Színház az egész világ - hallani mindenünnen a szakállas shakespeare-i közhelyet; a politika boszorkánykonyháiban kigondolt ördögi receptekről, furmányos forgatókönyvekről, a közvéleményt és politikustársait mozgató sakkjátékosok zseniális kombinációiról suttognak az örökös mindent jobban tudók. Ezúttal az ország hajóját hat év alatt örvénybe navigáló balliberális koalíció szakadása lódítja meg a kollektív képzelőerőt.

A jobboldal igazán megtanulhatta, hogy nem szabad lebecsülnie az ellenfelet, de a valóságosnál többet sem kell gondolnia róla. Ésszerű-e, életszerű-e azt feltételeznünk, hogy a koalíciós pártok cselekvése lépésről lépésre átgondolt tervet követ, aminek célja természetesen a hatalom megtartása, illetve a politikai túlélés? Meglehet, az úgynevezett SZDSZ kivonulása mindkét félnek hoz rövid távú előnyöket. Talán visszatér egy időre maradék szavazótáboruk elszántsága, hiszen pártjaik a kompromisszumok nyűgét lerázva legalább a retorika szintjén képviselhetik tisztán baloldali vagy neoliberális elveiket. Ezek gyakorlatba ültetésének esélyét azonban inkább csökkenti a válás, végső soron mindketten kisebbségbe kerülnek. És igen: a szakítás részben eltéríti a közfigyelmet a kormányfő cégének áramárbotrányáról és a szabad demokraták tisztátalan elnökválasztásáról. Kóka János váratlan húzásával párton belüli riválisát is megszorongathatja.

Csakhogy ezen vélt vagy valós pillanatnyi előnyök eltörpülnek amellett, hogy a kormányválság megoldotta a Fidesz egyik problémáját: anélkül vált általánossá az előre hozott választások igénye, hogy azt a vezető ellenzéki párt különösebben erőltetné. A rend, a stabilitás a magyar közvélemény szemében kiemelt érték, amely sokszor gúzsba is köti a politikai cselekvést, de mára ezek biztosítását nagyon sokan a gyökeres változástól várják. E fordulat jelentőségét nem lehet túlbecsülni. A kisebbségi kormányzás kilátásai aligha töltik el bizakodással a társadalmat (nem beszélve az unásig hivatkozott befektetőkről); amikor kátyúba kerül az ország szekere, kiszámíthatóságra, cselekvőképes vezetésre vágynak az emberek. Márpedig a veszekedő, egymást meghazudtoló, a közös kormányzás kudarcát a másikra hárító régi szövetségesekre bizalmatlanul tekint a társadalom masszív többsége.

Természetes, hogy a szükségből erényt kovácsolna az MSZP és az "SZDSZ". Az arcokra erőltetett nyugalom azonban különösen a szocialistáknál válik görcsös grimasszá. Lehet persze arra hivatkozni, hogy a Gyurcsány közeli Demos Alapítvány néhány hónappal korábbi elemzése a kisebbségi kormányzásról azt bizonyítja, az MSZP tudatosan készült erre a lehetőségre. Ám a Demos vezetője, Dessewffy Tibor maga mondja a Heti Válasznak: "Miért gondoljuk, hogy a politika a svájci óra pontosságával és megtervezettségével képes működni? Rengeteg a személyes, esetleges elem."

Tegyük fel hát a kérdést: milyen haszonnal jár a szakítás mondjuk az MSZP és a miniszterelnök számára? A választó annyit lát, hogy tisztázatlan viszonyok között, iránytűjét vesztett apparátussal igyekeznek olyan problémákat megoldani (lásd egészségbiztosítás), amelyeket ők maguk teremtettek. A fordulathoz, a jobb kormányzáshoz minden feltétel hiányzik. A trükkök ismerősek, az érdemi munkát helyettesítő kommunikációs tűzijáték már senkit sem nyűgöz le. Nincs itt semmiféle összeesküvés: a varázspálca rég elveszett.