FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika |
Nyomtatás Ablak bezárása |
Öt méter
|
|
Tegnaptól azt is tudjuk: Veres János pénzügyminiszter esetében öt méter a biztonságos távolság. Azon belül felöklel, lefejel, netán meg is harap. Ezentúl a sajtótájékoztató előtt a szóvivő zsírkrétát vesz elő, és a pulpitus köré felrajzolja a demarkációs vonalat, amelyet csak kormánypárti, netán néma újságírók és bólogatójánosok léphetnek át - a Hír TV stábja például nem. Tegnap az is kiderült, hogy láthatósági mellényben és bukósisakban nem lehet sajtótájékoztatóra menni, hiszen Veres János kiküldte a teremből az ilyen felszerelésben odalátogató tévéseket. |
|
Létrehozva: 2008. március 19., 06:24 | Utoljára frissítve: 2008. március 19., 10:34 |
Öt méter elég ahhoz, hogy a kérdezett ne hallja meg a felé intézett kérdést. Egyszerű eset: a körön kívülre szorult riporter hiába ágál, nyújtózkodik, próbál kérdezni, senki sem figyel rá; ezalatt a pénzügyminiszter mosolyogva beszélhet a tavaszi rügyfakadásról, kedves barátairól (már akik nincsenek börtönben), vagy akár a legendásan stabil magyar pénzügyi helyzetről is. Nem lesz, aki megzavarja, a sajtótájékoztató helyszíne csupa béke és nyugalom, odakint meg csöndben tönkremegy az ország.
Az irány adott, csak fazonigazítani kell a hatalom többi elemére is. Gyurcsány nyilván többet érdemel - neki talán tizenöt méter is dukál. Kóka tizenkettőt kap, Demszky tízet és sok esernyőt a tojások ellen. Ha valaki nem igazodik az új rendhez, azt lefejelik, fellökik, netán meg is harapják. A miniszterelnöknél álljunk meg egy pillanatra: az őszödi beszéd óta hallották-látták-olvasták önök valahol azt a kérdést, amit újságíró tett fel Gyurcsány Ferencnek bármilyen kijelentése után: Miniszterelnök úr, mi a garancia arra, hogy most nem hazudik? A média fenegyerekei, a demokrácia bajnokai, a gyengék és elesettek védelmezői netán elfelejtettek volna kérdezni? Elhagyta őket a józan paraszti eszük? Vagy csupán csak arról van szó, hogy itt a baráti média mélán tercel egy egyre nyilvánvalóbban talajvesztett csapatnak, a valós kérdéseket megfogalmazni merőket-akarókat pedig nem engedik a közelükbe? Maradjunk csak a Magyar Nemzetnél: számtalanszor kértünk-kérünk interjúlehetőséget a miniszterelnöktől vagy a koalíció vezető politikusaitól, de még válaszra sem méltatják kéréseinket.
Közpénzből fizetjük őket, de ők csak annak nyilatkoznak, aki várhatóan nem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Ha az élet úgy hozza, hogy mégis sikerült néhány másodpercre találkozni, és sebtében megfogalmazni azt, ami szerintünk fontos és érdekli az országot, akkor felöklelnek, lefejelnek, netán meg is harapnak.
Veres János most mélyen meg van sértve, ugyanis - szerinte - a tévécsatorna folyamatosan provokálja őt, és olyan helyzetet teremt, amelyből az szűrhető le, hogy ő akadályozza a Hír TV munkáját; különben is az egész családja szenved a tévések zaklatásaitól. Ismerős módszer ez: ha az agresszort állítjuk be áldozatnak, talán sikerül a kívülálló, objektív szemlélőt megzavarni, és akkor mindenkit összemaszatolva már nem lesz egyértelmű a kép.
Itt tartunk 2008-ban, lassan két évtizeddel a rendszerváltás után. A hatalom mai birtokosai - a baráti sajtó együtt érző bólogatása mellett, néha világosan kifejezett biztatására - sokszor elmondják, hogy durvul a közélet, és ez milyen nagy kár. Persze ők mindent megtesznek a káros folyamat megfékezésére (felöklelnek, lefejelnek, esetleg harapnak is), de hát a csúnya ellenzék miatt falra hányt borsó az egész.
Most jut eszembe: négy napja ünnepeltük a sajtószabadságot. Ennek mértékegysége ma öt méter.