Néhány éve még komoly gondot jelentett megszabadulni a használt főzőzsírtól és sütőolajtól, ma viszont a biodízelipar korlátlan keresletet támaszt a hulladék iránt. Míg régebben az éttermek fizettek az elszállításért, jelenleg a másodnyersanyagnak olajozottan működő piaca van, folyamatosan emelkedő árakkal.

Minél többet gyűjtök belőle, annál többet fizetnek literjéért - meséli lelkendezve egy budapesti, III. kerületi gyorsétterem üzemeltetője. A vendéglő oldalához testes tartály simul: odabentről csövön érkezik a használt sütőolaj, a gyűjtőautó hetente érkezik a "termésért". A technológia zárt, egy csepp sem megy veszendőbe, és természetesen a környezetbe sem kerül semmi.

A sütő- és főzőzsiradék korábban veszélyes hulladéknak számított, méghozzá elsősorban a talaj- és vízszennyező tulajdonságai miatt. (A vízbe kerülve saját mennyiségének egymilliószorosát tudja elszenynyezni, vagyis egy csepp olaj akár egy köbméternyi vizet is tönkretehet - a tisztítás pedig nehéz és költséges.) Európában már vagy 30 éve küzdenek a begyűjtés és a hasznosítás problémájával. Az első felvevőpiac a takarmányipar volt, ám a dioxinpánik miatt - a nagy bevásárlóközpontok nyomására - az élelmiszer-feldolgozók már vagy egy évtizede nem használják (2006 óta jogilag is tilos bekeverni a takarmányba). Akkoriban néhány évig a kínálat jócskán meghaladta a keresletet, az olaj nagy részét ugyanis iparilag kellett hasznosítani (festék, gitt, öntészeti tapadásgátló, sőt aszfalt is készült belőle). A biodízelgyártók hat-hét éve figyeltek fel az olcsón és nagy mennyiségben rendelkezésre álló másodnyersanyagra. A kísérletezésben Ausztria járt az élen, ott már évek óta nagyüzemi méretekben zajlik a konyhai hulladék üzemanyaggá alakítása. Magyarországon a korábbi biodízelüzemek technológiája alkalmatlan volt a másodlagos nyersanyag feldolgozására, csak tavaly nyílt meg az első olyan gyár, ahol már a sütőolajból is képesek üzemanyagot gyártani (jelenleg Komáromban és Mátészalkán működik ilyen létesítmény).

Magyarországon a vendéglátásban évente 5-6 ezer tonna használt sütőolaj és -zsiradék keletkezik. A kínálat nagyjából állandó, a kereslet viszont hirtelen megnőtt - állítja Deák György, akinek a Biofilter Zrt. vezérigazgatójaként a 80-as évek vége óta kulcsszerepe van az olajhulladék hazai hasznosításában. Szerinte az egykori keleti blokkon belül egyedül Magyarországon megoldott a hulladék üzemanyaggá alakítása. A sütőolajból első lépésként szabványos alapanyag (ipari olaj) készül, ebből gyártják a hajtóanyagként használható biodízelt. Ma már a teljes hazai kibocsátás 80-90 százalékából üzemanyag lesz, a többi még mindig iparilag hasznosul.

A kínálati oldal továbbra is fix, a kereslet viszont bővül. Ez nyilvánvalóan áremelkedést okoz - fogalmaz a szakember, emlékeztetve rá, hogy az utóbbi időben a napraforgó- és a repceolaj ára is megduplázódott. A másodnyersanyagoknál első lépésben kialakult a piaci ár (korábban a "termelők" fizettek az elszállításért), aztán pedig lassú emelkedés kezdődött: tavaly 20-25 százalékos volt a drágulás. A felvásárlási átlagár jelenleg literenként 15-20 forint (a pontos érték a gyűjtött mennyiségtől és a gyűjtési technológiától függ).

A keresletet egyszerre két tényező is fűti. Nyugat-Európában sorra nyílnak a sütőolaj feldolgozására (is) képes üzemek, az igényük pedig óriási, a jelenlegi árak mellett ugyanis elsődleges nyersanyagokból nem lehet gazdaságosan dízelt gyártani (olyannyira, hogy a téli szezonban az európai gyártóüzemeknek csak a 30 százaléka működött). Ráadásul idehaza a szürke-, illetve a feketepiac étvágya is nő: sokan üzemeltetik dízelautójukat - részben vagy teljesen - itthon beszerzett, megtisztított sütőolajjal, ennek begyűjtésére bárki kaphat engedélyt, az ellenőrzés pedig meglehetősen ritka. Becslések szerint évente egy-másfél millió liternyi sütőolaj kerül így a magyar autók tankjába.

A legális feldolgozók (mindenekelőtt a 85 százalékos részesedésű Biofilter) eközben már importálnak is: Németországból, Hollandiából, Belgiumból hozzák be a használt sütőolajat, cserébe pedig állati zsiradékot exportálnak - abból is első osztályú biodízel készül, ám a feldolgozására csak a nyugati üzemek képesek.

A háztartásokban keletkező olajmennyiség a vendéglátásban megtermelt hulladékolaj 25-30 százalékára tehető. Ennek szervezett begyűjtése ma még nem megoldott, a kis mennyiségű anyag elszállítása ugyanis nem kifizetődő. A lakosság legkörnyezettudatosabb hányada az összegyűjtött "fáradt olajat" a hulladékudvarokba viszi, a többség azonban a kukába rakja, vagy - rosszabb esetben - a lefolyóba, illetve a csatornába önti.