fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az MSZP-tagok szellemi színvonaláról
2008. március 17., 12:41
Mindent szétzilál, megmérgez maga körül. Most az MSZP-n a sor. Az MSZP tagsága vegyen példát nyugodtan a 3,2 millió március 9-ei honfitársról, és - zavarja el ezt a pártvezetést. Ha most nem teszi, soha többé nem lesz rá alkalma, hogy becsületesen megtegye. Akkor marad a párt újjáalapítása - hamarabb, mint gondolnák.

Bonyolult dolog-e elszámolni négyig? Kétségkívül vannak, akiknek igen. Például bizonyos életkor alatt ez még természetes. Bizonyos életkor fölött is elfogadható, olyankor sajnálatos. Van élethelyzet is, amelyben előfordul, erről Wagner úr tudna színesen elmélkedni, Rejtő Jenő tollából. "Az öreg Wagner nagy emberismerő, well, my best gangster!"

Rátéved az ember az MSZP hivatalos honlapjára, és mit olvas? "Országos pártszavazás indul szombaton az MSZP-ben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghirdetett baloldali polgárosodás programjáról - közölte Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke március 14-én."

Március 15-25-e közt szavazhatnak az MSZP-tagok arról a programról, amely "a következő időszakban meghatározza a kormány politikáját" - így Simon elnök. Komoly eldöntendő kérdéseket szegez a tagságnak a párt és kormánya, élén a lángeszű Gy. F. Ugyanis "az MSZP választmánya február 23-án országos véleménynyilvánító pártszavazást rendelt el a baloldali polgárosodással kapcsolatos négy kérdésben" - így a hivatalos elektronikus pártforrás. Idézzük tehát:

"A párttagoknak az alábbi kérdésekről kell véleményt nyilvánítaniuk: egyetért-e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében a munkahelyteremtés legyen a meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében.

Egyetért-e azzal, hogy több jusson az iskoláknak, a több tudás és magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára, illetve, hogy célzott programokkal segítsük elő, a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek mellett munkájuk legyen az embereknek.

Egyetért-e azzal, hogy ösztönözzük, minél több honfitársunk juthasson kedvezményes formában saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából.

Ez tehát a négy kérdés. Aki csak hármat lát, ne rohanjon orvoshoz - bizonyára az a dolog titka, hogy nem MSZP-tag a nyájas olvasó.

MSZP-tagnak bizonyára születni kell. Vagy a föntebbi feltételek valamelyikének kell megfelelni (túl fiatal, túl öreg, túl részeg az ember). Habár kétlem, hogy speciel maga Wagner úr MSZP-tag lett volna. Ő, mint említettük, nagy emberismerő.

Természetesen a népszavazás kioltására előhúzott gyurcsányi hókuszpókuszról van szó, amint a 2006. október 1-jei önkormányzati bukás utáni "bizalmi szavazás" is volt az országgyűlésben.

Másfél éve Gyurcsány politikailag lenullázta az országgyűlési frakciót, hogy elfedje a vereségét. Most sokkal nagyobb vereséget szenvedett ő és kormánya, no meg országrontó politikája. Most az egész MSZP-tagságot kívánja maga mellé rántani a politikai ganéba.

Kérdezzük illő tisztelettel: van-é olyan barom széles e hazában, aki a feltett "kérdésekre" nemmel válaszolna, ha megkérdeznék? Vajon milyen eredményre számít Gyurcsány, az MSZP vezetése és tagsága? Hogy mondjuk a második kérdésben 52-48 százalék arányban győz az igen? Netán a nem?

Kinek szánják ezt a színjátékot?

Hogy hány MSZP-tag van manapság, azt nem lehet tudni, a "klasszikus" harmincezres létszámnak valószínűleg a fele sincs már meg, hála a gyurcsányizmusnak meg az ifjú baloldalnak meg a nemi erőszakkal körített tisztújításnak meg az egész okádásnak, ami MSZP-s pártélet és -politika címén évek óta folyik.

Március végére kiderül, hány ember válaszol ezekre a kérdésekre. A szám sokat el fog árulni. Ha huszonvalahányezer - akkor az MSZP vezetése nyilvánvalóan hazudik (ld. "Wagner" Simon elnök négy kérdése). Ha reális számot adnak be a sajtónak, akkor az MSZP vezetése veszélyes játékba fog:

Kinyilvánítja ugyanis, hogy minden MSZP-tag hülye.

Ha ugyanis nem mondunk le a józan ész luxusáról, akkor csak egyféle MSZP-tagot láthatunk a válaszolók között: aki nem normális. Aki ugyanis nemmel válaszol, azt tulajdonképpen ki kellene zárni a pártból, mert képtelen a minimálisan ésszerű politikai állásfoglalásra. Aki pedig igennel, annak föl lehetne tenni még néhány hasonló kérdést (pl.: Vegyünk-e napjában többször is levegőt? Folyjon-e iható víz a csapból? Stb.), egészen addig, amíg az illető meg nem sértődik azon, hogy a bolondját járatják vele.

Röviden: az MSZP-ben annyi értelmes tag van, amennyi ebben a tíz napban kereken visszautasítja a gyurcsányi színjátékot.

A többieknek pedig érdemes belegondolniuk, hogy hány százezer ember tagsági viszonyával éltek vissza Rákosiék, és milyen kínos lehetett 1956 októberében eldobálni a tagkönyveket.

Gyurcsány következetesen megy előre az úton. Mindent szétzilál, megmérgez maga körül. Most az MSZP-n a sor. Az MSZP tagsága vegyen példát nyugodtan a 3,2 millió március 9-ei honfitársról, és - zavarja el ezt a pártvezetést. Ha most nem teszi, soha többé nem lesz rá alkalma, hogy becsületesen megtegye. Akkor marad a párt újjáalapítása - hamarabb, mint gondolnák.



* * *


P. S.: Megfejtésül tudatjuk az olvasóval a négy kérdést, amit a hivatalos honlapnak nem sikerült normálisan közölnie:

Egyetért-e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében:

1. A munkahelyteremtés legyen meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében?

2. Több jusson az iskoláknak, a több tudás, magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára?

3. Célzott programokkal segítsük, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek helyett munkájuk legyen az embereknek?

4. Ösztönözzük, hogy minél több honfitársunk juthasson kedvezményes formában saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából?

Ezekre kell "megfontolt" választ adnia a szocialista párttagnak.

(Nyiri János, gondola.hu)