Valamint ugyanezen állítások a de szócskával kiegészítve: igen, van, de..., nem, nincs, de...; a három pont helye tetszés szerint kitölthető értelem- és/vagy érzelemdús szöveggel.

És persze ikszelni is lehet, azt mondani: nem tudom. Sőt ezt is: nem tudom, de.... (A pontok helyére illeszthető szövegről lásd fentebb.) Magam ezt teszem.

Önök, amikor a politikai válság szókapcsolatot leírtam, nyilván a mostan frissen pezsgő, dúló Gyurcsány-heccre gondoltak. Nem is tehetnek másként, hiszen mindenfelől ennek rossz szagú csöppjei permeteződnek ránk. Ez van ránk permetezve. Ez a ránk szitált permetlé. Ezzel akarják belőlünk kiirtani a belénk furakodott (furakodtatott) népfelség-bacilusokat. A mi érdekünkben. Mielőtt bajunk esne. Tudniillik néhány hete - mikor is? - volt ebben az országban egy népszavazás amelyen részt vett a szavazójogosult polgárok több, mint fele, s ezek túlnyomó többsége határozottan elutasította a rá (is) erőszakolni kívánt egészség- és tanügyi reformintézkedéseket. Valamint az őszön - nem, dehogy!, nem Őszödön, félre tetszett olvasni! - ígérkezik egy újabb népszavazási, a kormánypártok felől nézve, bukta. Szép, jól kisült, magas bukta. Már meg van kelesztve.

A kormányhívő médiaértelmiség, a közszolgálati macherek és önkéntes csökkentlátók hiába próbálták butább és fineszesebb bolhapiaci cselekkel kozmásnak minősíteni, ellényegteleníteni, átmagyarázni ezen buktát: az bizony csak bukta maradt. S minthogy a rossz minőséget legjobban figyelemelvonással lehet eladni - gondoljanak csak a reklámok csöcsös lányaira és macsós fiúira - bevetették most ezen csöcsös-macsó cselt. Van min kéjelegni a lényegezés helyett.

De ez sem tűnik sikeresnek. Egyre többen veszik észre, a szadesztikus szakítás a nem-szocialisztikus kormánytárs-párttal valójában parasztvakítás. Az a gyanúm - nem csak az enyém -, hogy a nem is az egész pártokra vonatkoztatható harc pusztán bizonyos elitek lökdösődése: mindent meg kell változtatni, hogy minden ugyanúgy maradhasson. Van ebben a löttyben persze némi személyes bors (Horn G. iránymutatása miniszterelnökének) és sok igaz finomság is, de a lötty csak lötty marad. Attól ugyanis, hogy az SZDSZ nem kormánypárt, még minden ugyanúgy lesz amint volt. A két tábor - ismétlem: nem a két pártról van szó és nem is szavazótáborukról és nem is az ellenzék meg a kormányleszavazó népszavazók halmazáról - ugyanaz marad. A harc is.

A felszínen látható válság nem politikai válság. A felszínen látható válság kormányválság. A kettő nem ugyanaz. A politikai válság mélyebb dolog, jobban áthatja a társadalmat, a jövőre nézvést lényegi következményekkel jár.

Talán azért van kormányválság - és pártválságok mellesleg -, hogy ne kerüljön sor érdemi politikai válság kirobbanására. Gondoljunk csak a nem oly régi olaszországi dolgokra, vagy Franciaország De Gaull előtti korszakára: strandkormányt követett strandkormányt - azaz az országos vakációt túl nem élő politikai alakzatok változtak - s közben alant épült a rendszer mélyszerkezete: nézzük meg, ma miként élnek a népek. Jól. Bár... - a zöld rendszerkritikát most elhagyom.

Többen most rendszerváltást követelnek. Tegyék, bár nem tudják mit beszélnek. Ma Magyarországon polgári demokratikus értékek szerint szervezett képviseleti demokrácia van. Ez jó. Bár... - a zöld rendszerkritikát megint elhagyom. Ezáltal egy közösséghez tartozunk. A rendszer működése más kérdés. Az rossz. Bár... - ne tessék figyelmen kívül hagyni, hogy a kormányválság valódi oka a többször emlegettem bukta - ami pedig e rendszer tüzén sült ki!

