Ámbár az általánosítás igaztalan: gondoljunk csak a Fidesz méltóságteljes szombati nagygyűlésére az Erzsébet hídnál. És ne felejtsük el, hogy Magyarország nem csak Budapestből áll. Néhány vidéki településen tényleg szépen emlékeztek meg a százhatvan évvel ezelőtti március idusáról.

Az ország szíve azonban mégiscsak a főváros. Az a Budapest, amelyet újabban ünnepeink alkalmából a haza minden sarkából ideszállított rendőrök szállnak meg, ahol a fennköltség elvárásával tervezett állami szertartást kordon választja el a potenciális közönségtől. A nézősereg egyébként már megszokta, hogy így történik a Kossuth téri zászlófelvonás, és csak azok jönnek el, akiknek a ceremónia megzavarása a céljuk. A közjogi méltóságok a hatalmas üres tér közepén egy abszurd színjáték robotfiguráiként tették a dolgukat. Szinte hermetikusan elzárták a Petőfi-szobornál szónokló főpolgármestert is a közönségtől, így aztán Demszky Gábort csak egyetlen tojással találták el. Gondoljunk bele: Budapest polgárait a pestbudai forradalom évfordulóján nem engedték a biztonságiak Budapest első emberének a közelébe - mintha egy ingatag banánköztársaság parodisztikus ceremóniáinak a színterévé vált volna a Duna-part.

Tulajdonképpen onnan a hasonlóság, hogy az aktuális hatalom úgy ragaszkodik politikai vonalvezetéséhez és országirányító pozíciójához, mintha nem egy európai demokráciában élnénk. A kormány fittyet hány a március 9-én egyértelműen kinyilvánított népakarat valódi tartalmára - íme ez az ünneprombolás legfőbb oka. Érthető, hogy az ország lakossága türelmét veszti, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a gyakorlatilag megbukott kormányfő továbbra is a megemlékező rendezvények főszereplője.

Mindez azonban nem indokolja az ünnepeinktől immár elválaszthatatlanná váló utcai rendbontásokat. Nem hisszük, hogy az a néhány száz ember, aki Budapest központjában rongál, autókat és kukákat borongat, aki újságírót sebesít meg, aki Molotov-koktélokkal teremt harctéri állapotokat, valójában a kormányzat pozícióit ingatná meg. Épp ellenkezőleg, a koalíció szószólói épp az ő példájukra hivatkozva állíthatják: "lám az ellenzék kormányellenes offenzívája durva randalírozáshoz vezet".

Vajon ki az a Budaházy György, ki az a Toroczkai László, akiknek a felszólítása nyomán a városközpontban estére elszabaduló pokol teljessé teszi az ünneprombolás dicstelen művét?