Hiába erősködtek a kormánypártok. Azt állították, a népszavazásnak nem lesz más politikai következménye, mint az érintett rendelkezések visszavonása. Ám egyre több információ utal rá, hogy a zárt ajtók mögött milyen kiszámíthatatlan hatása van a váratlanul magas részvételi, és elsöprő igen-aránnyal végződött voksolásnak.

Az első árulkodó jel mindjárt a szavazás éjjelén közkinccsé vált. Horn Gábor megdöbbentő erejű "igazságbeszéde" meglehetősen nagy vihart kavart, s valljuk be, sok tekintetben jogosan. Miközben a miniszterelnökre tett megjegyzése tartalma szerint valószínűleg megfelelt a tényeknek, az a mód, ahogy a szocialisták táboráról beszélt, világossá tette, milyen mélyen lenézi partnereit a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár. Azt a nagyobbik kormánypártot, amelynek hátán a liberálisok maroknyi csapata 2006-ban ismét a parlamentbe jutott.

Pedig nem lenne oka a lenézésre. A közvélemény-kutató cégek politikusi ranglistáin már hónapok óta a liberális miniszterek (Horváth Ágnes és Kóka János) állnak az utolsó helyen. Horn is leginkább azért úszhatta meg e dicstelen helyezést, mert nem vették fel a listára. Ráadásul azt is tudjuk, hogy az oktatásügy és az egészségügy reformja is a szabad demokraták miatt vált oly kiábrándítóan ellenszenvessé a népszavazásban résztvevők elsöprő többségének tanúbizonysága szerint.

Kóka János, aki kényszeredetten mosolyogva hallgatta pártvezértársa botrányos megnyilvánulásait, másnap megpróbálta elkenni a dolgot, de az újságírók felcsattanó kacagására elnevette magát, mint akit füllentésen kaptak. Úgy látszik, a szabad demokrata pártvezér még mindig nem érzi eléggé, miről szól a politikai felelősség a párt és tagjai viszonylatában. Mintha nem venne tudomást arról, hogy ha a vezetés nem vonja meg a bizalmat a hitelét vesztett politikusától, az a párt egészére üt vissza.

De valószínűleg túl erős érdekek kapcsolják Kókát Horn Gáborhoz. Ne feledjük: lejárt a 30 napos kiszabott idő, amely rendelkezésre állt a párton belüli vélelmezett választási csalások kivizsgálására. Kóka politikai sorsa pedig most épp ettől a jelentéstől, s persze a pártvezetőség döntésétől függ - már pedig Hornnak döntő szava van a liberálisok vezető grémiumaiban. Nem csoda hát, ha a megkérdőjelezett legitimitású pártelnök nem hajlandó foganatosítani a tett szükségszerű következményeit vezetőtársával szemben.

Másfelől Kóka viselkedése arról tanúskodik: megtanulta a szintén megingott legitimitású kormányfőtől, hogy legjobb védekezés a támadás. Történt, hogy az ügyvivői testület keddi ülésen többen éles hangon követelték, hogy az elveszített választások után a párt és vezetése lépjen valamit. Kóka azonban e helyett dühbe gurult. S ha dühbe gurult, hát támadott. Nemes egyszerűséggel leárulózta azokat az ügyvivőket, akik szerint nem helyes, ha a párt a nem látok, nem hallok, nem beszélek logikáját követi a vesztes népszavazás után. Ő bizony nem hajlandó felállítani Horváth Ágnest a bársonyszékéből, s az ilyen irányú felvetéseket árulásnak tekinti.

Ám az igazi kérdés úgy hangzik: vajon az nem árulás-e - s nem csak a párt eszményeivel, de a választópolgárokkal szemben is -, ha egy magát demokratikusnak nevező párt nem ismeri be a néppel szembeni vereségét, s a kialakult helyzetből nem von le semmilyen politikai következtetést?