Természetesen nem azokra gondolunk, akik afféle "Zuschlag-módra" jól (netán túl jól) megélnek a politikából, hanem azokra, akik hajlandók közéleti esteket szervezni, azokra eljárni, plakátot ragasztani és nem utolsósorban párttagdíjat fizetni. Ezek az emberek ma a lakosságnak csupán néhány százalékát teszik ki, azonban nélkülözhetetlenek a polgári demokrácia működtetésében - ha jól végzik a dolgukat.

Demokratikus párt tagjainak csak egyik erkölcsi kötelességük a "pártkampány", a másik - nem kevésbé fontos - a párt arculatának, politikájának alakítása. A párttagoknak joguk, kötelességük, sőt lehetőségük is, hogy alakítsák pártjuk véleményét, programját, befolyásolják döntéseit. Különösen jelentősek és felelősségteljesek a személyi döntések.

Tetszik, nem tetszik, az MSZP minden egyes tagja felelős a maga részével abban, hogy ma Gyurcsány Ferenc lehet Magyarország miniszterelnöke. Ez elől a felelősség elől egyfelől nem lehet kitérni, másfelől normális demokratikus viszonyok között az ember büszke kellene legyen arra, hogy az ő pártja adja hazája miniszterelnökét. A népszavazási kampány és az eredmény azonban arra világít rá, hogy az MSZP tagsága fasírtban van a kormányzat politikájával. Az MSZP tagjainak el kell számolniuk részint a lelkiismeretükkel, részint azokkal a választópolgárokkal, akik között élnek, és akik között 2006-ban érveltek, kampányoltak Gyurcsány Ferenc mellett. A szavazók előtt arról kell számot adniuk, hogy miért nem álltak ki a március 9. előtti hetekben a kormánypolitika védelmében. Azt is illenék megmagyarázniuk, hogy pártjuk, a kormányzó MSZP miért hallgatott, keményebben szólva, miért lapított a három közérdeklődésre számot tartó kérdésben. Most miért nem tett ki egyetlen MSZP-tag egyetlen plakátot sem? Nem szégyellik a kormányukat és a politikáját?

Ami volt, elmúlt. De Gyurcsány Ferenc és a pártvezetés éppen ezekben a napokban készül eljátszani egy újabb színjátékot, az MSZP tagságára hivatkozva. Nevezetesen, hogy a tagság elsöprő többsége támogatja a beharangozott újabb "reformokat". Csakhogy ezek a "reformkérdések" a legenyhébb kifejezéssel szólva is nevetségesek. Idézzük őket:

Egyetért-e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében:

1. A munkahelyteremtés legyen meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében?

2. Több jusson az iskoláknak, a több tudás, magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára?

3. Célzott programokkal segítsük, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek helyett munkájuk legyen az embereknek?

4. Ösztönözzük, hogy minél több honfitársunk juthasson kedvezményes formában saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából?

Ez a négy kérdés, ne kerteljünk, a párttagság megalázása. Értelmes emberek egymás között ilyen színvonalú kérdéseket nem szoktak föltenni. A Magyar Szocialista Párt minden egyes tagjának szembe kell néznie azzal a történelmi felelősséggel, hogy hajlandó-e most, az ország jelenlegi helyzetében eljátszani a rá osztott szerepet, amely ráadásul afféle bohócszerep.

A pártvezetés nemsokára bejelenti a pártszavazás eredményét. Utána az MSZP-tagság csapdába szorul. Ha a pártszavazás nyilvános eredménye elsöprő "négy igen" lesz, akkor a tagság tulajdonképpen legitimálja Gyurcsány Ferenc következő kétéves ámokfutását. Ez pedig olyan történelmi hiba, amely után szükségképpen minimum a rossz szájíz, hogy ne mondjuk, a szégyen marad meg örökre. Súlyosabb következmények előrevetítésére felidézzük az 1956-ban eldobált MDP-tagkönyveket...

Van más út is az MSZP tagsága előtt. Ők igenis elzavarhatják Gyurcsány Ferencet, sőt a pártbéli lakájait is. Az ország véleményét ismerve - és a mezei MSZP-tagok jól ismerik a valóságot - nem lehet kérdés, mit kellene tenniük.

Azt is ki kell mondanunk, hogy demokratikus viszonyok között minden egyes párttag felelőssége személyes. Magyarán nem kötelező bent maradni a pártban, ki is lehet lépni.

Aki vállalja az udvari bohóc szerepét, az március 29. után ne csodálkozzék, ha lakóhelyén, a szomszédai, ismerősei előtt elveszíti a tekintélyét, becsületét.