Ma már talán ezt a napot is törölte kollektív nemzeti tudatunk. Holott ez a dátum nem csak szabadságot hozott, hanem az érdekek egyesítését és a jogok kiterjesztését. Több száz évet vártak rá, több száz évnyi reménytelennek tűnő szabadságküzdelem vezetett 1848 márciusának törvényes és békés forradalmához és ahhoz az áttöréshez, amelynek köszönhetően létrejöhetett az az első felelős minisztérium, ahol Széchenyi István és Kossuth Lajos, Batthyány Lajos és Deák Ferenc, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár, Eötvös József és Klauzál Gábor minden személyes ellenszenvet félretéve foglalta el a miniszteri bársonyszéket. Mert tudták: itt most nincs helye semmilyen vitának, csak a diskurzusnak. Pedig sok tapasztalatot nem halmozhattak fel arról, milyen is miniszternek lenni, mert hangsúlyozni kell: az első (önálló) felelős minisztérium alakult meg, és rögtön lázas törvényalkotó munkába kezdett. Ebben sem volt gyakorlata, hiszen addig semmilyen alkotmány nem szavatolta a magyar nemzet jogait, noha kétségtelen, hogy Werbőczy István Tripartituma, azaz Hármaskönyve vagy a Habsburgok által ránk erőltetett Pragmatica Sanctio lényeges sarkköveknek bizonyultak.
1848 áprilisában - a magyar történelemben először - végrehajtó hatalomként megalakult a minisztérium, amely nem az osztrák császárnak, hanem a magyar országgyűlésnek lett felelős. A törvényhozás szerve ezentúl már nem Pozsonyban, hanem Pest-Budán székelt. Abban a városban, amely később az ország kulturális és politikai centruma, fővárosa lett. Politikai tekintetben nóvumként hatott a választójog és a választhatóság joga. Mindkettő - szinkronban a nyugat-európai államokkal - értelmi és vagyoni cenzushoz kötődött. Írás- és olvasástudáshoz vagy megfelelő egzisztenciális háttérhez. Ha a társadalmi előrelépéseket vesszük számba az áprilisi törvények kapcsán, akkor a legkiemelkedőbb a jobbágyfelszabadítás és a terhek közös és arányos viselésének becikkelyezése. Ez egyenlő volt a jogkiterjesztéssel, a polgári tulajdon és a társadalmi mobilitás lehetőségével. És ne feledjük a magyar nemzettest egységének helyreállítását, Erdély és Magyarország unióját se.
Még a mindig szkeptikus "hídember", Széchenyi István is egyik legoptimistább feljegyzését véste bele híressé vált Naplójába e napok kapcsán: "S lám, szorosan alkotványos formákban mozogva, miután minden pártviszály megszűnt, s magyar őszintén szorítja a magyarnak kezét, rövid idő alatt milly óriási léptékkel haladtunk legtökéletesebb kifejlődésünk felé!" A legnagyobb magyar annak örült, amit kormánytársai is idejében felismertek: átütő erejű törvényeket kell alkotni, hogy elkerüljék az utca forradalmát.
Az áprilisi törvények olyan alapot teremtettek, amelynek segítségével ledőltek a feudális rend tartópillérei, és a modern polgári fejlődés fundamentumait hívták életre. Mielőtt bárki a búsongó magyar mentalitással rávágná, "de hiszen a '48-as szabadságharc (is) elbukott", azt mondhatjuk: valóban. Katonai szempontból bizonyosan. Ugyanakkor ezek a törvények alapot teremtettek, bázist, kiindulópontot, az érdekegyesítés zsinórmértékével. Egységes Magyarországot vizionálva. Jó lenne ismét a közbecsület védőpajzsa alá helyezni az ország égető kérdéseit - érdekegyesítéssel és közmegegyezéssel. Mert most már az osztrák uralom, idegen hatalom nem fenyeget, a fejlődés, az előrelépés, a törvényes forradalom gátjai csakis bennünk keresendők.