennel szavazót pénztárcapártiként feltüntetni - kialudva valamelyest engedékenyebb húrokat pengetett. Többszöri megszólalásai elején, nyilván némiképp számot vetve a helyzettel, még azt mondta: tiszteletben tartják az eredményt, mely szerint úgymond legalább hárommillió ember nem ért egyet "az elmúlt másfél év változásának mélységével, tempójával". Később azonban előkerült a megszokott vádaskodó hang; az igennel voksoló túlnyomó többség arról nem döntött, hogy ki fizesse a kieső díjakat.

Majd megkapták magukét szép sorjában az újságírók, akik nem ezt kérdezték lépten-nyomon, az Alkotmánybíróság - s áttételesen említve annak első elnöke, a jelenlegi államfő -, hogy merészeltek ilyen kérdéseket egy népszavazáson feltehetőnek ítélni. Az Őszödi Böszme és a színlap egyéb kisbetűs szereplői (Kóka, Lendvai, Hiller) azzal érveltek, hogy az önző "háromigenesek" az ingyenesség haszonlesői. Hiába hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, hogy senki nem gondolja az egészségügyről és az oktatásról, hogy azért soha egy árva petákot sem kellett fizetni, az újrahangolt kormánypárti kortesbeszédek előadói arról győzködték képviselőtársaikat és a tévénézőt: nemhogy kétszer, de egyszer sem fizetünk-fizettünk az orvosnál, az egyetemeken és a főiskolákon. Persze mindeközben az oktatásra, gyógyításra és megelőzésre fordított GDP-arányos állami hozzájárulás mint tényadat gondosan homályban hagyatott.

Ezzel szemben a kissé letargikus kormányfőtől megtudtuk, hogy a népszavazással Magyarország hosszú távon veszített. S nyilván saját tapasztalataiból - a Szalay utcai ingatlan és az őszödi üdülő megszerzéséből - levezetve, hogy nem vezet az erős és modern Magyarországhoz, ha a polgárokat lebeszéljük arról, hogy saját önrésszel vegyenek részt a szolgáltatások igénybevételében. Körülbelül ennyi volt a gyurcsányi önvizsgálat veleje. Az Őszödi Böszme régi-új énjét megcsillantva a Fidesz elnökét ostorozó harmadik felszólalásában újfent kísérletet tett arra, hogy hírhedt hazugságbeszédét átcsomagolja igazságbeszéddé.

A kampányfinisben a kecskeméti szocialista törzsközönség előtt szenvedélyesen, ám nem latinovitsi fokon Cipollát alakító Gyurcsány most a "Nincs a teremtésben vesztes, csak én" Bánk báni szólamot igyekezett kiénekelni - meglehetősen enerváltan. Sokszori megszólalásai tartalma kapcsán pedig inkább egy shakespeare-i parafrázis fogalmazódhatott meg a hallgatóságban: őrült beszéd, de nincs benne rendszer.