fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nyílt válasz
2008. március 28., 07:14
A Magyar Hírlap március 19-i számában publicisztika jelent meg Bayer Zsolt tollából. Az írás botrányt keltett, amely botrány az ismert forgatókönyv szerint, mesterségesen "növekszik".

S miközben a botrány mesterségesen növekszik, már senki sem beszél arról, mi volt az ok. Az ok pedig fontos, mert anélkül nincsen okozat.

Az ok Ungváry Rudolf Népszabadságban közölt cikke, illetve a Friderikusz Sándorral folytatott televíziós beszélgetése volt.

Ungváry Rudolf ezekben a megnyilatkozásaiban nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendő választási győzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elődei még a Dunába lőtték a zsidókat.

Ezekből a mondatokból - vagy a hasonlókból - sohasem kerekedik botrány ebben az országban. Sajnos. Ahogy nem kerekedett botrány Landeszman rabbi emlékezetes kijelentéséből sem, és a "liberális" értelmiség egyetlen magyarellenes, magyarságot gyalázó megnyilvánulásából sem.

Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni. Lehet vele vitatkozni. Sőt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erősen, netán félreérthetően - akár sértőn is - fogalmazott. De boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerző ellen sem.

A Magyar Hírlap kezdetektől fogva komolyan veszi, amit publicisztikai rovatának mottójában hirdet: "A hír szent, a vélemény szabad."

Tessék tehát vitatkozni!
A vitából lehet valami, ami előremozdítja ezt az országot, ami segít tisztázni az álláspontokat, ami feloldja a magyar szellemi életben tapasztalható végletes megosztottságot.

A hajtóvadászat semmiféle jó célhoz nem vezet el.
Miközben le szeretném szögezni, hogy semmiféle szélsőséget, antiszemitizmust, zsidóellenességet, megbélyegzőnek szánt fasisztázást, nyilasozást nem tekinthetünk sem megmagyarázhatónak, sem elfogadhatónak - ez személyes véleményem, és biztos vagyok benne, hogy ez a Magyar Hírlap szerkesztőségi kollektívájáé is.

Ezzel a nyílt válasszal részemről lezártnak tekintem az ügyet.

Budapest, 2008. március 27.

Széles Gábor

A napokban száz magyar értelmiségi nyílt levélben fordult Széles Gábor laptulajdonoshoz a Magyar Hírlap egyik publicisztikai írása miatt. A válasz erre a levélre született.

(Széles Gábor, Magyar Hírlap)