fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A huszonkettes csapdájában
2008. március 18., 09:17
Az építőipar hosszú ideje tartó stagnálása leginkább a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalatokat viseli meg - mondja a Heti Válasznak a debreceni KEVIÉP Kft. ügyvezető igazgatója. Miklóssy Ferenc szerint mire véget ér a válság, az építőipari vállalkozások jelentős része eltűnik a piacról.

- Minden rosszban lehet valami jó: a válság például megrostálja a piacot, s csak az igazán jók maradnak meg. Vagy nem?

- A mostani visszaesés nagy károkat okoz, s nem az építőipar természetes szelekcióját hozza magával. Jó munkát végző, tisztességes vállalatok is csődbe fognak menni, a fellendüléskor pedig majd csak alvállalkozóik lehetnek a nagy külföldi kivitelezőknek. A magyar kis- és közepes vállalkozásoknak nem sikerült elegendő tartalékot felhalmozniuk ahhoz, hogy átvészeljenek egy hosszú pangást.

- Mikorra érhet véget a recesszió?

- Amint elkezdenek csorogni az uniós fejlesztési pénzek, de ez még legalább egy-másfél év. Mindenesetre akkor is oda kell majd figyelni a pénzek felhasználására. Legjobb lenne, ha kö- vetnénk a spanyolok példáját. Ők az infrastrukturális beruházásokon keresztül arra használták fel a közösségtől kapott pénzt, hogy megerősítsék a hazai ipart. Ma már szerte Európában nagy tekintélynek örvendenek a spanyol építőipari vállalkozások.

- Hogyan lehetne átvészelni ezt az időszakot?

- A huszonkettes csapdájában vannak a vállalkozások. Banki hitel nélkül nem tudják átvészelni ezt az időszakot. A pénzintézetek viszont - éppen a piac stagnálása miatt - szigorú és rugalmatlan feltételeket szabnak számukra. Ezért az lenne jó, ha a versenyképesebb kis- és közepes vállalatokat vagy tőkejuttatással vagy hosszú távú áthidaló hitelekkel segítenék.

- Mi lehet a vállalatok megfelelő stratégiája?

- Az innováció és a technológiai fejlesztés, hogy amikor felpezsdül a piac, gyorsan tudjanak reagálni az eszközök és a munkaerő terén is. Persze a jelen helyzetben ez megint csak kivitelezhetetlen hitelek nélkül. Kitörési pont lehetne még az export növelése. Ehhez azonban intenzívebb gazdasági diplomácia, nagyobb méretű kereskedelemfejlesztési támogatás, hitelgarancia és támogatott biztosítási rendszer is kellene. Magyarország esetében is járható út lenne a részvétel a nemzetközi fejlesztési együttműködésekben. Az EU ilyen célokra a bruttó hazai termék 0,17 százalékának felhasználását írja elő. Ebből a pénzből a fejlődő országoknak projektsegélyeket és hosszú lejáratú hiteleket lehet nyújtani, amennyiben magyar cégeket vonnak be külső partnerekként. Ha ezt a lehetőséget nem használjuk ki, ebből az összegből más országok - például a finnek vagy a németek - vállalkozói húzhatnak hasznot.

- A KEVIÉP is ki fog hullani a rostán?

- Bár nagy tartalékaink nincsenek, ha fogcsikorgatva is, de ki fogjuk bírni. Ráadásul méreteinkből és tapasztalatainkból adódóan külföldön is vannak lehetőségeink. Most Romániában folyik több építkezésünk, és azt fontolgatjuk, hogy újra megjelenünk az arab piacon is.

***

Venezuelától Debrecenig

A KEVIÉP-et 1966-ban állami vállalatként alapították, hogy a Dunától keletre végezzen vízközmű-építési feladatokat. Hiába számított a nyolcvanas években kis vidéki cégnek, csaknem ezerötszáz munkavállalót foglalkoztatott, s Brazíliában, Venezuelában, Kuvaitban, Irakban és Egyiptomban is dolgozott. A rendszerváltozás után a cég vezetősége és a dolgozók privatizálták a KEVIÉP-et. A cég profilja a kilencvenes években kibővült, s ma már a vízközmű-építések mellett sportlétesítmények, konferenciaközpontok és ipari beruházások építésével is foglalkoznak. A KEVIÉP nevéhez olyan beruházások fűződnek, mint a debreceni Főnix-csarnok - amiért Építőipari Nívódíjat kapott - vagy a szintén debreceni Kölcsey Központ. A 180 embernek munkát adó vállalat árbevétele tavaly hatmilliárd forint volt.

(Iványi Balázs, Heti Válasz)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Munka, tudás és felelős kormányzás