Tehát a kormányzat, a kormányzás rossz, azon kell változtatni. Alapjaiban. A jelen uralkodó csapata bebizonyította alkalmatlanságát - mennie kell. Nem pusztán az ország kormányzása nem megy nekik, de már az ellentűz szítása sem. 2006-ban még a szeptemberi sajnálatos események megakadályozták a nemzeti ellenzék - a szó szoros értelmében vett - elsöprő győzelmét az önkormányzati választásokon, de már a mostani március tizenötödike a népszavazásban kifejeződött föllépést erősítő erejét és méltóságát, nem tudták, mert nem lehetett Molotov-koktélba fojtani.

/Kitérő: vajon a kormánybotrány előtti héten miért rendelték el vidéki rendőrcsapatok fővárosba vezénylését és a budapesti közrendvédelmi főkapitány-helyettes leváltását? ... Erre a kérdésre nem szabad vagy-vagy választ adni, ne akarjanak maguk felelni, de kérdezzenek, kérdezzenek!/

Azt mondom tehát, nem tudom, van-e politikai válság a mai Magyarországon. De az biztos, hogy igen mély váláságban van a világ, különösen az európai hagyományú világ, s ennek a válságnak semmiféle hatásos orvosszere sem látszik. S a magyar föld, mint ennek a világnak a része, megkapja a neki kiosztott adagot a kórból. Mint mindegyik része. Bebizonyosodott politikai szervezetünk védelemképtelensége, mert nem képes minket megvédeni a válság következményeitől, noha a velünk szövetséges(nek tűnő) nemzetek szorgosan söprik át határainkon a mérgező hulladékot. Mitőlünk hatalmas energiát követel bukottjaink eltávolítása, a gaz puszta lekaszálása, s ezért azután kevés erő és figyelem fordítathatik a káros gyökér kirántásra.

Pedig a népben, majdnem a többségében, még van erő és tettvágy. Tojásfejűek és tiszta lelkű naivok rendszeresen kétségbe szokták vonni a rendszerváltás legitimitását, mondván a nép ki lett hagyva belőle, elitek alkuja az egész; de elfelejtik a lényeget: a folyamatban a nép (túlnyomó) többségi akarata nyilvánult meg, ha nem is erőszakos forradalom formájában. (Hála Istennek!) A népakarat formátlansága azonban szerkezeti hibákhoz vezetett - ennek a levét isszuk most. A választásokon felül - a választások természetük szerint minden esetben manipulatív helyzetben történek (erről máskor) - két fontos tömegmegmozdulás is volt az utóbbi években. Az első a polgári körök megalakulása 2002-ben, egy másik buktát szorosan követve, és a 2006-os ősz Kossuth-terének kezdeti hetiben kibontakozó nemzeti ellenállás, amelyet nem a máshol kilőtt sortűz és lovasroham tört le. Hanem az, hogy az efféle erőkifejtéseket nem tudja hajtóerőként hasznosítani a mi rendszerünk. Mint ahogyan - meggyőződésem - a szociális népszavazásban újra felbukkantat sem. Ez 89-90-ben másként volt: a szétrepedt rendszer réseibe bele lehetett kapaszkodni.

A politikai rendszer ép és sértetlen, bár hibás. Belül. A burkolatról lesiklik a kéz, csak forgatni lehet mint a kaleidoszkópot, s akkor más mintázatot látunk kivetítődni. És kész.

A rendszer terve nem rossz - képviseleti demokrácia - csak rosszul van összeszerelve a termék. A forgatásra megy el az erőnk. Föltörni csak külső erő fogja, belső energia nincsen elég, s talán terv sem.

A Gyurcsány-Kóka kormányzat bukását nem belső erők okozták, hanem mindenekelőtt az energiáért és más erőforrásokért folytatott harc. Világharc. A kormányfő - talán saját akarata és vágya ellenére - az egyik szekéren ült és a másik lovát hajtotta. Ezt nem lehet. Lelökték a bakról, nemsokára puffan a porban. "Nyugaton a helyzet változatlan." (Olvasták? Megértik a könyvcímet?)

Válság van? Válság nincs?

Nem tudom, de ha nincs még - akkor lesz. Itt, Magyarországon. Nem kormányválság, nem politikai válság és nem is pusztán szerkezeti. A világ-rendszerválság érkezik meg hamarosan. Világrendszer-válság. Szennyes özönvíz. Nekünk magyaroknak meg kel maradnunk. (Miért? Csak.)

De hogyan?

Nem tudom.

Ki tudja?

Nem tudom.

Ez a nemtudás a válságunk maga?