Mi, kis naivak, azt hittük a rendszerváltáskor, hogy az elkövetkezendő húsz évben, ha nem érjük is utol a németek vagy az olaszok életszínvonalát, de legalább olyan megnyugtató ütemben fejlődő pályán hagyjuk gyermekeinkre a gazdaságot, amelyen belátható időn belül megtörténik a felzárkózás.

Ma, húsz évvel később azonban még mindig nem tudjuk, mikor fogják ebben az országban bevezetni az eurót. De mit nekünk euró! Hisz még a következő évre sem tudunk tisztességesen tervezni, mert fogalmunk sincs arról, milyen vargabetűket ír le addig szeretett pártjaink és kormányuk gazdaságpolitikája. A magyar elit a 90-es évek közepén beindult gazdasági fejlődés láttán elhitte, hogy most már nem kell odafigyelni a gazdasági törvényekre, és nyugodtan lehet ugyanúgy osztogatni, mint a legszebb szocialista időkben. De ami történt, azzal csak azt értük el, hogy ugyanabba a válsághelyzetbe érkeztünk vissza, amelyben a 80-as évek végén egyszer már voltunk. A jelenlegi kabinetnek már-már az uniós csatlakozást is sikerül lassanként a visszájára fordítania, tekintettel arra, hogy főként fedezetként akarja használni az EU-hátteret az erőn felüli osztogatás finanszírozására. Mert legyünk őszinték: ha nem volnánk tagjai az európai közösségnek, ma már egyetlen épeszű bankár sem finanszírozná ennek a kormánynak a ténykedését.

A jelenlegi felemás állapotban a kormány még eldagonyázhat akár két évig is, de ennek sem gazdaságilag, sem politikailag nincs ésszerű megalapozottsága. Gazdaságilag azért nem, mert a jelenlegi, nullához közeli gazdasági növekedés és a magas infláció miatt hovatovább valamennyi környező ország elhúz mellettünk, miközben a hazai szakembergárdából mindazok, akiknek úgymond van "egy kis eszük", a lábukkal fognak szavazni a kormány ellen. Magyarán vándorbotot vesznek a kezükbe, mint húsz éve az NDK-sok. Politikailag viszont azért nincs a most imamalomként emlegetett kisebbségi kormányzásnak értelme, mert a jelenlegi (gazdasági) katasztrófahelyzet miatt különben sem lehetne osztogatni. Nos, ha már egy a szavakat a mienkhez hasonló "könnyedséggel" kezelő miniszterelnök sem tud semmi jót ígérni kedvelt népének, az már valóban a vég.

És az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az MSZP-s politikusok java része nem szívesen írná magát nullára, mert bizony tudniuk kell: ha elfogadják a mostani "tehetetlenségi" filozófiát, akkor hitelességük utolsó morzsáit is elveszíthetik. Ezzel pedig végleg kiiratkoznak a magyar közéletből.