fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Eltűnőben az MSZP-tagság nagyobbik hányada
2008. március 28., 13:17
Mindössze a tagok 44 százaléka válaszolt Gyurcsány négy "reformkérdésére", ismerte be a pártvezetés. A dezorganizálódó MSZP maradéka viszont hajlandónak látszik bohócot csinálni magából és a pártból, ami a szétesés előtti utolsó felvonás nyitányának ígérkezik. Ráadásul az is kiderült, hogy a tagság jelentős hányadának nem kívánatos a polgári demokrácia.

Az MSZP-n belüli pártszavazás eredménye lényegileg már eldőlt - jelentette be Simon Gábor vezető pártpolitikus. A párttagok 44 százaléka válaszolt határidőn belül a feltett négy kérdésre, az igenek aránya az első három kérdésben 97-98 százalékos, a negyedikben pedig 87 százalékos volt.

Ennyi a hír.

Kiegészítésül a négy kérdés:

1. Egyetért -e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében több jusson az iskoláknak, a nagyobb tudás, a magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek számára?

2. Egyetért -e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében célzott programokkal segítsük elő, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek mellet munkájuk legyen az embereknek?

3.Egyetért -e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében a munkahelyteremtés legyen meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében?

4. Egyetért -e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében ösztönözzük, hogy minél több honfitársunk juthasson saját tulajdonrészhez kedvezményes módon a nemzet vagyonából? - Erre érkezett 87 percentnyi igen.

Mit olvashatunk ki a közöltekből?

Először is azt, hogy az MSZP fél az abszolút értékektől. Nem hoznak nyilvánosságra egyetlen pozitívumot (valós számot) sem, százalékok mögé bújnak.

Ez jelzi, hogy hasalnak. A valós számokból következtethetne az ország az MSZP jelenlegi szervezettségére, amit mindenáron el akarnak kerülni. A mismásolás megerősíti a gyanút, hogy a párt dezorganizálódik.

Másodszor is azt olvashatjuk ki a bejelentésből, hogy az MSZP megmaradt tagságának szellemi színvonala nem verdesi a plafont. Úgy fest, több ezer tag hajlandó társul szegődni Gyurcsány Ferenc színjátékához, a népszavazást felülírni kívánó pártszavazáshoz.

Ez bűn a magyar demokrácia, a magyar választópolgárok ellen.

Ha ezt a színjátékot a hétvégi álkongresszussal ki lehet teljesíteni, akkor az MSZP halálra ítélte önmagát, a pártnak előbb-utóbb meg kell szűnnie, illetve a honi bolsevizmus játékszabályai szerint újjá kell alakulnia.

Harmadszor - a tulajdonlásról szóló kérdés 87 százalékos igenjéből - az olvasható ki, hogy az MSZP tagsága (és nyilvánvalóan szavazóbázisa is) lelke mélyén nem kedveli a magántulajdonra épülő, más szóval polgári berendezkedést.

Nem lepődünk meg a tényen, annál inkább a beismerésen. Ez a momentum intő jel kell legyen az MSZP vezetésének: az újabb gyurcsányi reformdüh, a "munka, tudás, tulajdon" mentén végrehajtandó néphülyítési hadjárat erősen koptatni fogja a párt bázisát akkor is, ha sikerül.

Igaz, ez kevéssé fenyegető veszély, Gyurcsányék ugyanis még soha nem csináltak semmit sem végig, miért pont ezt fognák?

(Nyiri János, gondola.hu)