FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika |
Nyomtatás Ablak bezárása |
Sajtószabadság, 2008
|
|
A magyarországi sajtó sokszínű. Több szempontból az, ami nem feltétlenül baj. Legfeltűnőbb a különbség a politikai beállítottság tekintetében, de ez talán a leglényegtelenebb. Mondhatni, ízlés dolga, hogy melyik médium milyen politikai-eszmei álláspontot tükröz. Ennél sokkal fontosabb különbségek is akadnak. Ilyen például az: melyik hogyan éli meg szabadságát. A sajtószabadságot. |
|
Létrehozva: 2008. március 14., 07:02 |
Kezdve attól, milyen körülmények között fér hozzá információkhoz, egészen addig, hogy a dolgukat végző egyes újságírókhoz milyen viszonyt teremt a hatalom. A sajtószabadság a hatalom nélkül értelmezhetetlen. Az újságírók föltétlenül kiszolgáltatottak annak, hiszen konfliktusuk esetén szükségszerűen az emberek oldalán állnak, vagy kellene, hogy álljanak. Ugyanebből a helyzetből következően védik, vagy védeniük kellene a közvagyont is, aminek különös jelentősége van akkor, amikor az állam saját magát rossz tulajdonosnak minősíti, s a rendteremtés helyett elherdálja - futószalagon privatizálja - a társadalom tulajdonát.
Az elmúlt években különösen a jobboldali sajtó és a balliberális hatalom közötti konfliktusok száma egyre nőtt és egyre intenzívebbé vált, ami szükségszerű: a Gyurcsány-kormány nem a magyar társadalom pártján áll. A korrupciós botrányból botrányba bukdácsoló kormány ellenőrzését megcélzó konzervatív sajtó munkáját a legkülönbözőbb technikákkal próbálja ellehetetleníteni. Tájékoztatási kötelezettségeit felrúgva sokszor kérésre sem ad információt, az interjúktól pedig egyenesen menekül. Írásban elküldött, válaszra hiába várt kérésekkel és kérdésekkel például több lefűzött dosszié áll a Magyar Nemzet szerkesztőségében.
A Gyurcsány-kormányt olyannyira zavarja a valódi nyilvánosság képviselőinek jelenléte, hogy időnként a közérdeklődésre tartozó események időpontja és helyszíne után is nyomozni kell. A neki nem tetsző újságírókat egyszerűen törlik a sajtólistáról, mint ahogyan legutóbb lapunk brüsszeli tudósítójával esett meg a közpénzből finanszírozott Magyar Kulturális Intézetnél, egyre növekvő diplomáciai botrányt is kiváltva. És az is előfordult már, hogy egy agresszív politikus egyszerűen belefejelt a Hír TV operatőrének szeméhez tartott kamerájába. S persze a kormányfő és szűk stábja külföldi útjai a titkokat tartani jól tudó, a számukra karitatív szolgáltatást nyújtó sajtó kizárólagos kíséretében - de a közvélemény kizárásával - zajlanak. Ilyen körülmények közepette talán nem csoda, hogy a rendőrség sem bánik kesztyűs kézzel az utcai politizálásra kíváncsi sajtósokkal, fotóriporterekkel.
A kormánypártok által feltüzelt és felhatalmazást kapott rendőrök minden további nélkül készek voltak őket is brutálisan megverni. A szemérmes hatalom eközben meglehetősen kíváncsi természetű. Akár titkosszolgálati eszközöket is bevet annak érdekében, hogy kifürkéssze, mit csinálnak a jobboldali újságírók. Így fordulhatott elő az az eset, hogy a Magyar Nemzet munkatársánál megjelentek a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai azt követően, hogy kollégájával Szilvásy György akkori kancelláriaminiszter vidéki építkezésén gyűjtött anyagot. A súlyosabb és kevésbé súlyos példákat oldalakon keresztül lehetne még sorolni, és nem biztos, hogy egy közvélemény-kutatás alapján a magyar újságírók is arra a következtetésre jutnának, mint a minap a washingtoni külügyminisztérium emberi jogi jelentése, amelyben a szerzők a Magyarországról szóló részben a jogos elmarasztalás mellett szabadnak minősítették a sajtót. De hát ez egy bonyolult kérdés. Az amerikaiak nem először és valószínűleg nem is utoljára tévedtek. Olykor szándékosan.