"Carbon-neutral", vagyis szó szerinti magyar fordításban széndioxid-semleges: alig több mint egy évvel ezelőtt a New American Oxford Dictionary immáron hagyományosnak tekinthető versenyében ez a szó nyerte el a "2006-os év szava" címet.

Pedig komoly vetélytársakkal kellett megküzdenie: ilyen volt például az "elbow bump" (magyarán könyök-összeütés, mely gyakorlatot az Egészségügyi Világszervezet javasolta a kézfogás helyett, hogy a kórokozók terjedését ezzel is akadályozzák), vagy az "islamofascism" (direkt magyar fordításban iszlamofasizmus). De versenyzett még a 2006-os év szava címért a "dwarf planet" (törpe bolygó) és a CSA (azaz Community Supported Agriculture, ami olyan mezőgazdasági termékek vásárlását jelenti, amelyet kis és családi gazdaságok termelnek) is, ám végül a megmérettetést a "carbon neutral" - széndioxid-semleges szóösszetétel zárta győztesként. A divatszavak pedig mindig valamilyen jelenséget takarnak, és nincs ez másként a carbon-neutral kifejezéssel sem. A kérdés csupán az, hogy ki mit tekint szén-dioxid-semlegességnek.

Álca és valóság

Míg Líbiában, az Arab Emírségekben, sőt (vagy inkább természetesen) immáron Kínában is azon fáradoznak, hogy olyan zöldvárosokat és -településeket hozzanak létre, építsenek fel a semmiből, amelyek széndioxid-kibocsátása a nullával egyenlő, addig a tervezett mintavárosoknál néha csak épphogy nagyobb államok immár azon törik a fejüket, hogy mikor válhatnak teljes mértékben széndioxid-mentes állammá. Míg az előbbiek esetében igen sok vád éri a projektek és az államok vezetőit, hogy mindössze kirakatpolitikát folytatnak, hiszen Kína és az Arab Emírségek is a legjelentősebb üvegházhatású gázkibocsátó országok közé tartoznak, addig a Vatikán, Izland, Monaco vagy Norvégia esetében ténylegesen is arról van szó, hogy a fosszilis energiaforrások felhasználása helyett az egész állam területén a megújuló forrásokat hasznosítanák.

A megújuló erőforrások használata mellett persze más is kell ahhoz, hogy egy állam széndioxid-semleges legyen: csökkenteni kell a közlekedés és szállítás során kibocsátott üvegházhatású gázokat, vagy olyan széndioxid-krediteket kell vásárolni, amelyek kompenzálják az így kibocsátott káros gázokat. Ez utóbbi a gyakorlatban leginkább erdőtelepítést jelent egy másik vagy éppen a saját állam területén. Igaz, ezt a megoldást a környezetvédők csak mérsékelten támogatják, mivel egy adott erdőterület széndioxid-elnyelő képességét pontosan felmérni szinte lehetetlenség, nem is beszélve arról, hogy az erdők valójában inkább csak fiatal korukban képesek nagyobb mennyiségben széndioxidot elnyelni. Az öregedő, 40-50 éves erdőterületek hatékonysága ebből a szempontból már egyértelműen megkérdőjelezhető.