fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Berlin sokallja az uniós befizetést
2008. április 3., 08:39
A német kormány nem óhajtja növelni az unió büdzséjét, s elsősorban a mezőgazdasági kiadások drasztikus lefaragásával szeretne takarékoskodni. A magyar agrárgazdaság súlyos versenyhátrányba kerül, ha a német elképzelések megvalósulnak.

A német pénzügyminiszter-helyettes egy e heti brüsszeli vitában hangsúlyozta: ha a tagországok továbbra is a bruttó nemzeti jövedelem egy százalékát fizetik be a közös kasszába, akkor annak értéke mintegy negyven százalékkal megy majd fel a következő költségvetési időszakban. Thomas Mirow sokallta az egy százalékot, és azt javasolta, hogy hozzák összhangba a hozzájárulásokat a nemzeti költségvetések lehetőségeivel. A legnagyobb uniós befizető képviselője nem hagyott kétséget afelől sem, hogy elsősorban a kiadások csaknem negyven százalékát kitevő agrártámogatások csökkentését irányozták elő Berlinben. A német elképzelések szerint a következő évi európai parlamenti választások után el kell kezdeni a 2013 utáni költségvetési időszakra a büdzsé szerkezetének átalakításáról esedékes vitát. Mirow hangsúlyozta, hogy a jövőben az unió fejlődési ütemének felgyorsítására elsősorban az innovációra és a kutatásokra kellene összpontosítani.

"A magyar kormány a leghatározottabban elutasít minden, az agrártámogatások csökkentésére irányuló törekvést mindaddig, amíg azok ki nem egyenlítődnek, azaz amíg a hazánknak nyújtott uniós mezőgazdasági támogatások nem érik el száz százalékban azt a szintet, ami a régi tagállamoknak jár" - mondta Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója. Hozzátette, a támogatási szintek kiegyenlítődése után Magyarország elvileg hajlik azok belső átcsoportosítására, ezzel hozzájárulva a vidékfejlesztésre fordított összegek növeléséhez. De ehhez feltételül szabja, hogy nagyobb önállóságot kapjon a pénzek elosztásában.

"Ha a nominális összegek nem változnak, és mi határozhatjuk meg a vidékfejlesztési pénzek elosztását, akkor 2014 után támogatjuk a támogatások átcsoportosítását. Két célt preferálnánk, a technológiai fejlesztéseket és a vidéki munkanélküliség csökkentését" - mondta a főigazgató. Magyarországon több mint félmillióan állástalanok vidéken, a mezőgazdaságból már nem képesek fenntartani magukat, munkahelyeket kell teremteni nekik.

Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára szerint a második félévben, amikor Franciaország veszi át az unió soros elnöki tisztét, szinte bizonyos, hogy Párizs nem támogatja az agrártámogatások megnyirbálását, mivel azok egyik fő haszonélvezője. "A mezőgazdasági dotációk csökkentése esetén fennmarad a hazai gazdálkodók áldatlan helyzete" - mondta lapunknak a főtitkár.

(Magyar Hírlap)