fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csak a demokraták támogatják a verespataki aranybányatervet
2008. március 11., 16:50
Egyedül a Demokrata Liberális Párt (PD-L) támogatja a verespataki aranybánya-beruházás tervét a romániai politikai erők közül, adja hírül keddi számában az Adevarul című napilap, amely szerint a beruházónak 2007-ről 4,8 millió dollár adót kell fizetnie a román államnak.

Az újság úgy tudja, hogy ez az összeg a társasági adót jelenti, valamint az utána fizetendő büntetéseket és kamatokat. A beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) azonban nem akarja kifizetni az összeget, és vádolja a román hatóságokat, hogy nem adták meg a kitermelés elkezdéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyt, írja a lap.

A vállalat egyik jelentése szerint a tavalyi év utolsó negyedében az RMGC-nek 11,4 millió dollár vesztesége volt. Ezért most abban reménykednek, hogy idéntől Traian Basescu államfő által támogatott PD-L alkothat majd kormányt Romániában, és az új kabinet engedélyezteti majd a beruházást. Az újság idézi Anca Constantinescu demokrata képviselőt, aki szerint Romániának szüksége van a beruházásra, mert az munkahelyeket teremt a lakosságnak.

A bányaterv engedélyeztetési folyamatát tavaly leállította a román környezetvédelmi minisztérium, mivel egy bíróság érvénytelenítette a vállalat településrendezési engedélyét.

(MTI)